2011. március 11-én, a New York-i Cinema Village filmszínházban mutatják be Amanda Pope és Tcsavdar Georgijev Igor V. Szavitszkij (1915 –1984) orosz műgyűjtőről készített The Desert of Forbidden Art című dokumentumfilmjét.
A festőművész, archeológus és műgyűjtő Igor Szavitszkij 1950-ben kezdett a mai Üzbegisztán nyugati részét elfoglaló Karakalpakstan Autonóm Köztársaság területén az 1930-as években elindított, Szergej Tolsztov vezette régészeti feltárásokon dolgozni. 1957–66 között óriási gyűjteményt állított össze ékszerekből, szőnyegekből, régi pénzérmékből, tradicionális viseletekből és más műtárgyakból, és meggyőzte a szovjet hatóságokat, hogy létesítsenek múzeumot gyűjteménye számára az Autonóm Köztársaság fővárosában, Nukuszban.
1966-ban kinevezték a Karakalpakstan Köztársaság Állami Művészeti Múzeuma fő kurátorának. Ebben a minőségében kezdte el gyűjteni a helyi kortárs művészek, köztük Alekszander Volkov, Ural Tanszikbajev és Viktor Ufimcsev, valamint az orosz avantgardisták, például az 1960-as évekig a szovjet tiltó listán szereplő Kliment Redko, Ljubov Popova, Vera Mukhina, Ivan Koudriacsov, Robert Falk és mások műveit.
A művészethez nem értő helyi hatóságok úgy tudták, hogy a múzeum pénzén szocreál műveket vásárol, miközben ő a kiátkozott, dekadensnek, a szovjet eszme ellenségeinek minősített művészek alkotásait gyűjtötte. Haláláig több mint 40 ezer, zömében tiltott munka került a gyűjteménybe. Egyik legnagyobb érdeme egy addig ismeretlen művészeti iskola felfedezése volt, olyan művészek együtt gondolkodó csoportjáé, akik az 1917-es orosz forradalom után költöztek Üzbegisztánba, ahol egy különleges iszlám kultúrával ismerkedtek meg, amely ugyanolyan egzotikus volt számukra, mint Gauguinnek Tahiti. A. Juszupov, A. Nyikolajev (Usto-Mumin), A. Volkov, L. Bjure, M. Kurzin, E. Korovaj és művészbarátaik az európai modernizmust az ősi keleti hagyományokkal ötvözve friss, eredeti stílust és szellemiséget fejlesztettek ki.
A világ egyik legszegényebb országában megvalósult, ma már dollár tízmilliókat érő Szavitszkij-gyűjtemény a 20. századi független szovjet/orosz művészet az egyik legfontosabb kincstára. Nem csoda, hogy az iszlám fundamentalisták, korrupt bürokraták és műtárgy-kalózok célpontjává vált. A legutóbbi időkig csak újságírók, néhány művészettörténész és a múzeumba véletlenül betévedő nyugati turisták által ismert gyűjtemény ugyanolyan veszélyeztetett most, mint összeállítása idején volt.
2010 őszén az üzbég hatóságok felszólították a múzeum igazgatónőjét, Marinika M. Babanazarovát, hogy 48 óra alatt ürítse ki a két kiállítási épület egyikét. Több mint 20 ezer nagy értékű, sérülékeny műtárgyat azóta a meghagyott épület padlóján felhalmozva tárolnak, míg az elkobzott épület üresen áll. Az igazgatónő, aki 27 éve gondozza és őrzi a gyűjteményt nem kapott engedélyt, hogy az arról és alapítójáról készített dokumentumfilm amerikai, a washingtoni National Gallery of Artban rendezett bemutatójára utazzon. Az elmúlt évben 15 vizsgálat indult a múzeum és munkatársai ellen, amelyek során a munkatársakat külföldi útjaikról és külföldiekkel fenntartott kapcsolataikról faggatták az üzbég hatóságok. Az 1990-es években Németországban és Franciaországban rendeztek kiállítást a gyűjtemény anyagából. Azóta az üzbég hatóságok nem engedélyezték a művek külföldi kiállítását.
A hatóságok nem adnak magyarázatot a kollekció létét (és a múzeum munkatársainak egzisztenciáját) fenyegető intézkedésekre, a művek külföldi bemutatásának akadályozására. Lehetséges, hogy a goromba bánásmód egyik oka az üzbég politikusok kisebbségi komplexusa és az abból kinőtt szélsőséges nacionalizmusa. Az ország 1991-ben nyerte el függetlenségét, politikusai azóta is mindent megtesznek az orosz birodalmi befolyások semlegesítéséért, emlékük kiradírozásáról. Óriási pénzeket költenek a helyi (mára teljesen elgiccsesedett) szövészet és rézmetszés propagálására. A zömében orosz avantgardisták európai szellemiségű műveiből álló Szavitszkij-gyűjteménynek nincs helye ebben a kampányban.
Az üzbég politika irányultsága furcsa módon hullámzik. 2003-ban Üzbegisztán elnöke, Izlam A. Karimov avatta fel a múzeum új épületét és Igor Szavitszkij posztumusz állami kitüntetést kapott, a múzeumot róla nevezték el. Tavaly, az egyik épületből történt kilakoltatás előtt néhány hónappal az üzbég külügyminisztérium finanszírozott egy dokumentumfilmet a gyűjteményről, amelyet az állam külföldi követségei mutattak be, hogy fellendítsék az országba irányuló turizmust. Hiába jönnek azonban a művészetbarát nyugati turisták Nubuszba, a gyűjteménynek csak egy töredékét tudják megtekinteni.
Az a leglogikusabbnak tűnő magyarázat az üzbég hatóságok magatartására, hogy el akarják lehetetleníteni a nagy értékű gyűjtemény integritását őrző igazgatónőt és munkatársait, hogy aztán az üzbég állam egyenként dobja piacra a műtárgyakat, s a haszonból jusson a politikusoknak is. „Amint ismertté vált nyugaton a gyűjteményünk, azonnal nyüzsögni kezdtek Nubuszban a gazdag műgyűjtők” – mondja a múzeum igazgatónője. „Magánrepülőgépeiken érkeztek, hatalmas készpénzkötegeket lóbáltak az orrunk előtt. Természetesen nagyon jó ízlésük volt, a legjobb műveket akarták megvásárolni.” Bár a múzeumnak nagy szüksége lenne a pénzre, az igazgatónő nem hajlandó megválni a gyűjtemény egyetlen darabjától sem, mert attól tart, hogy a hatóságok vérszemet kapnak és maguk bocsátják áruba a legértékesebb műveket.
A gyűjtemény alapítója életét és a műtárgyakat, valamint alkotóikat bemutató amerikai dokumentumfilm narrátora Ben Kingsley, Sally Field és Ed Asner. Ők olvasnak fel részleteket Igor Szavitszkij naplójából és a művészekkel folytatott levelezéséből. Megszólalnak a már halott betiltott művészek gyermekei és eddig soha nem látott archív felvételeken láthatjuk az életükben a nyilvánosságtól elzárva, a szovjet állam ellenségeinek minősítve dolgozó alkotókat. A dokumentumfilm felvázolja a gyűjtemény veszélyhelyzeteit az elmúlt évtizedek során, de nem tér ki a mostani fenyegetettségre, mert alkotói nem akarják az igazgatónő nehézségeit fokozni. Ugyanakkor remélik, hogy a különleges, művészettörténeti jelentőségű gyűjteményt ismertető filmjük védelmet nyújt a kollekciónak és gondozóinak.