A nemzetközi kortárs művészeti vásárok képviselőit vendégül látó Visitors Program első meghívott előadója Daniel Hug, az Art Cologne művészeti vásár igazgatója – egyúttal Moholy-Nagy László unokája – október 9–11. között tartózkodik Budapesten.
Az elmúlt fél évtizedben a kortárs művészet közönsége világszerte
megsokszorozódott. A művészet és a közönség találkozásának – a
kiállítások, biennálék mellett – népszerű fórumai a művészeti vásárok.
Ezekre a 4–5 napos rendezvényekre, melyeken 50–300 kiállítóból álló
„galériavárosok” mutatják be a mindenkori legfrissebb, legaktuálisabb
kortárs műalkotásokat, gyakorta akár többszázezer látogató is
elzarándokol. A műgyűjtőkön kívül ma már a művészeti szakemberek,
kurátorok, műkritikusok is kötelezően felkeresik ezeket a
műkereskedelmi fórumokat, ahol tájékozódhatnak az aktuális művészeti
trendekről, új művészeket, galériákat fedezhetnek fel jövőbeli
projektjeik számára.
A nemzetközi kortárs művészeti vásárokon a magyar galériák részvétele eddig korlátozott volt. Ennek egyik oka a hazai kereskedelmi galériákra háruló magas részvételi költség, a másik a fokozott nemzetközi érdeklődés – a jelentősebb művészeti vásárokra három-ötszörös a túljelentkezés. A vásárokra jelentkező hazai galériáknak nemcsak a rendkívül erős mezőnyben kell helytállniuk, szigorú szakmai követelményeknek kell eleget tenniük, de az is fontos, hogy a megfelelő kapcsolatrendszerrel rendelkezzenek.
A kortárs magyar képzőművészet szélesebb körű nemzetközi reprezentációját elősegítendő, a VISITORS PROGRAM ösztönözni, segíteni kívánja a magyar kereskedelmi galériáknak a neves művészeti vásárokon való megjelenését. A Programhoz az OKM 6.000.000 forint keretösszegű támogatást nyújt 2009. április végéig. Ezen felül az NKA támogatását és további más pályázati lehetőségeket vehetnek igénybe a vásárokra sikeresen jelentkező galériák a részvételi díj és a konkrét költségek előteremtésére.
A VISITORS PROGRAM feladata a nemzetközi kortárs művészeti vásárok igazgatóinak/kurátorainak meghívása Magyarországra, a magyar kortárs művészeti szcéna megismertetése, népszerűsítése és a szakmai kapcsolatok kezdeményezése, építése.
A VISITORS PROGRAM célja, hogy – a magyar kereskedelmi galériák képviseletében – elősegítse a hazai kortárs művészet intenzívebb jelenlétét a nemzetközi művészeti vásárokon.
A VISITORS PROGRAM keretében 18–20 művészeti vásár igazgatóját/kurátorát látjuk vendégül Budapesten, sőt terveink szerint a későbbiekben a kört az újabb művészeti/műkereskedelmi lehetőségek, különösen Ázsia felé is bővítjük. Az eddigi tapasztalatok szerint a nemzetközi szakemberek örömmel tesznek eleget a meghívásnak, érdeklődéssel készülnek a magyar kortárs művészeti élet és a hazai műkereskedelem feltérképezésére, a hazai művészeti szcéna képviselőinek megismerésére, és az ezt követő jövőbeli együttműködésre.
A VISITORS PROGRAM alkalmanként három napos programjainak keretében elsősorban a kereskedelmi galériák, de a kortárs művészeti intézmények, alternatív kiállítóterek bemutatása is szerepel. Az egyes programcsomagok összeállításánál egyénenként vettük figyelembe a vásárok jellegét és a vendégek elképzeléseit is.
A VISITORS PROGRAM a Reneszánsz Év – 2008 keretében, az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) finanszírozásában, Bagyó Anna művészeti konzultáns kezdeményezésére és a Műcsarnok közreműködése mellett jött létre.