Az utóbbi tíz év egyik legérdekesebb amerikai festője, Dana Schutz a képzelet világát kombinálja a közmegegyezéses valósággal, a humort a horrorral. Képeit expresszionista energiák teszik élővé.
Menekülök a minden irányból özönlő képek elől, de hiába rejtőzöm, hiába tettetem gyakran vaknak magam, mindenütt utolérnek, hogy redundanciával próbálják megfojtani a fogalmakat, a Maya illúziók újabb és újabb színes fátylaival takarják el a „minden egy” tiszta igazságát. Egyformán irtózom a rajzoktól, fényképektől és a szobroktól, sőt, már a mozgó képektől is. Mindentől, ami leképezni, reprezentálni igyekszik valamit, vagy a színek, formák, vonalak mágiájával próbál elkábítani. Kerülöm az én életidőmben olyan mértéktelenül elszaporodott, egyre kellemetlenebb külsejű és modorú művészeket is, nehogy munkáik megtekintésére kényszerüljek. Nem szégyellem bevallani, hogy ha művészt látok közeledni az utcán – szaguk, idétlen mozgásuk, sanda, az önszerelem eltorzította arcvonásaik messziről elárulják őket – legszívesebben elfutnék, de a sok művészet befogadásától gyakorlatilag használhatatlanná vált lábaim már nem teszik a gyors menekülést lehetővé, így legtöbbször kénytelen vagyok bemászni egy falrepedésbe, vagy csatornanyílásba, ha csak nem sikerül időben láthatatlanná válnom.
Nagyon ritkán, főleg régi mesterek képei felbukkanásakor (a fiatal művészek esetében legtöbbször a déja vu, a „már láttam” keserű élménye okoz gyomorproblémákat) történik meg velem, hogy azt mondom magamnak: „Aha! Erre a látványra érdemes volt egyre gyorsabban fogyó időmből áldozni.” Ezzel a ritka, felemelő élménnyel találkoztam Dana Schutz művészetének megismerése során, mert a valóban élő művészet nem az életerőnket szívja ki, nem untat halálra, nem okoz hányingert, hanem feltölt, megtisztít, energiát ad. Érdekel az olyan művésznő, aki nem riad vissza önmagát sertéshez hasonló ormánnyal, szökőkútszerű takony-kilövellést eredményező tüsszögés közben mutatni, ahogy az a Sneeze (Tüsszentés) című, 2001-es képén történik. „Mindenki átélt már ilyesmit, mindenki tudja, hogy nagyon erős, sorsokat befolyásolni képes élmény. Senki sem mert eddig vele érdemben foglalkozni, ezért kellett lefestenem” – mondja Dana Schutz
A művészetben, mint mindenütt, nem a szépelgést, nem a dekorációt, nem is a pszichologizálást, hanem a tiszta, világos, aktuális közlést, az üzenetet keresem (ha gyenge pillanataimban, önmagamról megfeledkezve kényszeresen keresek a külvilágban valamit), azt, ami már nagyon keveseket érdekel. Vonz a humor, megfognak a koherens narratívák, elbűvöl az önirónikus, távolságtartó személyesség. Dana Schutz képei nem önéletrajzi jellegűek, mégis személyesek, mert arra reagál, ami a világban szerinte történik. Valódi realitásérzékkel megáldva az embereket (köztük önmagát) gonosz, groteszk kreatúráknak látja, a világban történteket pedig abszurd tablók sorozatának.
A Purchase-i (New York állam) Neuberger Museumban rendezett, az elmúlt tíz évben, pályája kezdete óta született munkáit bemutató, Dana Schutz: If the Face Had Wheels című kiállításának képei közül elsőnek a Reformers (Reformerek) című mestermű talált szíven. Három buzgó aktivista (az egyiknek kezek helyett lábfejek nőttek a csuklóján) idéz elő katasztrófát a boncasztalon (a boncasztal a művésznő egyik kedvenc témája). Serénykedésük következtében nem csak a boncasztal törik össze, hanem az általuk vizsgált hulla is kettészakad. Folyadék ömlik, szerszámok repülnek, teljes a káosz, mindez derűs színekkel és szelíd formákkal felvázolva. Pontosan ez történik velünk, amikor a sorsunkat totálisan kontrollálni igyekvő, hazugságok és aljas praktikák révén hatalomra jutó alvajáró dilettánsok belepiszkálnak a dolgok menetébe.
Aztán ott van a saját arcát felfaló kannibál (Face Eater – Arcevő), az azonos témájú, Goya műveire emlékeztető sorozat első darabja. „Meg tudják enni saját magukat, hogy aztán olyan formában szerelődjenek újjá, amilyenben csak akarnak” – mondja önevőiről Dana Schutz, ahogy a művész és művészetének tárgya közötti különbség eltűnéséről beszél.
Egy másik sorozat (Frank From Observation) hőse Frank, „az utolsó ember a Földön”. Ahogy a Frank as a Proboscis Monkey című képen megfigyelhetjük, Frank a devolúció, a minden realista számára nyilvánvaló, az egész emberi fajra vonatkozó visszafejlődés végterméke. A buja trópusi növényzetben rügyeket majszoló majomember fajtestvéreivel könnyen találkozhatunk, elég, ha sétálunk egyet a világ bármely nagyvárosának utcáin. A számára nem túl szívderítőnek tűnő jövő a művésznő egyik fő kutatási területe. Golden Record címmel adatbázist hozott létre, amely „javaslatokat tartalmaz a jövőbeli, fiktív közönség részére, akik nem tesznek alapvető emberi dolgokat többé.”
A boncasztal-metafora köré szerveződött a Presentation című, nagyméretű festmény. Érdeklődő tömeg szemléli az asztalra fektetett, halott óriás egy négylábú, egyetlen, kampóba végződő kézzel rendelkező, bábúként, kötélen belógatott törpe által levezérelt szétszerelését. Ez a mozaikszerűen felhordott trópusi színekből összeálló, a tömeglélektan tökéletes ismeretéről árulkodó kép egyértelműen kortárs klasszikus, mint ahogy párja, a The Autopsy of Michael Jackson, a pop királyának felboncolása által ihletett mű is.
30 festményt és 12 rajzot láthatunk a kiállításon. Az önmaga elől ifjúságkultuszba menekülő korunkban divattá vált egyre fiatalabb művészek retrospektív kiállítását megrendezni. Ritka kivételként az 1976-ban született Dana Schutz esetében jól megérdemelt ez a lehetőség. Témáinak és megoldásainak hihetetlen változatossága, képzelőerejének rendkívüli gazdagsága, a műveiben rejlő, a jón és rosszon túli alapos ismeretéről tanúskodó, legyőzhetetlen humora garancia arra, hogy az ezután születő művei is meglepetéseket fognak hordozni.
Nem fél a lehetetlenre, a nagyon kínos, vagy a láthatatlan megfestésére vállalkozni. „A megkomponáltság és a szétesés, a megformált és a formátlan, a halott és az élő közötti területek érdekelnek” – mondja. Más szóval az illúzióktól való megszabadulás időnként meglehetősen gusztustalan procedúrája, a Bardo, a halál utáni köztes állapot csak megvilágosultak számára könnyen navigálható, sötét, nyirkos, rémektől lakott alagútjának beutazása.
Neuberger Museum, Purchase, N.Y.
2011. szeptember 25. – december 18.