“Párizs mindig Párizs, Berlin sose Berlin” – mondta volt Jack Lang, egykori francia kulturális miniszter. Mióta a semmiből újra ki kellett találni, Berlin nagyon is Berlin: a német főváros sikeresen transzformálta szexepillé a háború utáni sivárságot, a kelet-nyugat megosztottság alatti különleges státuszát, majd az újraegyesítés lendületét. Mára kulturális origó, extravaganzája pedig vitathatatlan vonzerő a kivándorlóknak. Mióta a kreatív tőke otthont talált a techno klubok, squat-ok és művészeti galériák falai között, a “poor, but sexy” szlogen mindenre és mindenkire kiáradt.

A színtér tömegesedése azonban nagy eséllyel rontja az art world-ben amúgy is csekély láthatósági és foglalkoztatási esélyeket. A hazai képzőművészeti szakma expatjeiről készült sorozatunk második részében erről a problémáról beszélgetünk, és keresünk hozzá alakuló társadalmi alakzatokat. Berlinbe mennél? Lássuk, hogyan érdemes belefognod! Márkot Bécs után, Lipcse előtt, a német fővárosban értük utol.

artPortal: Az első cikkünk Bécsről szólt – te is kötődsz a városhoz, hiszen a főiskolát ott végezted, a „képzőn” (Akademie der Bildenden Künste), képgrafikusként. Berlinbe mentél tovább, ez a lépés mennyire evidens ma egy képzőművésznek?

Fridvalszki Márk (F.M.): A bécsi Akadémián 2011-ben értek véget a tanulmányaim, fél év gondolkodás után, végül ősszel költöztem ki Berlinbe. Annyi biztos volt, hogy német nyelvterületre megyek tovább, Ausztriában pedig Bécsen kívül nem igazán van más optimális lehetőség, legalábbis Graz az én történetemben nem számított annak. Persze Berlinről azt hallja mindenki, hogy rengeteg a művész és a kreatív, telített a város. Korábban is voltak már aggodalmaim, amikor Bécsben tanultam, hogyan fogok alkalmazodni, egyről a kettőre jutni, ezek mindenkiben megfogalmazódó kérdések.

Bécsben milyen volt a levegő körülötted, az art world ottani szegletében?

F.M.: Folyamatosan megnyitókra járkáltunk, sok mindenkit megismertem. Részt is vettem egy-két csoportos kiállításon, főleg egyetemi keretek között, mint például az éves kiállítás (Essence), vagy a kereskedelmi galériás színtéren (Kro Art Gallery). Saját szervezésű akciókat is gründoltunk olyan helyszíneken mint Friedrichshof, ami Otto Mühl valaha volt kommunája a város szélén, Pandorf-hoz közel.

Simán folytatható volt a pályád a Bécs-Berlin tengelyen?

F.M.: A Berlinbe költözés végül egy este alatt született meg a fejemben, mint ahogy a rajzfilmekben felgyullad a villanykörte a hős feje felett. Inkább egy érzés volt ez: nekem most oda kell mennem. Amikor kiértem, szuper szerencsésen történtek a dolgok, a harmadik napon már volt munkám, másfél hónapon belül pedig lakásom is. Sokat köszönhetek a berlini Szimplának, ahova bedolgoztam, így a lakást is ők intézték. Elindult szépen az élet. Olyan mukákat vállalok, amikhez nem szükséges komolyabb agyi tevékenység, például fűtőtest-leolvasás vagy színpadépítés. Kedvelem ezt a fajta fizikai igénybevételt, hiszen nem kell előtte vagy utána gondolkozni; odamész, megcsinálod és kész. És nem kell hétfőtől péntekig nyolctól ötig megszakadnod százezer magyar forintért. Itt három-négy napnyi munkával tudsz annyit keresni, hogy szabadidőd is legyen, és ne is szenvedj hiányt, mert a város viszonylag olcsó. Nyilván ezért is mennek sokan Berlinbe.

„Our only hope is bunker fever and mutagenic techno.” „TOTEM” (Live::: Tempo! & Nova Gravity)

Mi a belépési pont egy új színtéren? Gondolom, nem kilincselsz a portfólióval…

F.M.: Nem, semmiképpen. A megnyilvánulásokhoz általában offspace-ket vagy alternatív helyszíneket keresek. Az Overmind projekttel korábban is előfordult, hogy kültérre mentünk, vagy piacokon vittük közönség elé az anyagot. A termékeink árusításánál is kerültük a sematikus „állunk az asztal mögött és eladunk” szituációt; máshol is az installatív, agóra helyzet volt a szimpatikus, ahol beszélgetünk, kommunikálunk. Emellett plakátoztunk, geometrikus szerkezeteketépítettünk parkokba. Az év elején pedig Neuköllnben volt az egyik legnagyobb dobásunk: kibéreltük az F56-ot kiállítási helynek. Ez a tér sem egy white cube, lényegében olyan mint egy nagyszoba vitrinekkel.

A kinti megnyitófotókat pörgetve sokszor az az érzésem, hogy egy hazai esemény dokumentációja, annyi az ismerős arc. Létezik az az elővigyázatos séma, hogy kint csak távolságtartással a magyarokkal…?

F.M.: Bár jó ideje nem élek Budapesten, de amit kint látok, inkább ellentétes azzal, mint amiről otthon szó van. Berlinben kitapinthatóbb az összefogás, a kölcsönös segítés, ami előbb-utóbb mikroközösséggé áll össze. Sokfajta ember találkozik egymással, és ez a sokfajta ember sokféle dologhoz ért, jól tudnak hozzátenni egymáshoz. A kinti közegem végül is egy pszeudokommuna. Nem lakunk együtt, nem is találkozunk minden nap, de olyan hangulata van, mint egy autonóm közösségnek. Ha szükséged van egy fotósra, megvan, hogy kit hívj, ha valami asztalosmunka kell, akkor őt, ha grafikai a feladat, akkor engem.

Overmind Agora, 2013

Mi jön ki a végén, amikor összeadódnak ezek az erők?

F.M.: A Technologie und das Unheimliche projektet (booklet et al.) Miklósvölgyi Zsolttal és Nemes Z. Márióval találtuk ki, ez az együttdolgozások – vagy ahogy Zsolti szokta mondani a “keresztbefertőzések” – legújabb példája. Kifejezetten érdekel, hogyan dolgoznak teoretikusok, milyen problémákat vetnek fel, min gondolkodnak és fordítva. Számukra pedig az lehet az érdekes, hogy ez a praxis szintjén hogyan képes megmutatkozni, például egy füzet összerakásánál vagy egy esemény megszervezésénél. Olyan emberekkel vagyok barátságban, akik egyrészt nagyon izgalmasan adnak elő sűrű koncepteket, mint egy élő Wikipedia, másrészt segítenek továbblendíteni bizonyos elméleti problémákon. Sokkal többet olvasnak például, mint én. A T+U füzetek készítése közben attitűdöket, taktikákat tanulunk egymástól. A T+U számomra az abszolút jelen („totális most”) problematikáival foglalkozik, a technológia és az ember viszonyával, valamint az ebből eredő kísérteties és elidegenítő faktorral. A címben szereplő Unheimliche (félelmetes, furcsa) jelző köznevesült alakja is erre utal. Bartók Imre jegyezte meg, hogy nem evidens az “és” jelentése a két szó között, elvégre ez éppúgy utalhat szerves kapcsolatra, ahogyan ellentétre is.

Technologie und das Unheimliche, stickers

————————-

“A fanzine célja a technológia és a conditio humana irritációs mezőinek, kölcsönhatásainak és provokációnak vizsgálata. A kísérteties technológia és/vagy a technológiai kísérteties kifejezés ebben a kontextusban azokat a határeseményeket hivatott leírni, ahol a természet és kultúra, természet és technika ellentétpárjai le- illetve egymásba omlanak. Minden lapszám rendelkezik egy tematikus fókuszponttal, mely körül vizuális és szöveges asszociáció-hálózatok (linkek, ugrások, láncok, fraktálok stb.) segítségével próbáljuk elrendezni és/vagy „egymásra vágni” a különböző kontextusokat.“ (Nemes Z. Márió a Litera.hu-nak)

“A metamodern emberiség kísérletezik és improvizál. Ezt mutatja a városi gazdálkodás, a fenntarthatóság, a kölcsönösségen alapuló szabad kereskedelem vagy az elszaporodó pop up üzletek és más kooperációs formák, amelyek termékek és szolgáltatások bartel alapú cseréjével működnek. Ezek olyan “konstruktív összekapcsolódások”, amelyeken keresztül az egyének kialakíthatják kötődéseiket a nyugati társadalmakban az ideológiai dogmák kora után. Ma már nem állam vagy társadalomellenes akciók szerveznek közösséget, hanem olyan Dolgok Amiket Együtt Csinálunk kis közösségekben: a városban, a szomszédban vagy a hálózaton. A globalizáció és technologizáció következtében a társadalom komplexszé és meghatározhatatlanná vált, az előíró Nagy Narratívák hiányában pedig irány nélkülivé is. Az össztársadalom, Hans Boutellier holland professzor szerint, egyre inkább egy improvizáló jazz zenekarra hasonlít, amelyben a hasonló tervekkel és elképzelésekkel bíró egyének alkotnak hálózatot. Ez a sok kis világ vagy ahogy Boutellier hívja őket, “jazzes struktúra” nem hierarchikus és kerüli a nagy intézménnyé válást. Van, hogy a struktúrák harmonikus énekléshez és közös jammeléshez vezetnek, de ahogy az improvizáció minden formájával, itt is gyakran kialakulhat káosz és diszharmónia. A metamodern időkben az emberiség az elköteleződés és a pragmatikus közönbösség között ingázik oda-vissza. Fair Trade? A pólóink többségét továbbra is kizsákmányoló munkahelyeken nyomják. Klímaváltozás? Talán napelemeket szerelsz a tetődre, de a kocsid még mindig gázzal megy. Az Occupy Amszterdam alatt a következő szlogen tűnt fel egy transzparensen: “Hipokrita vagyok. De nem adom fel.” (Niels van Poecke, metamodern.org)

—————————-

Az interjú elkészülte óta Márk Lipcsében él és a Hochschule für Grafik und Buchkunst Leipzig [HGB] hallgatója Medienkunst szakon. A Technologie und das Unheimliche pedig egy karácsonyi meet-up erejéig hazalátogat. T+U Winter Tactics december 20-án az FKSE Stúdió Galériájában. Line-up itt.