artPortal (aP): Idén áprilisban indítottátok el az Omnivore Galériát. Mióta terveztétek?
Szilágyi Róza Tekla (Sz.R.T.): Lilivel az ELTÉ-ről ismerjük egymást, ahová mindketten BA művészettörténet képzésre jártunk. (Róza jövő tavasszal diplomázik az MKE kortárs művészetelméleti és kurátori ismeretek mesterszakán, Lili idén ősszel kezdi ugyanezt a mesterképzést – a szerző) Hamar kiderült, hogy nagyon hasonló érdeklődési körünk van. A kezdetektől fogva inspiráltuk egymást, és ami a legfontosabb, hogy nagyon jól tudtunk együtt dolgozni. Miután mindketten gyakornokoskodtunk külföldi és hazai galériákban, úgy éreztük, hogy szeretnénk kipróbálni, milyen, amikor saját magunk főnökei vagyunk. Ami ezután következett, azt annak köszönhetjük, hogy jókor voltunk jó helyen. Timothy Green, a Vittula tulajdonosa egyszer meghallgatta a panaszaimat arról, hogy rengeteg kiállításötletünk lenne, viszont nincs helyszín, ahol ezeket megvalósíthatnánk. Ez két éve nyáron történt. Ezután egyfajta próbaként megkaptam a Vittulát egy két hetes kiállításra, ez volt “Az agg gyermekek elveszett ideje” című csoportos tárlat. A megnyitóra meglepően sokan jöttek el. Ezt követően mondta Tim, a tulaj, hogy megpróbálhatjuk egy galéria létrehozását. Az, hogy kaptunk egy teret, nagyszerű lehetőség volt, viszont ezután is rengeteg probléma állt fent: a tér felújításra szorult és a galéria fenntartásának a költségeit sem tudtuk, miből fogjuk állni. Mindezt eddig magántámogatások segítségével sikerült megoldanunk. Jelenleg a galéria számára egy egyesület alapítása van folyamatban, így a jövőben lehetőségünk lesz pályázatokon is részt venni.
Téglásy Lili Berta és Szilágyi Róza Tekla. Fotó: Talabér Géza
aP: A rövid bemutatkozótokat azzal kezditek, hogy “kutatás-alapú” képzőművészeti projektekkel szeretnétek a szakmai diskurzus résztvevői lenni. Pontosan milyen módon foglalkoztok egy-egy létrejövő kiállítással, hogyan alakítjátok ki a koncepciót, a résztvevő művészek névsorát?
Téglásy Lili Berta (T.L.B.): Mint mondtuk, az érdeklődési körünk hasonló, az ízlésünk azonban érdekes módon általában különbözik a kortárs művészetet illetően. Ez egy fontos aspktus, mert így tudjuk jól kiegészíteni egymást. Róza mindig a szöveg-alapú elmélet felől közelít meg egy témát, én pedig inkább a konkrét alkotások felől, a gyakorlatibb oldalról. A közös munka azon túl, hogy inspiráló, nagyon praktikus is, hiszen fontos, hogy egymás gondolatait, elképzeléseit kritikusan is megvizsgáljuk, korrigáljuk. Tulajdonképpen egymás kontrollja vagyunk, ami mindig építő hatással bír, és előrébb visz az ötletelésben.
Sz.R.T.: Az alapfelállás az, hogy felváltva hozunk kiállításötleteket. Aki épp soron van, az először vázlatosan kidolgozza az ötletet, majd összeülünk, és elkezdjük továbbgondolni a lehetőségeket. Általában a kurátori koncepció születik meg előbb, és ehhez keresünk műalkotásokat, vagy kérünk fel alkotókat új művek létrehozására.
aP: Hogyan illeszkedik a galéria koncepciójába a legutóbbi, azaz harmadik kiállításotok, az Egymás mellett középen?
T.L.B.: Fontos elmondani, hogy ez a kiállítás, a 6D csoport bemutatkozó tárlata, kivételt jelent. Nem a mi kutatásainknak a gyümölcse, hanem egy új együttműködés első állomása. A 6D csoport tagjaival (Győri Blanka, Hardi Ágnes, Hitter Magdolna, Horváth Csilla, Ilka Rita, Koller Margit, Lipták Ágnes – a szerző) sokat beszélgettünk arról, hogyan tudnánk bemutatni őket az Omnivore programján belül. Végül egy olyan megállapodást kötöttünk, ami szerint az elkövetkező évben egy-egy általunk rendezett, kutatás-alapú kiállítás között kisebb projektek, bemutatkozó tárlatok keretei között jelennek meg alkotásaikkal a galéria terében.
Sz.R.T.: Ez a hét alkotó első közös projektje, ami azért is izgalmas, mert bár mindannyian elég különböző médiumokkal és témákkal foglalkoznak, most először mégis együtt hoztak létre egy helyspecifikus installációt. Olyan egymással kommunikáló művekből áll, melyekben felfedezhetők az egyéni gondolkodásmódok és irányultságok, mégis minden mindennel összefügg, a munkák egységet alkotnak.
Fotók a galériáról: Simon Zsuzsanna
aP: Jovánovics György nyitotta meg. Miért?
T.L.B.: Jovánt a 6D csoport tagjai kérték fel, mert a lányok közül többen a mesterükként tekintenek rá, és a csoport közös munkáját is a kezdetektől fogva figyelemmel kísérte. A megnyitón viccelődött is vele, hogy ő a nyolcadik lány a csoportból.
Sz.R.T.: Jován, aki már rengeteg dolgot látott, olyan pozitív visszajelzéseket adott a galériával kapcsolatban, amikre jó érzés visszagondolni.
aP: Hogyan kapcsolódik egymáshoz az eddig megrendezett három kiállításotok?
Sz.R.T.: Az eddigi kiállítások leginkább arról szóltak, hogy a kísérletezések révén definiáljuk, milyen programot képzelünk el a jövőben. Ahogyan a galéria neve is jelzi, egyelőre szeretnénk belekóstolni különböző lehetőségekbe, egyfajta “játéktérként” kezelve a kiállítóteret. Egyelőre annyit tudunk, hogy a kutatás-alapú galériaprofilt valljuk magunkénak, de ezen túlmenően nem korlátoztuk le magunkat. Az egyetlen, amit megbeszéltünk Lilivel, hogy hozott projekteket nem szeretnénk bemutatni, de ezen túl nyitottak vagyunk mindenre. Erről adnak képet az eddigi kiállítások, melyek mind előre tervezett kísérletezések eredményei.
aP: Azt nyilatkoztátok, hogy dolgoztatok már külföldi kortárs képzőművészeti intézményben is. Jelentettek-e valamilyen fajta mintát ezek a nemzetközi tapasztalatok az Omnivore számára? Miben látjátok másmilyennek az itthoni helyzetet és lehetőségeket?
T.L.B.: Közhely, de alapvető különbség az anyagiak kérdése, vagyis az, hogy milyen lehetőségei vannak egy akár kereskedelmi, akár nonprofit galériának a magyarországi, vagy a budapesti művészeti intézményrendszerben. Bár mi szerencsések vagyunk és sok támogatást kapunk, mégis fontos tapasztalat itthon, hogy mennyivel nehezebb túljutni ezeken a nehézségeken.
Sz.R.T.: Nekem nagyon meghatározó élmény volt Isztambulban, hogy az intézmények mennyire együttműködnek egymással akár olyan szinten is, hogy az azonos utcában lévő galériák egy napon tartják az új kiállításaik megnyitóját. Ez a fajta szemlélet itthon még nem látszik, kevés a kooperáció, és keveset teszünk az intézményrendszer elszigeteltsége ellen is. Mi nagyon szeretnénk, ha az említett hozzáállás itthon is evidenssé válna. Ebből a szempontból fontosnak tartjuk és támogatjuk például az Artlokator kezdeményezését, amely a budapesti művészeti helyek összegyűjtését és minél szélesebb közönséghez való eljuttatását célozza meg azzal, hogy nem csak kiadványt készít, hanem többek között mobilapplikációt is fejleszt az elérhetőség érdekében.
aP: Hogyan képzelitek az Omnivore pozícióját a kortárs magyar intézményrendszerben?
Sz.R.T.: Magunkkal szemben mindig nagyon magas elvárásaink vannak. Tisztában vagyunk azonban azzal is, hogy fiatalok vagyunk, a tojáshéj még ott van a fenekünkön. A hosszútávú terveink között szerepelnek olyan ambíciók, hogy galériaként része legyünk egy meghatározott diskurzusnak a budapesti képzőművészeti életben, de tudjuk, hogy ez nem feltétlenül idén lesz, és nem is feltétlenül jövőre. Egyelőre élvezzük ezt a kezdeti időszakot, amikor még kísérletező fázisban vagyunk, ezt jelzi az Omnivore név is. Ez az időszak arról szól, hogy sokat tanulunk az intézményrendszerbe való beilleszkedésről, és emellett arra törekszünk, hogy minőségi dolgokat tudjunk bemutatni.
aP: Milyen szerepet szántok a kiállításokhoz megjelenő kapcsolódó katalogusoknak, fanzine-oknak? Hogyan sikerül fedeznetek ezeket a költségeket az említett lehetőségek közepette?
T.L.B.: A kiadványoknak jelenleg két típusa van. Minden kutatás alapú kiállításhoz megjelenik egy olyan katalógus, ami összefoglalja a kiállítás koncepcióját, a művészek önéletrajzát, illetve képet ad a bemutatott műalkotásokról. Emellett minden tárlat alkalmával felkérünk egy-egy képző- vagy iparművészt, aki fanzine-t készít a kiállításhoz a kurátori koncepció alapján. Ilyen módon ezek a fanzine-ok is szervesen kapcsolódnak a kiállításhoz és kiállítási tárgyakként kezeljük őket.
Sz.R.T.: A katalógusok grafikai arculatát, ahogyan a galéria arculatát is a barátom, Hujber Áron tervezi. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy mindkettőnk párja grafikus, így ők önként segítenek nekünk ezekben a munkákban. Emellett szintén egy óriási szerencsének köszönhető, hogy bartelként együtt dolgozhatunk a Pátria nyomdával, amely vállalta a katalógusok nyomtatását a műgyűjteményük gondozásáért cserébe. Ezek a kapcsolatok és segítségek olyan lehetőségeket jelentenek, amelyek nélkül a galéria gyakorlatilag működésképtelen lenne, sok hálával tartozunk értük. Megemlíteném még itt Sebestyén András nevét is, akinek többek között a galéria profi világítástechnikája köszönhető.
aP: Rendeztetek már a galériában két Movie Night-ot is. Az az érzésem, hogy egy olyan hely létrehozására törekedtek, ami nagyon összetett élményt tud nyújtani a látogatóknak – ehhez a galéria szomszédjában lévő Vittula is sokat hozzá tud adni.
T.L.B.: A filmek alapvetően az adott kiállítás témájához passzolnak, tehát nem véletlenszerű választások. Ezek is azt a célt szolgálják, hogy kialakuljon valamilyen diskurzus a művek, a kiállítás, a galéria körül.
aP: Terveztek-e esetleg más hasonló kapcsolódó programokat is?
Sz.R.T.: Ez anyagiak függvénye lesz, de többek között szeretnénk elindítani egy residency programot, ami külföldi művészek meghívását jelentené rövidebb-hosszabb időre. Az isztambuli tartózkodásom alatt több olyan török művészt is megismertem, akik szerintem olyan ügyekkel foglalkoznak, melyek a nyugat-keleti szemléleti különbségekre nagyon jól rámutatnak. Örülnék, ha ez a mentalitás bemutatásra kerülhetne a galériában.
aP: Hogyan értékelitek az eddigi öt hónap eredményeit szakmai szempontból? Milyen visszajelzéseket kaptatok eddig?
T.L.B.: Abszolút pozitívak az eddig visszajelzések. Összességében minden kiállítást többszáz látogatóval zártunk. A megnyitókra mindig sokan jönnek, de mi Rózával általában annak örülünk a leginkább, amikor egy átlagos nyitvatartási napon véletlenül lejön néhány látogató, akik csupán érdeklődésből jöttek megnézni a kiállítást. Szerencsére ilyen helyzetből is sok akad. Emellett a Vittula tulajdonosa, aki a helyet biztosítja, szintén sok pozitív visszajelzést ad, ami nagyon jól esik.
Sz.R.T.: Az első szakmai visszajelzésünk az induláskor készült Art Guide East-en megjelent interjú volt, de akkor még mindennek a kezdetén voltunk. Őszintén szólva én akkor fogom először úgy érezni, hogy jól csináljuk, amit csinálunk, amikor megjelenik rólunk az első negatív kritika.