Auguste Rodin, a nagy francia szobrász hagyatékát az állam megbízásából kezelő Musée Rodin még 2001-ben tett feljelentést csalás és hamisítás bűntette miatt az olasz Gruppo Mondiale és annak amerikai vezetője, Gary Snell ellen.
Snell 6 millió dollárért megvásárolta Rodin szobrainak azokat a gipsz öntőmintáit, melyek valamilyen okból nem kerültek a hagyaték kezelését végző szervezethez és ezek segítségével a feltételezések szerint 1.700 öntvényt készíttetett, amiket eredetiként árultak, átlagosan 40 ezer euróért.
A vád azonban ingatag lábakon áll, tekintve, hogy a Rodin eredeti gipsz öntőmintái segítségével készült bronz öntvényeket csak Franciaországban kell egyértelműen másolatként megjelölni, a kérdéses öntvények azonban nem ott készültek és nem is ott adták el őket. A feljelentett cég szerint ezért csak arról van szó, hogy a Musée Rodin a kereskedelmi monopóliumát akarja védeni. Ugyanakkor az biztos, hogy a példányok száma jelentősen nagyobb a művész által maximálisan megengedettnél, ami mindenképpen szankcionálható.
A bizonytalanságot jelzi, hogy a több mint egy évized után lezárult nyomozást követően a tettesek a feltételezett hamisítás okozta súlyos erkölcsi és a 60 millió eurót meghaladó anyagi kárhoz képest igen enyhe büntetésre számíthatnak: a cégre a várakozás szerint 150 ezer eurós bírságot szabhatnak ki, míg annak vezetőjét nyolc hónapi felfüggesztett börtönre és 30 ezer eurós pénzbüntetésre ítélhetik a tervek szerint november 20-án záruló perben.
A bíróság nyilván nem foglalkozik majd azzal a kérdéssel, hogyan hihette 1.700 vásárló azt, hogy 40 ezer euróért legális, eredetinek elismert Rodin-szoborhoz juthat…
Rodin: A gondolkodó, részlet, fotó:Daniel Stockman via Wikimedia Commons