Individual
Shimizu Motonori  

PH21-Galéria,
Budapest, IX. Ráday u.55., július 15-ig.

A PH21 Galéria nemzetközi fotópályázatát Shimizu Motonori, 1980-ban született japán fotóművész nyerte. A világ számos tájáról beérkező színvonalas fotósorozatok közül e japán művész képei meghökkentő, elgondolkodtató, egy helyhez, egy adott történelmi eseményhez köthető, de mégis nagyon általános, emberi kérdések és gondolatok felvetésével kerítik hatalmukba a szemlélőt.

 

A kiállítás címe: Individual. Azaz egyéni, egyedi. A fotókon egy-egy tárgyat láthatunk fehér alapon, kiemelve környezetéből, önállóan, felmutatás-szerűen. A tárgyak megviseltek, használtak, piszkosak. Kontextusukból kiragadva, portrészerűen, egyesével, de mégis együtt hordozzák egyéni, de egyben általános üzenetüket. Mik is ezek a tárgyak? Miért kerültek lencsevégre? Mit üzennek nekünk?

Csupán négy éve, hogy Japán keleti partvidékén, Fukusimában a hatalmas földrengést követő cunami a közeli atomerőműben okozott uralhatatlan helyzetet, ami nukleáris katasztrófához vezetett. A tragikus esemény során csaknem 16 ezer ember halt meg. Jelenleg is több mint 2500 embert keresnek még, akiknek nyomuk veszett.

Akkor a sajtó és a média sokat foglalkozott az eseménnyel, de úgy tűnik, ma már mintha mindez a történelem süllyesztőjébe kerülne, és a feledés homályába kezdene merülni. Az élet megy tovább.

De azok, akik 2011. márciusát már nem élhették túl, jelen vannak-e életünkben? Mi és ki őrzi emléküket? Erről is szól ez a kiállítás.

A fotókon bemutatott tárgyak valaha a katasztrófában elpusztult vagy eltűnt áldozatok személyes tárgyai voltak. Őrzik testük lenyomatát, emlékeztetnek mindennapi életükre. Gyerekek, fiatalok, felnőttek és öregek tárgyai. A fotóművész e tárgyakra fókuszálva indít el a befogadóban egy gondolkodási folyamatot, amelynek során az áldozatok tárgyakba égetett egyéni történetei bontakoznak ki, és mesélni kezdenek. Megrázó emlékezés. Erőteljesebb és személyesebb minden hivatalos és általános megemlékezésnél.

A tárgyakhoz fűződő viszonyunk itt Európában is ugyanúgy kifejeződik: a használat által elkoptatott anyag, a szeretett plüss játékunk kopottsága, mind-mind beszél hozzánk, és az utókorhoz.

Azonban Japánban a számunkra, „nyugatiak” számára élettelennek tűnő tárgyakhoz fűződő kapcsolatok és az idő által megkoptatott anyagok sajátos esztétikája alakult ki az idők folyamán.

A bennünket körülvevő természeti formák és a mesterségesen létrehozott tárgyak élő lélekkel történő felruházása sajátos vonása számos, ma már egyre-másra eltűnő kultúrának, de Japánban a rohamos technikai fejlődés ellenére is megmaradt ez az ősi gondolkodás.

A japán esztétikai érzékenységet jelzi, hogy az idő lenyomatát és a tárgy használója által hagyott nyomokat nem hibaként, hanem értékhordozóként tekintették, és tekintik ma is.

Ezt az esztétikát a japán nyelvben szakszóval „szabi”-nak nevezik, ami eredetileg a 8. századi japán versgyűjteményben, a Manjósúban található „szabireru”  kifejezéssel hozható kapcsolatba, ami elhagyatottat jelöl. Később, a 15-16. században ehhez a kifejezéshez hozzákapcsolták a buddhista értelemben pozitív, megvilágosodást segítő gondolatot: a tárgyakon meglátszódó időt és patinát.

Az elmúlás gondolata mindig is nagyon erősen jelen volt Japánban, ebben a szigetországban, ahol igen gyakoriak a természeti katasztrófák, földrengések, és árvizek. Az élet múlandósága, a pillanatnyi természeti szépség élvezetének értékelése mutatkozik meg a cseresznyevirágok lehulló szirmaiban való szomorúsággal teli gyönyörködés szokásában is.

Ahogy a fotókon megjelenő tárgyakat, mint portrékat szemléljük, épp ez a lélekkel telítettség idéződhet fel számunkra, illetve a személyes tárgyak, mint szimbólumok a használójuk hiányát is megtestesítik. Épp ebben áll e képek feszültsége. A tárgyak valakihez tartoznak, aki nincs a képen.

Csak a fehér üresség: a történetet nekünk kell felfejtenünk, a tárgyak szavak nélkül, a puszta jelenlétükkel jelzik emberek életét, emlékét.

A kompozíciók gondosan megszerkesztettek: nincs szimmetria, nincs háttér, ami orientálhatná a szemlélőt. A japán képi gondolkodás és esztétika e modern technikával, modern tárgyakról készült felvételekben is pontosan jelen van, reflektálva egy konkrét eseményre, és egyben kinyitva a kaput egy általánosabb, emberibb gondolkodás, életünk tárgyakon keresztüli emlékezete felé.