Széparcú karcsú tinédzserek félmeztelenül, terepszínű nadrágban, rezzenéstelen manökenarccal álldogálnak egymás torkának feszített szamurájkardokkal, itáliai reneszánsz festményekről ismert kompozíciókba rendezve. Számítógépes játékba oltott Raffaello; ilyen képeket lőtt volna el Michelangelo, ha divatmagazinoknak fotózott volna. A nem túl beszédes AES+F névre hallgató, orosz médiaművész csoportosulás gyanúsan szexi munkája a Velencei Biennálé népes közönségét is megosztotta. A többség megbűvölten bámulta, míg az értő kisebbség a sarokban fanyalgott. Az Utolsó lázadás (Last Riot) címre keresztelt műegyüttest frissiben megtekintheti a hazai közönség a Knoll Galéria jóvoltából, itthon, Budapesten. A mű alapját műteremben felvett fotográfiák jelentik, amiken különböző bőrszínű és nemű fiatal modellek baseballütőkkel és szamurájkardokkal hajladoznak egymás körül. Az AES+F négy művésze (Tatiana Arzmasova, Lev Evzovich, Evgeny Svyatsky és Vladimir Fridkes) egy számítógépes szoftverrel valószerűtlen környezetet teremtett a tetszetős formációkba beállított fiatalok fényképei köré: kopár tajgát, meredező hegycsúcsokat, rakétakilövő állomást és vasúti összekötőhidat. A szemmel láthatóan virtuális háttér és a fotografikus figurák közös nyersanyagából azután készült egy közepes hosszúságú animáció, és jó pár komputeres nyomat. A most kiállított hat digitális print sok szálon kötődik a klasszikához, nemcsak a vászonból készült hordozó, hanem a biblikus képekről ismert kompozíciók (piéta, Judit levágja Holofernész fejét stb.) és a reneszánsz tondók hagyományos elrendezése miatt is. De legalább ilyen erősen munkál bennük a játékszoftverek művi világa és a divatmagazinok szerepjátszó fotóinak kívánatos sterilitása. A hiányzó háttértörténetet a DVD pótolja. Illetve éppen hogy nem pótolja, ugyanis a Last Riot mögött semmiféle értelmes narratíva nincs. A kicsit esetlenül animált figurák élettelenül húzogatják egymás haját és lengetik a másik orra előtt fegyvereiket… De vér egyszer sem folyik. A katonanadrágos tinédzserek némán tusakodnak egymással, mint egy stilizált színház résztvevői. Közben vérpezsdítően dübörög a Wagner-muzsika, és feltűnik a főgonosz James Bond-filmbe illő sasfészke, egy mesekastély a hófödte hegycsúcsok között, körötte forgó szélmalmok, űrhajók és méltóságteljesen vitorlázó sasok. Egy-egy vonat ugyan kisiklik, pár rakéta elröpül az ég felé, de végeredményében nem történik semmi. A Last Riot még a lövöldözős játékprogramok mondvacsinált meséjével sem rendelkezik. Tökéletesen üres és öncélú. Ez az öncélúság, vagyis a medializált ezredforduló hatásvadász mechanizmusának, az értelmetlenül felkeltett izgalomnak az elemzése áll az orosz művészek munkájának középpontjában. Persze nem leleplező kritikai éllel, hanem cinikus öniróniával – hiszen az AES+F művészete ugyanebből a vonzó hatásvadászatból táplálkozik.
Knoll Galéria
2007. november 22.–2008. január 19.