A két említett művész pályájának korai, útkereső szakaszában találkozott és állt egymással egy évtizeden keresztül szoros kapcsolatban. A művészetről vallott felfogásuk hasonlósága erősítette személyes kapcsolatukat, a barátság ugyanakkor elmélyült közös munkát tett lehetővé és tovább fokozta egymásra gyakorolt hatásukat. Ahogy Földi Eszter, a két művészt pontosan 100 évvel utolsó személyes találkozásuk után újra „összehozó” budapesti tárlat kurátora fogalmazott: Maillol nélkül Rippl-Rónai nem lenne Rippl-Rónai, és Rippl-Rónai nélkül Maillol sem lenne Maillol. Ezért válhatott ez a barátság „közüggyé” és ezért szolgálhatott – inkább az a meglepő, hogy csak most – egy kiállítás apropójául, amely egyúttal jól illeszkedik a Magyar Nemzeti Galériának a hazai képzőművészet korszakait, mestereit nemzetközi kontextusba ágyazva bemutató koncepciójába.
A kiállítás ötlete még a magyar vadak néhány évvel ezelőtti franciaországi kiállítás-sorozata, pontosabban annak egyik Pireneusok-béli, Maillol szűkebb hazájához tartozó állomása kapcsán merült fel, méghozzá a művésznek a kiállítást felkereső leszármazottai részéről. Az ötletből a párizsi Musée Maillol támogatásával, több hazai és francia szakember közreműködésével születhetett meg a kiállítás, ami Olivier Lorquin, a párizsi múzeum igazgatójának bejelentése szerint 2016-ban Párizsban is látható lesz, tovább öregbítve a magyar képzőművészet és mindenekelőtt persze Rippl-Rónai hírnevét Franciaországban.
Aristide Maillol: Női profil, 1890, olaj, vászon, 73×100 cm, Musée Hyacinthe Rigaud, Perpignan (Musée d’Orsay letéte) © Aristide Maillol / ADAGP, Párizs 2014
Az igen gazdag anyagot – Rippl-Rónaitól 140, Mailloltól 45 munkát – felvonultató tárlat elsősorban természetesen arra az 1890 és 1900 közötti évtizedre koncentrál, amit Rippl-Rónai Párizsban töltött és ami – többek között éppen Maillollal való szoros kapcsolata miatt – meghatározó befolyással volt a mester későbbi, a nemzetközi hírnevet is meghozó munkásságára.
Ez az évtized mindkét művész életében műfaji és stiláris értelemben egyaránt az útkeresés időszaka volt. Rippl-Rónai ekkor kezdett elszakadni Munkácsy hatásától – akinek műtermében 1887 óta segédként dolgozott – és érdeklődése a szimbolizmus felé fordult. Műfaji horizontja is bővült, a Nabik összművészetről vallott felfogását követve kezdett komolyan foglalkozni a festészet mellett grafikával, litografálással, plakáttervezéssel, iparművészettel. Igaz volt ugyanez Maillol esetében is; a századforduló után szobrászként világhírűvé vált művész pályájának első szakaszában elsősorban festett és ugyanúgy belekóstolt a Nabik által kultivált műfajokba.
Rippl-Rónai József: Kalitkás nő, 1892, olaj, vászon, 185,5 x 130 cm, Magyar Nemzeti Galéria
A tárlat bő keresztmetszetet ad a két művész e korszakban született alkotásaiból. A többnyire profilból ábrázolt álomszerű, szimbolista hatást tükröző női portrék például, miközben egyértelműen magukon viselik alkotóik szembeötlő stílusjegyeit, olyan hasonlóságokat mutatnak, hogy szinte bizonyosan a másik művész festményeinek ismeretében születtek. Az iparművészeti anyag izgalmas részei Andrássy Tivadar budai palotája ebédlőjének Rippl-Rónai által készített, az ablakoktól kezdve a bútorokon át az étkészletekig mindenre kiterjedő berendezési tervei; ez volt Magyarországon az első, művész által tervezett egységes enteriőr. Külön blokk mutatja be a két művész szőnyegterveit és falikárpitjait. Rippl-Rónai falikárpitjai közül több megsemmisült az 1906-os milánói világkiállítás magyar pavilonjában pusztító tűzben, de megmaradt és a tárlaton is látható Vörös ruhás nő című, 1898-as hímzett, ún. laposöltéssel készült munkája és Maillol azonos technikájú, ebben a műfajban főművének számító „Az elvarázsolt kert” című alkotása, amit egy francia magángyűjteményből sikerült a tárlatra megszerezni.
Gazdag a grafikai anyag is, benne egyedi és sokszorosított lapokkal, többek között Rippl-Rónai úttörő jelentőségű színes litográfiáival, Maillol fametszeteivel és cinkográfiáival. A szobrász Maillolt viszont csak egy szűk válogatás képviseli – érthetően, hiszen a két művész közös időszakában még kevés szobor született, s azok is többnyire még fából. Az 1896-os A mosónő és az ugyanabban az évben készült, ülő női aktot ábrázoló dombormű ugyanakkor már jelzi a „bronzkorszak” kezdetét.
Aristide Maillol: Mme Maillol portréja, 1894, olaj, vászon, 47×39 cm, Musée Maillol – Fondation Dina Vierny, © Aristide Maillol / ADAGP, Párizs 2014
A kiállítás egyik központi alkotása, és a két művész barátságának fontos „tárgyi bizonyítéka” Rippl-Rónai 1899-es Maillol-portréja, a magyar festő egyik főműve. A festmény akkor készült, amikor a két művész három és fél hónapon keresztül együtt dolgozott Maillol birtokán Banyuls-sur-Merben. A kép később Rippl-Rónai egy itthoni barátjának, Petrovics Eleknek, a Szépművészeti Múzeum főigazgatójának a gyűjteményébe került, majd innen vissza Párizsba, ahol ma a Musée d’Orsay gyűjteményét gazdagítja. A hazai közönség közel 80 év után most láthatja újra itthon a festményt, aminek kölcsönvételére már korábban is történtek kísérletek. A Banyuls-ban együtt töltött idő mindkét művész életében jelentős állomás volt. Rippl-Rónai „fekete” korszakát elkezdték felváltani a sokkal gazdagabb színskálával dolgozó, a későbbi itthoni korszaka felé átmenetet jelentő képek, míg Maillol érdeklődése ekkor kezdett erőteljesebben a szobrászat felé fordulni. Rippl-Rónai – barátja és a banyulsi táj inspiráló hatására – rendkívüli intenzitással dolgozott; az alig több mint 100 nap alatt számtalan tollrajz mellett 60 olajképet és 30 pasztellt készített.
Miközben a tárlat fókuszában értelemszerűen a két barát munkássága áll, jó néhány más alkotó műveivel is találkozhatunk a jól kialakított kiállítótérben, jelezve, hogy ők ketten nem légüres térben, koruk fontos áramlataitól elszigetelve alkottak. Rippl-Rónai 1894-től kezdődően a Nabikkal dolgozott együtt, a csoport kevés külföldi tagja egyikének számított és ő volt az is, aki Maillolt összeismertette a Nabikkal, akiket most többek között Bonnard és Vuillard munkái képviselnek Budapesten. Az a festő viszont, aki Rippl-Rónait és Maillolt ismertette össze egymással, külön kis szekciót kapott: a mára már szinte elfelejtett, skóciai származású James Pitcairn-Knowles-ról van szó, aki széles műveltségű, a kortárs irányzatokban jól eligazodó művész volt; számos új törekvésre ő hívta fel barátai figyelmét. Később Németországba költözött, ahol hivatásszerűen már nem foglalkozott a festészettel. A kiállításon szereplő művei egykor Rippl-Rónai tulajdonában voltak, s ma kaposvári múzeumának kollekcióját gyarapítják.
Rippl-Rónai József: Aristide Maillol portréja, 1899, olaj, vászon, 100 x 75 cm, Musée d’Orsay, Párizs
Rippl-Rónai és Maillol útjai a századforduló után elváltak; Rippl-Rónai 1900 körül elhagyta Párizst és két évvel később véglegesen szülővárosában, Kaposvárott telepedett le. Maillol pályája is ettől az időszaktól kezdve ívelt felfelé, első gyűjteményes párizsi kiállítása, ahol már szobrászként is bemutatkozott 1902-ben, nagy sikert aratott. Az ezt követő, Rippl-Rónai haláláig tartó negyedszázadban a két művész kapcsolata nagyrészt a levelezésre szorítkozott. A kiállítás számos levél tartalmába bepillantást enged; a részben eredetiben is látható, részben filmben bemutatott, helyenként illusztrált levelek, melyek a szakmai és a pénzügyi sikerekről is kölcsönösen beszámolnak, barátságuk töretlenségét jelzik. Személyesen a két művész már csak egyszer, Rippl-Rónai 1914-es, balul elsült párizsi látogatása idején találkozott. Rippl-Rónait az első világháború kitörése után egy Franciaországgal hadban álló ország polgáraként internálták, a fogságból csak hónapokkal később, ottani barátai, köztük Maillol közbenjárására szabadult.
Kurátori szempontból a legnehezebb feladat az 1900 után már nem egymással kölcsönhatásban építkező két művészi pálya további ívének felrajzolása volt. A külön utakat a kiállítás architektúrája is jelzi, a pálya fontosabb fejezeteit, állomásait egy-egy jellegzetes alkotás idézi fel. A kép, amit így kapunk, vázlatos, de pont ennyire van szükség ahhoz, hogy a „közös korszak” egyrészt elhelyezhető legyen a két művész életművének egészében, másrészt megmaradjon a kiállítás központi, leghangsúlyosabb elemének.
A Magyar Nemzeti Galéria kiállítása 2015. április 6-ig látogatható.