A Magyar Nemzeti Bank 2006. augusztus 31-én, az esztergomi bazilika felszentelésének 150. évfordulóján új érmesorozatot indít „Az egyházi építészet remekei” címmel. A sorozat első tagja az 5000 forint névértékű, „Esztergomi bazilika” elnevezésű ezüst emlékérme. A klasszicista stílusban épült esztergomi bazilika – teljes nevén Nagyboldogasszony és Szent Adalbert Prímási Főszékesegyház – hazánk legnagyobb temploma, a Magyar Katolikus Egyház főszékesegyháza. Világviszonylatban is kiemelkedő mérete, hiszen Európa harmadik, a világ ötödik legnagyobb temploma.
A bazilika helyén már Szent István idején is állt templom, de ennek nyomait a háborúkkal és várostromokkal terhes évszázadok eltörölték. 1822-ben tették le a jelenlegi főszékesegyház alapkövét, de felszentelésére csak 1856. augusztus 31-én került sor. Erre az ünnepélyes alkalomra írta Liszt Ferenc az Esztergomi Misét, amelyet ő maga vezényelt.