Blattner Géza a modern európai bábjátszás szakmai körökben méltán csodált, ismert és tisztelt alakja. Egész életében a bábjátszásban rejlő új, korszerű művészi és technikai lehetőségeket kutatta. 1918 és 1958 között tizenkét bábszínházat épített, a hordozható paravánoktól az állandó, marionett és szimultán játéktechnikára is alkalmas, kombinált színpadokig. A különböző rendszerű árnyjátékfigurák, zsinóros, billentyűs és összecsukható marionettek, maszkok és az absztrakt mozgású figurák különféle variációi kísérletező pályájának kiemelkedő eredményei. Gazdag életműve a művészeti ág egyik legkiemelkedőbb XX. századi alakjává teszi.
A nagyközönség mégis alig hallott róla. Ezen változtatandó, rendezte meg az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet bábgyűjteményéből a Bajor Gizi Színészmúzeumban a művész halálának 40. évfordulója alkalmából a Blattner, a modern európai bábjátszás atyja című, március végéig látogatható kiállítást. Mivel Blattner bábszínházaiból kevés báb maradt fenn, azok egy részét is külföldi gyűjteményekben őrzik féltve, (nem is kölcsönzik) vagy magángyűjteményekben lappanganak, a kiállításon mindössze húsz eredeti figurával találkozhatunk. Ám a fotónagyításokra, az eredeti grafikákra, előadások terveire, rajzos meghívókra épülő anyagból így is felvázolódik egy sajátos művészi karrier. Igazi kuriózum Blattner Géza kézzel festett önéletrajzi diasorozata, amelyet ezúttal megtekinthet a közönség.
Blattner Géza (1893–1967) festőnek készült, Hollósy Simon tanítványa volt Münchenben, majd az ottani iparművészeti főiskolára járt, s a német városban ismerkedett meg a bábjátékkal. Tanulmányai befejeztével Budapesten és szülővárosában, Debrecenben egyszerre művelte a festészetet, a fafaragást, az iparművészet számos ágát, de leginkább a művészi bábjáték vonzotta. Ezért rendezte meg szecessziós felnőtt bábelőadását, a Wayang játékokat Bárdos Artúr Belvárosi Színházában. A Kosztolányi Dezső fordításában játszott ó-flamand dráma és a két Balázs Béla-mű azonban nem keltett visszhangot. A történelem viharában, az 1919. március 1-jei bemutatóval együtt, mindössze három előadást ért meg a produkció. Amelyről a korabeli műsorfüzetben ez olvasható: …. „Bábjátéknak nem mondható, amit csinálunk. Alakjaink nem bábok, hanem művészien megrajzolt és festett figurák, részei, foltjai a színpadi képkompozíciónak. Wayang Játéknak nevezzük a jávaiak bőrből kivágott és színezett bábfigurái után, melynek a mi figuráink a kétezer éves kultúrán és művészeten épült továbbfejlődése…Az árnyjáték irodalmi értékeinél fogva a fehér-feketében komponált kép minden szépségét kiváltja, lemondhatunk hát a színek megvesztegető hatásáról és a vonalak, foltok játékos szépségével jelentetjük meg a néző előtt.” 
A fény azonban később komoly szerepet kapott Blattner párizsi bábszínházában, amikor átvilágítható sík bábokat használt, vagy amikor A. Tóth Sándor fehér figuráit színes fénnyel világították meg.
De maradjunk még Magyarországon. 1920-ban ugyanis Blattner létrehozta egyszemélyes bábszínházát, amellyel az országban vándorolt, s játszóhely híján gyakran a falusi házak kapuját használta paravánnak. Majd 1921-ben, a Magyar Gyermektanulmányi Társasággal kapcsolatba kerülve több előadássorozata valósult meg a társaság védnökségével. 1923. nyarán, egy hónapon keresztül napi két ingyenes előadás helyszíne volt a Gyermekügyi Kiállítás a Műcsarnokban. Itt alkalmazta Blattner azt a speciális billentyűs marionett technikát, amelyet Párizsban fejlesztett tovább. 
Hogy valójában milyen is lehetett Blattner billentyűs bábja, azt a kiállításon meg is nézhetjük, mozgatását ki is próbálhatjuk. Eredeti báb vagy részletes leírás ugyan nem maradt fenn. Lellei Pál bábtervező a meglévő tervek, leírások és a fennmaradt fényképek alapján rekonstruálta az 1934-es Ádám misztérium 90 centiméteres billentyűs báb figuráját.
Blattner 1925-ben jókor érkezett Párizsba. Pezsgett a művészeti élet, a világ minden tájáról Párizsba zarándokoltak a festők, a szobrászok, az írók, a zenészek. Élénk színházi élet zajlott. De bábszínház nem volt számottevő.
Több éves kísérletezés és előkészület után 1929-ben lépett színre Blattner társulata, az Arc-en-Ciel (Szivárvány). A tagok a párizsi magyar művészek közül verbuválódtak. Köztük volt A. Tóth Sándor, aki csak látogatóba érkezett unokanővéréhez, Blattnerné Sulyok Helénhez, de 1929-től 1932-ig ott marasztalta az érdekes feladat, s később, hazatérte után is tervezett, faragott bábokat a párizsi (és hazai) színháznak. Továbbá a szobrász Beöthy István (Etienne Beöthy) és Huszár Imre, a festő Kolozsváry Zsigmond, Anton Prinner, Martyn Ferenc, a grafikus Koffán Károly, a pesti társulatban is alkotótárs Detre Szilárd (Constantin Detre) dramaturg és a festő Walleshausen Zsigmond (Sigismuond de Walles) és mások. Blattner bábszínháza körül jelentős francia és nemzetközi művésztársaság alakult ki. Kapcsolódott hozzájuk a világhírű orosz emigráns festő és szobrász, Marie Wassilieff, a francia író-műtörténész, Paul Jeanne, Gaston Baty, aki a harmincas években maga is önálló bábszínházat hozott létre. Mestere lett Jaques Chesnais-nek és Yves Jolinak, akiket a későbbi évtizedek legkimagaslóbb francia bábosaiként tartanak számon. A baráti társasághoz tartozott André Kertész, aki a társulat előadásairól és Blattnerről számos fényképet készített. Több Kertész felvétel ott van a kiállításon is. Az egyiken Eizenstein is feltűnik a művészek között. Míg egy 1928-as Brassai fotón Tihanyi Lajos és Bölöni György társaságában látható Blattner Géza.
Már az Arc-en-Ciel első jelentkezése is értő, érdeklődő közönségre talált a 2. Nemzetközi Bábjátékos Kongresszuson. Előadták a már Magyarországon is játszott Balázs Béla-darabot, A halász és a hold ezüstjét, bizarr módon vitték színre a Szívek, ha találkoznak című opuszt, Fried Tivadar marionett játékát, a rókáról és a gólyáról, és A.Tóth Sándor síkbábuival Az utca című jelenetet. 
A kritikák egyértelműen pozitívak voltak. A társulat karrierje meredeken ívelt fölfelé. Papp Eszter rendező ennek okát abban látja, hogy az Arc-en-Ciel hangvétele merészen groteszk, esetenként abszurd, formai megoldásai a szürrealizmus, kubizmus, expresszionizmus hatását mutatják. Előadásaik nemzetközi sikereket arattak, az Arc-en-Ciel a modern európai bábjátszás legfőbb kísérleti műhelye lett. Nem kötötték magukat egyetlen bábmozgatási módhoz sem, minden előadáshoz más és más anyagot és technikát alkalmaztak.
A változatos előadások sorából is kitűnt Az ember tragédiája, amelyet az 1937-es párizsi világkiállításra komponáltak úgy, hogy minden színt más-más művész tervezett. Ezzel a produkcióval a színházi szekció aranyérmét nyerték el. (Madách művének ez volt az első francia nyelvű előadása.) Találkozunk a kiállításon misztériumjáték sorozatának darabjaival, bábjaival, az Ádám  misztériummal, a Szűz Mária misztériummal. És értesülünk Blattner 1938-ban megvalósított álmáról, a bábművészek számára létrehozott klubról is.
A sikersorozatnak a történelem viharai vetettek véget. Blattneréknek is menekülniük kellett, Valençay-ban vészelték át a háborút. Bár ezután még visszatért Párizsba, és újjászervezve az az Arc-en-Ciel-t, 1958-ig bábozott. Ezt követően ismét a festészethez, a grafikához tért vissza. Önéletrajzi diasorozatát ezekkel a szavakkal fejezte be: „1958. Negyvenéves működés után végső pontot teszek. Visszaemlékezem a megtett útra. Mit mondhatnék ennyi év után! Hinni valamiben, legyen az akár a marionett, betölthet egy egész életet. Íme az utolsó szavam: ars longa vita brevis.”