A politikai, kulturális, vagy éppen vizuális befolyás problémáit és a hatalom kérdését tematizálja a Minimegastructures are mostly ducks címmel, manapság egyre kevésbé szokatlan módon, egy magánlakásban nyílt, izgalmas csoportkiállítás. A hétvégén még látható.
A kiállítás kurátora Helyes Dániel, a Magyar Képzőművészeti Egyetem kurátor szakos hallgatója, aki koncepciójának középpontjába az ideiglenesen kiállítási térré avanzsált üres lakás sehogyan sem mellőzhető tulajdonságát állította: a két nagyobb szobából a Budavári Palotára nyíló panorámát.
Fotó: Sándor Emese
A kiállítás egy másik lehetséges címeként olvashatjuk: „Hogyan élhetünk, ha az összes ablakunk a hatalomra néz?” A vizuális befolyás alatt álló tér azonban nem csak helyszínt és témát szolgáltatott a három bemutatott műnek, hanem reflexióra is kényszerítette a fiatal művészeket, akik önálló műveiket a jelen kiállítási körülményekhez alakítva adtak különböző válaszokat.
A Minimegastructures are mostly ducks cím idézet: Robert Venturi és Denise Scott Brown Learning from Las Vegas című könyvéből származik, és röviden a szerzők azon felismerésére utal, hogy az ornamentikától megszabadult építészet végül is maga vált ornamentikává, szimbólummá.
A mondat akár Jauernik Zsófia Toto and his shiny company című, „az internet legtávolabbi pontjaként” jellemzett, egész szobát betöltő installációjának alternatív címe is lehetne. Az igaz-hamis, valóság-látszat kérdését is tematizáló mű építész végzettségű alkotója tagadással válaszolt a felvetett témára: az évezredek során rájuk rakódott szimbolikától teljesen megszabadítva használja a formákat és az anyagokat.
Fotó: Sándor Emese
A márványt imitáló öntapadós matrica már csak megszokásból juttatja eszünkbe a klasszikus, reprezentatív építészet elemeit, az illuzionizmust ironikusan használó papírdobozai önmagukat jelentő formarendszerekké, hatalmasságok büsztjei helyett térmélység nélküli festményeket tartó, túl alacsony posztamensekké vagy éppen autóvá állnak össze, néhány haldokló trópusi növény és egy (nem)igazgyöngy nyaklánc fényes társaságában.
A másik két kiállító ugyanilyen játékosan, de direktebb módon reagál a hatalom témájára. Pál Tamás komplex, interaktív installációja egyszerre foglalkozik a kommunikáció, szimbólumok, nyelvek, politika, társadalmi és vizuális hierarchiák problémájával. Grafikák, szilikonobjektek, fények, felhívható mobiltelefonok, hangok, Zipf törvénye, Donald Trump/Drumpf, és egy szimbólummá magasztosított hétköznapi cd állvány alkotják a komplex installációt. Mindez egy okostelefonnal (fel kell hívnunk telefonszámokat, de legtöbbünknek néhány Google keresés is szükséges lehet) kerek, mégis nyitott gondolatrendszerré áll össze a megismerés lehetséges voltáról és a kommunikációs stratégiák kihasználhatóságáról.
Fotó: Sándor Emese
Fotó: Pál Tamás
Még ennél is közvetlenebbül jelenik meg a hatalom témaköre Renáta Pintérová Free Fallin’ című, bőröndbe csomagolható, és bárhol instant felállítható metamodern installációjában. A mű központi motívuma egy holtan fekvő, de jelkép mivoltában nagyon is élő sas. A hatalom örök jelképét újrahasznosított, „talált” tárgyak, reklámhulladék veszi körbe, átengedve a történelmi szimbólumot a folyamatos mozgásban lévő, globalizált, fogyasztói világunkról, vagy a szabadon bármiről való gondolkodásnak.
Fotó: Sándor Emese
Az építész, grafikus és képzőművész végzettségű alkotók különböző, de posztinternet esztétikájában és a világ legkülönfélébb dolgait organikus egészként kezelő gondolkodásmódjában mégis egységes anyaga, három egészen eltérő választ ad az ablakon át figyelő hatalom jelenlétére.
Ha a közelébe nem férkőzhetünk, hát belátásunk szerint kigúnyolhatjuk, megpróbálhatunk gondolkodni róla és megérteni a működését, vagy egész egyszerűen figyelmen kívül hagyhatjuk, még ha tudjuk is, hogy ez csak pillanatokra lehetséges.
A kiállítás április 3-áig, a Naphegy utca 51. szám alatt előre egyeztetett időpontban, vagy az utolsó délutánon a kiállítók jelenlétében tekinthető meg.