Metropolitan Museum of Art, New York
Aśoka indiai uralkodó törvényeit kőbe vésték az időszámításunk előtti 3. században. Az ősi India másik gyakori információ hordozója a réz volt. A birodalom északi részén nyírfakéregre írtak.
A pálmaleveleket az időszámítás utáni 9. század körül kezdték erre a célra használni. A talipot pálma leveleit megfőzték, majd megszárították. A levelek mindkét oldalát használták. A hosszú, téglalap alakúra és egyforma méretűre vágott leveleket egymásra fektették, a hasáb egyik közepére két lyukat fúrtak, a pálmalevél könyvek lapjait zsinórral fogták össze. A pálmalevél könyveket még a papír megjelenése után is sokáig készítették. Organikus pigmentekkel, vörös, sárga, kék, zöld, fekete és fehér színekkel írtak, rajzoltak, festettek rájuk. Az első buddhista pálmalevél könyveket Biharban, Nyugat Bengálban és Bangladeshben készítették, innen terjedtek el egész Délkelet-Ázsiában. A pálmalevél könyvek meglepően tartósnak bizonyultak. Sok közülük túlélte a készítésük óta eltelt 9-10 évszázadot, míg a más anyagokra írt korai indiai könyvek nagy része elpusztult.
Persze a valaha óriási példányban elterjedt, ősi pálmalevél könyvek értékes ritkaságoknak számítanak. A New York-i Metropolitan Museum Early Buddhist Manuscript Painting: The Palm-Leaf Tradition című kamara-kiállításán néhány nagy műgonddal készített, igen jó állapotban fennmaradt példányt láthatunk közülük. A mintegy nyolc centiméter szélességű lapok apró, részlet gazdag képekkel illusztrált Buddhista szövegeket, szútrákat tartalmaznak. Az egyik lapon Maitreya, a Jövő Buddhája látható egy női követője társaságában. A figurák áttetsző, gyöngyökkel díszített öltözékének és testének minden részlete nagy gonddal kidolgozott. A nő bőre mangó-arany színű. Mosolyogva néz fel megváltójára, aki kezének játékos gesztusával mintha bábjátékot idézve szórakoztatná őt. A leggyakrabban másolt szútra az Ashtasahasrika Prajnaparamita (A bölcsesség tökéletessége 8000 versszakban). Az eredeti, az évszázadok során sokszor módosított szöveget a hagyomány szerint Buddha írta, vagy diktálta. A pálmalevelekre írt, képekkel illusztrált szövegeket eleinte remetenövendékek és ifjú szerzetesek őrizték talizmánként. Később, mint spirituális túlélési készletek széles körben elterjedtek. Az emberek nemcsak bölcsességük növekedését, hanem egészségük megőrzését, vagyonuk gyarapodását, szerelmi sikereket reméltek tőlük. Templomi áldozatként is szolgáltak, sőt imádkoztak is hozzájuk. Kolostori könyvtárak féltve őrzött kincsei voltak. Amikor moszlim és hindu szabadcsapatok a 12. században elkezdték India északkeleti részeit támadni számtalan buddhista kolostort, templomot, szentélyt leromboltak és elégették a könyvtárak könyveit. Menekülő buddhista szerzetesek sok pálmalevél könyvet vittek magukkal Tibetbe és Nepálba. Nagyon kevés van közülük indiai múzeumok tulajdonában.