A Szépművészeti Múzeumban egy joviális őszes úr áll a kamerák kereszttüzében: Fernando Botero, aki a kortárs képzőművészet egyik legismertebb alakja.
Képei már az első pillantásra ismerősnek tűnhetnek a legtöbb ember számára, hiszen jellegzetes pufók, mondhatnám kövér figuráinak reprodukált változata a világ számos ajándékboltjában megtalálható képeslap, poszter vagy más kereskedelmi termék formájában.
A budapesti tárlaton szereplő 58 mű többsége nagy formátumú olajfestmény, melyet néhány méretes bronzszobor egészít ki. Az elmúlt húsz év terméséből válogatott anyag tematikus kiállítás keretében került bemutatásra a múzeum Régi Képtárában. A helyszínválasztást Botero parafrázisai indokolják. A Van Eyck Arnolfini házaspárja vagy Velázquez Margarita infánsnője után készült képeire mutatva a kolumbiai művész arról beszélt, hogy a festők minden korban ugyanazon gyökerekhez nyúlnak vissza, a másolat az azonos téma újrafogalmazása, ami hidat ver a régi és az új között. Nyilván ez járhatott Dragon Zoltán kurátor fejében is, amikor Hans Baldung Grien Ádám és Éváját (1525) „ottfelejtette” a teremben, hogy előképet adjon Botero azonos témájú festményének. Valóban elgondolkodtató együtt szemlélni az alkotásokat…
A 78 éves művész fáradhatatlanul mesél a képeiről és a világról – ahogy ő látja. A teremben függő önarcképéhez érve elmondja, nem véletlen, hogy torreádor ruhában, de festőpalettával és ecsettel ábrázolta önmagát. Abban a kolumbiai városkában, ahol gyermekkorában élt, a legfontosabb esemény a bikaviadal volt. Sok gyerekhez hasonlóan, ő is torreádor szeretett volna lenni. Két évig tanulta a mesterséget, de amikor eleven bikát kellett volna megölnie, gyorsan véget vetett pályafutásának.
Torreádor helyett így egy sikeres művészt nyert a világ, akinek népszerűsége az egyszerűségében rejlik. Botero karakteres, könnyen értelmezhető, egységes világa az európai kultúrkörből táplálkozik, némi latin-amerikai ízesítéssel. „A modern festészet elleni tiltakozás megtestesítője vagyok – írja a művész –, mindazonáltal felhasználok mindent, ami mögötte rejlik: az ironikus játékot és azokat a dolgokat, amelyek mindenki számára abszolút ismertek. Festményeim figuratívak és realisták, de nem a természetutánzás leegyszerűsített értelmében. (…) Fogalmazzunk így: realista módon jelenítem meg a nem realista valóságot.”
Azon látogatók sem maradnak információ híján, akik nem oly szerencsések, hogy a művész maga vezesse őket körbe a tárlaton. Botero hitvallásának eszenciája a falakon olvasható.
Szépművészeti Múzeum
2010. szeptember 30. – 2011. január 23.