A legtöbb eddigi győztes város a lerobbant, használaton kívül álló épületek felújítását is beleszőtte a pályázatába, egyrészt mert Brüsszelnek mindig tetszik az ilyesmi, másrészt a hanyatlásnak indult városrészek tényleg új erőre kaphatnak, ha egy-egy régi gyárépület, laktanya vagy raktár multifunkciós rendezvénycsarnokká nemesedik a környéken.
Kassán – több kisebb beruházás mellett – két ilyen mesebeli átváltozásnak lehettünk tanúi. A harmadik, kudarcba fulladt kezdeményezésről most udvariasságból nem ejtünk szót, elég tanulsággal szolgál az első két projekt is.
Nos, a magyarul Kaszárnya Kultúrpark névre keresztelt, szlovákul, azaz hivatalosan Kasárne Kulturpark-nak hívott épületkomplexum, amely a városközpontban, egy volt laktanyában kelt életre, szemet gyönyörködtető. Ha eltekintünk két apróságtól.
A Kasárne Kulturpark ilyen lett…
Az egyik, hogy csak idén szeptemberben sikerült megnyitni, azaz bő három hónappal az EKF-év (Európa Kulturális Fővárosa) lejárta előtt, miközben a győztes pályázatban a kulturális programsorozat kiemelkedő helyszíneként számoltak vele. A másik, hogy az átalakítás tervével eredetileg pályázó kulturális egyesületet a város vezetése négy évvel ezelőtt kiebrudalta az épületből, miután lenyúlta az egyesület által kitalált koncepciót. Mások kapták meg a lehetőséget, és vele az értékes helyszínt.
A koncepció eredeti gazdája, az IC Culture Train egyesület volt. Az azonos nevű, vonat-szerűre dizájnzolt IC Culture Train alternatív koncerthelyszín híressé tette Kassát, a város kirakatklubja volt, csodájára jártak a külföldiek, a főpolgármesteri hivatal illetékesei brüsszeli vendégekenek is büszkén mutogatták. Ezek után, 2008-ban, amikor Kassa megkapta a lehetőséget, hogy kulturális főváros legyen, nem tűnt kétségesnek, hogy a klubot működtető egyesület megkapja az üres laktanyát a várostól. A helyi sajtó már a Kultúrpark igazgatójaként interjúvolta az egyesület vezetőjét. Az EKF-projekt kidolgozóinak azonban annyira megtetszett az ötlet és a helyszín, hogy mindkettőt a magukénak akarták tudni.
Kiebrudalták hát az IC Culture Train-t a laktanyából 2009-ben. Sebtiben alakítottak egy szervezőbizottságot, amelynek élére egy világot látott kulturális menedzsert neveztek ki. A kassai EKF-év művészeti programfelelőse, Zora Jaurová pedig tulajdonképpen beült a készbe. Egy év elteltével azonban neki is mennie kellett, mert a széles látókörű, művelt és progresszívan gondolkodó menedzsernő úgy látszik, mégsem váltotta be a kassai városvezetés hozzá fűzött reményeit. A helyi politikusok ízléséhez képest ugyanis túlságosan „alternatív” elképzelései voltak a Kultúrpark programjait illetően. S ha ideillesztenénk egy magyar vonatkozású kommentet, az nemigen lehetne más, mint, hogy Magyarországról, a pécsi EKF-projektből is ismerős az a forgatókönyv, hogy a nyertes koncepciót kidolgozó civileket szép lassan kiszorítja a politika a saját elképzelésükből.
…és ilyen volt.
De térjünk vissza mégiscsak magához az éülethez. Ugyanis a hangulatában kicsit a budapesti Millenárisra emlékeztető komplexum építészeti megoldásai a legszigorúbb európai mércének is megfelelnek.
A környéken lakók szemszögéből az első fontos változás a betonkerítés eltűnése. Civil ember száz éve nem léphetett erre a parkosított területre, sőt be sem láthatott. Most kinyílt a tér, az egyes pavilonok bármelyik oldalról szabadon megközelíthetőek, azaz Kassa népe kapott egy új, szabadtéri rendezvények szervezésére is alkalmas parkot.
A laktanyaépületek felújításánál megőrizték a műemlékjellegű stílusjegyeket, kerülték a harsány színeket, inkább visszafogott építészeti megoldásokat alkalmaztak, így az épületegyüttes szépen „integrálódott”, belesimult a városközpontba.
Ez volt a kassai EKF-projekt legnagyobb beruházása – 32 millió euróba került. Többfunkciós termeket, kiállítóhelyiségeket, műtermeket és szabadtéri mozit alakítottak ki ebből a csillagászati összegből, nagyon lassú tempóban, hiszen a kivitelezés majdnem egy évet csúszott.
A másik merész vállalás a Kunsthalle, azaz a Műcsarnok volt – az egykori fedett uszoda átalakításával létrehozott kiállítóhely. (Videó itt!) Az előkészületek már egy évvel korábban elkezdődtek, de a város végül (2012 októberében) a határidő meghosszabbítását kérte a kulturális tárcától. A minisztérium idén áprilisig adott haladékot, az átadás viszont ehhez képest is késett – június elején volt a megnyitó.
Kasárne
A 7,5 millió euróból felújított a Kunsthalle az első ilyen jellegű, azaz a kortárs művészet bemutatására szánt létesítmény Szlovákiában. A hivatalos sajtóanyagban az áll, hogy nyáron közel ezer, télen pedig ötszáz látogató befogadására alkalmas. Ezt csak úgy tudjuk értelmezni, hogy nyaranta az épület körüli parkocska kihasználtságának növekedésére is számítanak. A Kunsthalle értelemszerűen nem rendelkezik saját gyűjteménnyel, kizárólag eredeti tárlatanyagok bemutatására szolgál. E szándékot demonstrálandó, a hely egyszerre három nyitókiállítással mutatkozott be. Tony Cragg brit szobrász akotásaival, Constantin Brancusi munkáival, valamint a kassai magyar zsidó családból származó, Argentínában élő, Kosice Gyula művésznéven alkotó multimediális újító műveivel. Ez utóbbi egyike azon művészeknek, akiket Európa kulturális fővárosa hivatalosan is „zászlajára tűzött”, hogy jelképezzék Kassa kultúráját. A másik három egyébként Márai Sándor magyar író, Oelschlager-Őry Lajos magyar műépítész és Juraj Jakubisko szlovák filmrendező, aki azonban nem a város szülötte.
Kunsthalle. Forrás: kosice.sk
Voltaképpen ezzel érkeztünk el legnagyobb dilemmánkhoz, hogy tudniillik Kassának egyetlen olyan Európa-hírű művésze sincs, aki szlovák nemzetiségű. A város lakosságát 1945 után az addigi 42 ezerről fokozatosan 250 ezerre duzzasztották, hiszen itt épült fel az ország legnagyobb acélgyára, a Kelet-szlovákiai Vasmű (jelenlegi a US Steel tulajdonában van), ahová kellett a munkaerő. Akik önszántukból költöztek az északi területekről, Liptóról és Árvából Kassára, ingyen kaptak itt lakást. Ezek a kaladvágyó kohászok természetesen szlovák nemzetiségűek voltak. A hetvenes években már igazi iparvárosról beszélhetünk, ahol azonban a kultúra, a művészetek mellékvágányra kerültek.
És éppen ez az, ami a rendszerváltás után sem változott sokat. Kérdés, hogy a nagyszabású beruházásokat ki tudja-e használni Kassa a jövőben, a kínálat nem lépi-e túl a keresletet? És mivel mindkét fent említett épület esetében érződik, hogy a kivitelezés komoly anyagi terheket jelentett a város számára, egyelőre kérdéses, hogy miből fedezik majd a fenntartásukat. A külföldi turistákra nemigen lehet most számítani, a kulturális fővárosi év programjai eddig nem vonzották őket a városba. A hazaiak is inkább egy-egy konkrét rendezvényre érkeztek, hiszen a programsorozat nem folyamatos, egy éven át zajló fesztivál lett, gyakran heteken át nem történik semmi érdemleges Kassán. A nagy, országos napilapok kulturális kínálatában csak elvétve szerepel egy-egy kassai program. A szervezők pedig igencsak csodálkoznak, ha irodájukba néhanap bekopog egy pozsonyi újságíró.