2010-ben bekövetkezett az, amit sokan elképzelhetetlennek tartottak: az összforgalmat tekintve az Egyesült Államok elvesztette első helyét az aukciós műkereskedelemben. Kína, az új éllovas 2011-ben tovább szilárdította pozícióját és 41,4%-ra növelte részesedését. A maguk 27%-ával a pekingi aukciósházak önmagukban is megelőzték a 23,6%-ig jutó USA-t.
A világ 20 legnagyobb árverőházából ma már tíz kínai: a Top 10-ben öten vannak az új műkereskedelmi nagyhatalomból; a két legnagyobb kínai házat, a Beijing Poly Internationalt és a China Guardiant már csak a Christie’s és a Sotheby’s előzi meg. Míg utóbbi kettő azonban évszázadok tapasztalatait sűríti működésében, a China Guardian még 20 éves sincs, a Poly pedig mindössze hetedik születésnapját ünnepelte a napokban. 2011 kétségkívül a kínaiak csúcséve volt. Kínai művész, Qi Baishi nevéhez fűződik az év aukciós rekordja (57,2 millió dollár a China Guardian árverésén); az 50 legnagyobb aukciós forgalmat produkáló művész fele kínai volt, és közülük az említett Qi Baishi mellett Zhang Daqian is lepipálta a korábbi évek verhetetlennek hitt éllovasait, Picassót és Warholt. A 100 legmagasabb áron leütött tétel közül 28 volt kínai, és ezeken összesen 9 (a Hong Kong-iakat is számolva 12) árverőház osztozott, jelezve, hogy a Polynak és a China Guardiannak egyre inkább az otthoni vetélytársak jelentik a konkurenciát.
Nézzük, milyen tényezőknek köszönhető ez a páratlan siker?- A kínálati oldallal nincsen és várhatóan sokáig nem is lesz baj, hiszen Kína sok évszázada magas színvonalú képző- és iparművészettel büszkélkedhet, s ez igaz napjainkra is. Az antikvitások már korábban is rendkívül keresettek voltak Nyugat-Európában és Észak-Amerikában; hatalmas mennyiségű műtárgy került illegálisan (is) külföldre; ezek visszavásárlását a kínai gyűjtők ma szinte hazafias kötelességüknek tekintik.- A „kínai gazdasági csoda” egy meglehetősen széles, igen tehetős réteget hozott létre, amelynek ugyanakkor nyugati „sorstársainál” még mindig jóval kevesebb lehetősége van vagyonának demonstrálására, illetve pénzének elköltésére, ezért a vagyonosok a másutt megszokottnál is nagyobb érdeklődéssel fordulnak a művészet, mint befektetési lehetőség felé. – Míg a hagyományos műkereskedelmi piacokon rendszerint csak egyes korok vagy irányzatok divatosak (pl. a klasszikus modernek és kortársak), Kínában szinte minden az. Továbbra is széles körben keresik a régiségeket, de szinte „mindenevők” a képzőművészetbe befektetők is: a legkeresettebb festők listája a XIV. században működött Wang Mengtől az 1964-ben született Zeng Fanzhiig terjed. Ráadásul, ha valami mégis kevésbé népszerű, mint például a kortárs művészet legprogresszívebb áramlatai, akkor az alacsonyabb hazai keresletet ellensúlyozza a fokozottabb külföldi érdeklődés. Jelzésértéke volt annak, hogy olyan jelentős gyűjtők fordultak a kortárs kínai művészet felé, mint Charles Saatchi vagy a svájci Uli Sigg.- Utóbbi, tehát a külföldi figyelem önmagában is a siker fontos tényezője és főleg az ezredforduló környékén jelentős szerepet játszott az árrobbanásban; ma már a külföldi gyűjtők kevésbé bírják a versenyfutást a helyi konkurenciával.Bár a Sotheby’s és a Christie’s Hong Kong-i részlege is bőven profitált a megélénkült kínai keresletből, annak igazi haszonélvezői a helyi aukciósházak voltak, melyeknek többsége pekingi székhelyű, de néhány sanghaji és kantoni cég is produkál nemzetközi figyelmet keltő eredményeket. (A két piacvezető nemzetközi házzal egyébként először fordul elő, hogy egy lokális piacon lemaradnak a helyiekkel való versenyfutásban.) A hazaiak pozícióit törvények is védik, melyek a külföldi tulajdonú cégek számára Hong Kongra korlátozzák a műtárgyakkal való kereskedést, így a két nagy nemzetközi aukciósház is csak irodát tarthat fenn Pekingben, és legfeljebb előzetesen bemutathatja ott a Hong Kongban árverésre kerülő tárgyakat. Más műfajokban (pl. ékszer, bor) ugyan nincs törvényi akadálya aukcióiknak, ezek azonban a rendkívül magas importadók miatt nem lennének vonzóak a potenciális vásárlók számára. A helyi házak növekvő öntudatát jelzi, hogy sorra nyitják képviseleteiket külföldön, elsősorban New Yorkban, Londonban és Tokióban. Terveik között egyelőre nem szerepel, hogy később aukciókat is tartsanak itt; fő feladatuk, hogy felkutassák a fellelhető és eladni kívánt kínai eredetű műtárgyakat és megszerezzék értékesítésük jogát.
A kétségkívül lenyűgöző eredmények sem feledtethetik azonban a kínai aukciós piac gyermekbetegségeit, amelyek egyre inkább kiütköznek, és jelentős szerepük van abban, hogy az utóbbi évek meredeken felfelé tartó tendenciája most megfordulni látszik.Egyrészt jól érzékelhető a tapasztalatok hiánya. A szolgáltatások minősége még nem vetekszik a nagy nemzetközi házakéval, a kevésbé felkészült szakértői gárda miatt magasabb a hamis képek aránya. Furcsa módon olyan ma élő művészektől is kerülnek árverésre hamis képek, akiknél az eredetiség megállapításához szakértőkre sincs szükség, elég lenne a művészt megkérdezni. Rontja a kínai házak reputációját, hogy ugyanazok a művek túl gyakran kerülnek kalapács alá. A kínai vásárló rendszerint főként befektetési szándékkal vásárol – vérbeli gyűjtők nem születnek néhány hónap alatt –, s túl sokan szeretnék túl gyorsan realizálni a hasznot. Az impozáns forgalmi számokat némiképp megkérdőjelezi, hogy a nemzetközi átlagnál jóval magasabb a kifizetetlen vagy jelentős késéssel kifizetett tételek aránya. A Kínai Aukcionátorok Szövetségének felmérése szerint például a 2010-es őszi szezonban 10 millió jüan (kb. 1,5 millió dollár) feletti áron leütött tételek 40%-ának anyagi rendezése 2011. április végéig nem történt meg. Nem erősíti a kínai piac iránti bizalmat az sem, hogy a beadók vagy a művészek gyakran maguk licitálnak a műveikre, így próbálva felhajtani az árakat. Az idei év első félévének eredményeit látva a sajtó már arról cikkezik, hogy „kipukkadt a lufi”, és párhuzamot vonnak a nyugati kortárs piac néhány évvel ezelőtti történéseivel. A számok valóban nem szívderítőek: a China Guardian eredménye 60, míg a Poly forgalma 50%-al gyengébb az előző év azonos időszakánál. Igaz, a visszaesés nem jött váratlanul; Chen Dongsheng, a China Guardian alapítója egy tavaly év végi interjújában maga is 40%-os forgalomcsökkenést jósolt. Az érintettek többsége egyetért abban, hogy a „láz” elmúlása hosszabb távon hasznára válik a piacnak: átláthatóbb viszonyok alakulnak ki, visszaszorulnak a látszatleütések, lassul az egyes műtárgyak forgási sebessége. A helyi házaknál kiütközött gyengeségekből, úgy tűnik, a Christie’s és a Sotheby’s profitálni tudott, előbbi például több év óta először jobb eredményt produkált a Guardiannál. Közvetlenül azonban nehéz összevetni a számokat, mert míg a két legnagyobb kínai ház fő erőssége a festészet, a nemzetközi házak portfóliójában jó néhány más műfajnak – porcelán, ékszer, óra, bor, stb. – is fontos szerepe van. Afelől nem lehet kétség, hogy Kína, gyengéitől fokozatosan megszabadulva, továbbra is nagyhatalom marad a műkereskedelemben; teljesítménye jó eséllyel idén is elég lesz ahhoz, hogy – előnyéből ugyan jócskán leadva – megőrizze első helyét az aukciós forgalomban.
