Hat évi zárvatartás után újra megnyílt a Claude Monet Tavirózsáinak és az egyedülálló Walter-Guillaume-gyűjteménynek otthont adó párizsi Orangerie. Monet 1916-ban kezdte el hatalmas méretű képei festését, amelyeket Tavirózsa-dekorációk-nak (Décorations des Nymphéas) nevezett, és azokat 1918-ban, az I. világháború befejezése alkalmával felajánlotta hazájának. A festmények néhány évvel később, Clémenceau javaslatára az Orangerie-ben leltek otthonra. Elhelyezésükben még aktívan részt vett a művész, de az 1927-ben sorra kerülő felavatását már nem érhette meg. A mostani átépítési munkák során megszüntették a termeket a hatvanas évek elejétől lefedő mennyezetet, és az eredeti állapotot így visszanyerve, úgy ahogy azt Claude Monet is kívánta, a Tavirózsákat újra természetes világításban élvezhetik a látogatók.
A 144 darabból álló, Renoir, Cézanne, Derain, Picasso, Modigliani, Douanier Rousseau és Soutine festményeit tartalmazó Walter-Guillaume-gyűjtemény az újonnan kialakított alagsorba került. A megnyitást követő öt napon keresztül a közönség ingyen ismerkedhet meg az újjávarázsolt múzeummal, a továbbiakban csak a hónap első vasárnapján lesz ingyenes, egyébként pedig a belépőjegy ára 6,50 euró lesz.