Szépfalvi Ágnes festményei filmek állóképeit idézik. Az Inda Galériában
Szépség és szörnyeteg címmel mutatja be legújabb alkotásait, a
festmények mellett műhelytitkaiba bepillantást engedő grafikákat is
láthatunk.
A képeken gyakran sztereotípiák köszönnek vissza, mintha a világ ma is egy olyan patriarchális territórium lenne, amelyben a nő mozgástere eleve meghatározott. A Szépfalvi által megjelenített testekre a társadalom és annak elvárásrendszere nyomja rá a bélyegét; a művész tükröt tart elénk, amikor a nőt a számára leosztott passzív szerepekben jeleníti meg egy olyan nézőpontból ábrázolva, amely immár évszázadok óta központi helyet foglal el a nyugati művészettörténetben; ez pedig nem más, mint a fehér középosztálybeli férfi nézőpontja, aminek azért meginogni látszik a hegemóniája. Ebben nem kis szerepe van a Szépfalvi Ágneshez hasonló festőknek is, akik ezekre a férfiagy-teremtette fiktív és idealizált nőképekre irányítják a figyelmet.
Régi feminista vesszőparipa az arról szóló vita, hogy létezik-e egy tisztán női kifejezésforma. Ez legkorábban az irodalomban merült fel. Virgina Wolf hátrányos helyzetben érezte magát, amiért egy férfiak alkotta nyelven kellett megszólalnia és arról merengett, létezhet-e  „női mondat”. Legújabb kiállításának tanúsága szerint Szépfalvi Ágnes is a női mondatot keresi.