Ősrobbanás a mocsárban: mohazöld földdarabok írnak le széttartó, éles vonalakat a festmény terében. Kokas Ignác nem óvatoskodik: keni-vágja a festéket, cuppantja, megfolyatja, lekaparja és karistolja a képfelszínt. A Műcsarnok a nyolcvan éves idős mester előtt tiszteleg, életmű-kiállításával. Kokas korai munkáit nem láthatjuk, hiszen a legrázósabb ötvenes években járt a főiskolára. Ráadásul asztalos-gyerekként, első generációs értelmiségiként, legelőbb utol kellett érnie saját magát Bernáth Aurél osztályában. (A népi kollégiumból bekerült tehetséges parasztfiút Bernáth először bezárta egy kis szobába, hogy megtanuljon csendéletet rajzolni, következetesen, realistán, szénnel.) A hatvanas évek közepéig vajúdott, ekkor talált rá a penészzöld ősrobbanásra – a magyar rónaságot kifejező képi metaforára. Mintha Lucio Fontana lyuggatott vásznait kereszteznénk Csernus Tibor szürnaturalista Nádasával. Kokas képei is hordoznak valamit a hatvanas évek virtuóz fiataljainak divatos szürnaturalizmusából. De hiányzik belőle Csernusék magabiztos dandy-öntudata, kimódolt perfekcionizmusa; Kokas tapogatózik, önmagát keresi és a saját belső érzéseit kifejező metaforákat. S meg is találta a szétfeszülő, energiával teli félabsztrakt formákban. Ősi realista eljárással, kikívánkozó érzelemvilágát a természeti környezet tolmácsolására bízza. Felsejlenek a magyar táj rekvizitumai, a Vál melletti puszták kopár vegetációja, a méltóságos nyugalommal szétterülő horizont. És ebben a tücsökciripelős teremtett nyugalomban bugyognak fel a pusztító energiák, amik, ha nem is valóságosan, mint Lucio Fontanánál, de széttépik a vásznakat. Kokas ebbe a sár-zöld színpalettával megfestett energiagócba foglalja bele saját küldetéstudatát, a Ginza-pusztát, sárkányölő Szent Györgyöt, az asztronautát vagy a békevágyat. Földszínű koloritja csak a rendszerváltás után vált tarka-barkává, engedve a posztmodern dekoratív érzelgősségének. De természetszagú, röghözkötötten szürrealista képei a hatvanas évek magyar festészetének egyik legjellemzőbb képviselőjévé avatták – a magyar rónát, a fantáziát és az absztrakt expresszionizmust  elegyítő sajátosan Kelet-európai festőművésszé.