A finomkodó polgári világ békebeli tárgykultúrája már többeket megihletett. Például Marton Árpádot és feleségét, akik komoly gyűjteményt halmoztak fel a témakörben. Vagy a Tandem Grafikai Stúdiót, ami sorban adja ki tenyérnyi képeskönyveit, köztük Martonék táncrend-kollekciójának díszes minikalauzát.És akkor még nem is említettük az Iparművészeti Múzeumot, amely a magángyűjtők felé nyitva, a grandiózus Esterházy-kincs tárlathoz kapcsolva mutatja be ugyanezt az anyagot. Több teremnyi barokk főúri kincs – egy vitrinben is elférő polgári csecsebecsék. Az összehasonlítás nem szerencsés, mert elfedi a Marton-gyűjtemény erényeit, a megidézet polgári gráciát. Vízkereszt és Húshagyó kedd között az úri társaság krémje hétről hétre összegyűlt, hogy különböző címszavakkal közös bálokon múlassák az időt. Aminek egyik elhanyagolhatatlan kelléke volt a miniatűr füzetke, a táncrend, amiben a rebbenő tekintetű, abroncsszoknyás honleányok feljegyezték táncpartnereik nevét. A könyvecske becses holminak számított, gondos mesteremberek terveztek hozzá kis zászlót, címert, bársonyos szütyőt és ceruzát. Valamint a bálszervező egyesülésre utaló, szimbolikus, egészen különleges és apró tárgyakat, fényképező kamerát, repülőgép-makettet, kölnis üveget. Vagy éppen egy miniatűr súlyzót, mint az atlétikai klub mellékelt táncrendjén vagy szerszámgép-domborműt, mint a vas- és fémesztergályosok báljának az esetében. Merthogy mindenki tartott bált, a szekszárdi korcsolya-egylettől kezdve a műegyetemi evezős klubig. Hiába, ez a belle epoque – hétköznapi költészet mindenhol.
Iparművészeti Múzeum
2007. január 10.–2007. március 18.