A Noran Könyvkiadó 2005. szeptember 28-án, szerdán 17 órakor mutatja be a Petőfi Irodalmi Múzeumban Edit Balas – Passuth Krisztina: Brâncuşi és Brancusi című könyvét. A bemutatón közreműködik a kötet egyik szerzője, Passuth Krisztina művészettörténész. A könyvet bemutatja Kovalovszky Márta művészettörténész. Brâncuşi román gyökerei fontos témájául szolgálnak a szobrász életével foglalkozó tanulmányoknak. A művész 1904-ben, huszonnyolc éves korában érkezett Párizsba, ahol életének egész hátralévő részét töltötte. Románnak vallotta magát, román paraszti viseletben járt és a román parasztok életfelfogását követte. (Valójában kifinomult ízlésű, művelt ember volt.)
Párizsba érkezésének idején a francia avantgárd a művészi inspiráció autentikus forrásait kutatta. Sokaknak Fekete-Afrika művészete jelentette ezt az alternatív forrást. Brâncuşi számára az afrikai művészet ösztönző erővel hatott, amelynek segítségével munkáiban megidézhette a román népművészeti hagyományban gyökerező emlékeit. A román tradíció Brâncuşi formai és ikonográfiai ihletője, noha munkamódszerében a francia avantgárd hatása érezhető. Edith Balas kutatásai alátámasztják, hogy a talapzatok és a házi készítésű bútorok Brâncuşi számára éppoly jelentőséggel bíró művészi alkotások voltak, mint a szobrai, néha fel is cserélte ezek funkcióit. A román folklórhoz korábban nem társított szobrokról számos új ikonográfiai értelmezés látott napvilágot.
Constantin Brancusi szobrászata azokban az években bontakozik ki – és teremt egészen újat – a modern művészetben, amikor maga Párizs is a legfrissebb irányzatok gyűjtőmedencéjévé és egyben ihletőjévé válik. A Montparnasse-negyed szívében alakítja ki a román származású Brancusi a maga vendégszerető, szobrokkal berendezett otthonát, amelynek különleges együttesét számos fényképen megörökíti.
Brancusi saját hangját akkor találja meg, amikor I907-ben szakít a mindenki által csodált mesterrel, Rodinnel. Ebben az időszakban ismerkedik meg Kozmutza Ottiliával, akinek leveleiből sokat lehet Brancusi életének eseményeiről megtudni. Igazi ihletője azonban Pogány Margit festőnő lesz, a róla mintázott Mademoiselle Pogany című szobor New York-ban 1913-ban egyszerre lesz szenzáció és botránykő.
Brancusi művészetében a korábbi stílustól eltérő, új, a primitivizmus sajátos esztétikáján alapuló hangvétel figyelhető meg 1913-1914-tól, amikortól kezdve – hosszú ideig – a kétféle szemlélet egyszerre, egymás mellett él.
Brancusi oeuvre-je 1925-re kiteljesedik, és 1926-os, a New York-i Brurnmer Galériában rendezett nagyszabású kiállítása összegzi mindazt, amit a korábbi évtizedekben megalkotott.