Miközben a szentpétervári Ermitázs és a Magyar Nemzeti Galéria március 23-áig tartó közös kiállítása Zichy Mihály, a rajzoló fejedelem címmel minden eddiginél teljesebb összképet kíván nyújtani más hazai köz- és magángyűjteményektől is kölcsönzött művekkel, a reprezentatív tárlathoz igazodva könyvkiadásunk is igyekszik kitenni magáért. Ezzel kapcsolatban érdekes megfigyelni, hogy a frissen megjelent monográfiák elsősorban mit tartanak fontosnak a sok évtizedes oeuvre-ből kiemelni, illetve a borítón is reprodukálni.Bajkay Éva művészettörténész az intézmény 19. századi állandó kiállításának egyik látványos olajképét, a sokalakos Mentőcsónakot választotta a Kossuth Kiadónál publikált albuma címoldalára. Bár az 1847-ben festett, korai kompozíció sötét alaptónusa és drámai témája nem kecsegtet olcsó üzleti sikerrel, annál érdekesebb a szerző hozzá fűzött eszmefuttatása. A nyolcvan oldalnyi szöveg és hatvan színes, valamint fekete-fehér kép átlapozása után ugyanis kiderül, hogy már a biedermeier korszak elsősorban idillt kedvelő kispolgársága is kereste ennek ellentéteként a romantika szélsőséges érzelmi kicsapongásait. A közönség várakozásának és a kor ízlésváltozásának pedig a művészek is igyekeztek mihamarabb és minél jobban megfelelni. Különösen állt ez Zichy esetében, aki fiatal korától vonzódott a báj és kellem elegáns megjelenítése mellett az élet árnyékos oldalának, a váratlan sorscsapásoknak olykor már a teatralitás végső határáig felfokozott ábrázolására is. Bár nekem a Mentőcsónak elsősorban az 1938-as nagy pesti árvizet juttatja az eszembe, Bajkay Éva kísérőszövegéből kiderül, hogy ezt a pályakezdő alkotó itáliai tanulmányútján egy tengeri vihar ihlette, amikor bécsi akadémiai mesterét – Waldmüllert – annak meghívására elkísérte. Még érdekesebb a művészettörténész további eszmefuttatása, amikor korunkkal von párhuzamot a tudomány racionális eredményeivel szemben a fantasztikum, a természeti katasztrófák vagy a horror iránti, világméretű érdeklődés divathulláma kapcsán.
Gellér Katalin Zichy-tanulmánya a Corvina Kiadónál jelent meg húsz-húsz oldalon, párhuzamosan magyar és angol nyelven, dokumentumfotókkal kiegészítve, és külön hatvanhat válogatott képpel. Bár természetszerűleg akadnak átfedések –, hiszen a főműveket itt is, ott is óhatatlanul közölni kellett – izgalmas végigkövetni az eltéréseket is, amelyek a kiadvány egyéni profilját eredményezik. Már a fedőlap reprodukciós részlete is váratlan, mivel Zola: Nana regényének címszereplőnőjét nagyították ki akár mai divatúnak is beillő nagyestélyi ruhájában, amint a vörös hajú „luxusgörl” ölében pénzkötegek hevernek az általa nyújtott  szerelmi gyönyörért cserébe, továbbá a szexuális szolgáltatásaiért kapott ékszereit és gyöngysorait emeli a magasba, mintha a vagyonhajhászás oltárán áldozna. Észre sem veszi tönkretett rajongóinak körülötte fetrengő prototípusait, akik akár napjaink pénzéhségének és a vadkapitalizmus pénzuralmának áldozatait is szimbolizálhatnák. Középkorű férj és ifjú bohém, öreg bankár és agg szerzetes hever a modern Rosemarie Nitribitt lábánál (akinek a hatvanas évek „gazdasági csodája” idején játszódott valódi sztoriját már másodszor is megfilmesítették a németek), pedig a csoportos kompozíció a művész viszonylag kései periódusából, de azért mégicsak 1880-ból származik.
A tulajdonképpeni „Zichy-főműnek” tartott 1878-as, monumentális képnek csak a kiállítás vaskos kísérő katalógusa szentel központi figyelmet. Pedig a sokat vitatott és emiatt többször átfestett A Démon fegyverei (más címén A pusztítás géniuszának diadala) is símán áttételezhető korunkra, a vesztett egyházi és világi tekintélyek, a faji konfliktusok és vallási villongások, a politikától való teljes elfordulás és a totális kiábrándultság periódusára. Az is telitalálat, amikor egyes szerzők a manapság világszerte népszerű képregények és kalandfilmsorozatok „Szupermenjéhez” hasonlítják az ördögi jellemű, de heroikus külsejű főszereplőt. Mint ahogyan Gellér Katalin katalógusbéli tanulmányának is Az illusztrálás démona és a Démon változó arca. – Doré és Zichy találó címet adta, Lichner Magdolna pedig Egy romantikus allegória – Zichy Mihály „főművének” inspirálói elnevezéssel értekezik nagyjából hasonló témakörről.