Eike Schmidt vezetése alatt az Uffizi már eddig is több úttörő lépéssel hívta fel magára a figyelmet. Most arra találtak ki új megoldást, hogyan tehetik hozzáférhetővé a közönség számára a raktáraikban levő, de közönség elé ritkán vagy egyáltalán nem kerülő műkincsek egy részét.
A probléma nem új és előbb vagy utóbb minden múzeumnak szembe kell néznie vele: a műtárgyállomány – vásárlások, adományok, letétek útján – rendszerint gyorsabban nő, mint a bemutatásukra rendelkezésre álló tér. Ez szükségszerűen azzal jár, hogy a műtárgyak egyre nagyobb hányada ragad a raktárak polcán – számos nagy múzeum már annak is örül, ha állományának 5%-át be tudja egyidejűleg mutatni. Persze mindenki lázasan keresi a megoldást.
Számos múzeum gyarapszik új szárnyakkal vagy költözik nagyobb épületekbe, ez azonban súlyos anyagi vonzatai miatt nem mindig járható út; ráadásul a probléma előbb-utóbb újratermelődik. Van, ahol műtárgyak elidegenítésével igyekszenek csökkenteni az állományt. Ez azonban nem jelent igazi megoldást, ráadásul rendszerint komoly ellenállásba ütközik még ott is, ahol ennek nincsenek jogi akadályai. A legnagyobb múzeumok egy része a párizsi Louvre-tól a londoni Victoria & Albert Museumon át a szentpétervári Ermitázsig földrajzi terjeszkedésbe fogott – néhányan közülük már hosszú évekkel ezelőtt –; bel- és külföldön egyaránt fiókintézményeket hoznak létre. Ennek a megoldásnak nagy előnye, hogy a költségeket ilyenkor rendszerint meg lehet osztani a fogadó város vagy ország ebben illetékes szerveivel és a fiókmúzeumok a tapasztalatok szerint jó reklámot biztosítanak az anyaintézményeknek, kedvet csinálnak azok meglátogatásához is.
A legklasszikusabb módszer persze továbbra is a műtárgyak kölcsönzése időszaki kiállításokra, vagy kisebb intézményekbe akár hosszabb időre is. Ez sem mindig egyszerű, hiszen a kölcsönadó inkább a raktárából válogatna, míg a kölcsönkérők többnyire inkább az állandó kiállításain szereplő munkákat szeretnék hosszabb-rövidebb időre vendégül látni.
A firenzei Uffizi – mely gyűjteményének gazdagságát mi sem illusztrálja jobban, mint az a tény, hogy még Botticellitől is van olyan festménye, amelynek csak a raktárban jut hely – most meghirdetett új, hosszabb távra szóló programja lecsupaszítva nem más, mint ennek a kölcsönzési gyakorlatnak az okosan újragondolt, rendszerbe foglalt megvalósítása. Eike Schmidt, az Uffizi német igazgatója, aki az olasz múzeumok élére kinevezett külföldi direktorok első hullámával 2015-ben érkezett az intézmény élére, majd látványos hezitálás után hosszabbította meg szerződését, már eddig is sok újdonságot vezetett be az Uffizi pozícióinak erősítésére, anyagi helyzetének stabilizálására. Legutóbb például, ahogy mi is megírtuk, a közelmúltban kitört NFT-lázat lovagolta meg és a múzeumban őrzött legismertebb remekművek digitális másolatait értékesíti NFT-ként.
Mostani új, Uffizi diffusi nevet viselő programja, amiről a The New York Times számolt be részletesebben – kettős célt szolgál: egyrészt a múzeum műtárgyállománya nagyobb hányadának hozzáférhetővé tételét, másrészt, első körben legalábbis, a múzeum helyi, regionális kapcsolatainak erősítését. Ez a program nyilván nem véletlenül került most napirendre, hiszen a nemzetközi utazások kényszerű visszaesése miatt a múzeumoknak látogatóik nagyobb hányadát kell(ene) belföldről toborozniuk.
Miben különbözik ez az új program, aminek keretében az Uffiziben őrzött munkákat helyeznek ki a régió, azaz elsősorban Toszkána kisebb múzeumaiba időszaki kiállításokra vagy akár hosszabb időre, a „klasszikus” kölcsönzésektől? Egyrészt abban, hogy a kezdeményező ebben az esetben nem a kölcsönvevő, hanem a kölcsönadó, azaz maga az Uffizi, a kölcsönvételben érdekeltek pedig lényegében pályázhatnak erre a lehetőségre. Másrészt abban, hogy az elbírálás fő szempontja az, hogy a kölcsönvenni szándékozó múzeumok milyen helyi kontextusba tudják helyezni az igényelt műtárgyakat – amelyeknek bemutatásához egyébként szakmai segítséget is kapnak az Uffizi kurátoraitól. Mióta tavaly meghirdették a programot, a térség helyi múzeumai valósággal elárasztották az Uffizit kéréseikkel.
Több mint 60 igény érkezett be hozzájuk, s miután az Uffizi munkatársai végigjárták az érintett intézményeket, mintegy kéttucatnyi projekt megvalósításáról döntöttek az idei, illetve a következő két esztendőben. Az egyik első kedvezményezett egy alig 300 lakosú település, Castagno d’Andrea lett, ami eddig alig volt rajta Toszkána idegenforgalmi térképén. A falu egyedül arról ismert, hogy itt született a neves reneszánsz festő, Andrea del Castagno, akinek munkássága viszont már nem kötődött a településhez. Az Uffiziben viszont most fejeződött be a festő Dantét megörökítő alkotásának – ez az egyik legkorábbi ismert, Dantét ábrázoló mű – restaurálása, s mivel idén ünnepeljük Andrea del Castagno születésének 600. és Dante halálának 700. évfordulóját, indokolt volt, hogy a mű rögtön közönség elé kerüljön. Ehhez jött kapóra az egy nemzeti park területén fekvő kistelepülés javaslata. A freskót a nemzeti park látogatóközpontjában helyezték el, ahol már korábban kialakítottak egy termet munkásságának bemutatására, ám itt eddig csak legismertebb műveinek reprodukcióit tudták kiállítani. Az utóbbi időben a park iránt is növekedett az érdeklődés, miután 2017-ben felkerült az UNESCO természeti világörökség listájára. Az Uffizi és a helyi vezetés most abban bízik, hogy a freskó olyanokat is a nemzeti park felkeresésére fog ösztönözni, akiket inkább a kulturális örökség érdekel.
Ugyancsak a Dante-évforduló az apropója, hogy Nicola Monti Francesca da Rimini Dante poklában című festménye az Uffizi jóvoltából most egy másik kistelepülésen, a Castagno d’Andreától 30 mérföldnyire délre fekvő Poppiban tekinthető meg, hat további festménnyel, illetve rajzzal együtt, melyeket egy kivétellel szintén az Uffizi bocsájtott rendelkezésre. A november végén záruló tárlat helyszíne a település felett magasodó vár, amely ugyancsak kapcsolódik az Uffizi történetéhez, a náci csapatok ugyanis a múzeumból zsákmányolt kincsek egy részét, köztük Michelangelo és Botticelli munkáit itt rejtették el.
Idén a fentieken túl Pratoban, Pesciában, Montespertoliban, Anghiariban és az Elba szigeti Portoferraioban mutatkoznak be az Uffizi által biztosított művek, az utóbbi helyszínen a Napoleon halálának 200. évfordulója alkalmából rendezett tárlaton. Az időszakos tárlatok mellett a projekt keretében szó lehet hosszú távú kölcsönzésekről is, elsősorban olyan esetekben, amikor a műtárgyak ily módon korábbi őrzési helyükre térhetnek vissza.
Schmidt a The New York Times-nak elmondta, hogy a projekt kezdeti szakaszában még kisebb „cselekvési rádiuszban” gondolkodnak, de később szeretnék átlépni a régió határait, sőt azt tervezik, hogy valamelyik későbbi űrexpedíció keretében reklámcélból a világűrbe is eljuttatják az Uffizi kincseit. Egyelőre azonban Toszkánára koncentrálnak és várják a helyi kormány döntését, amellyel tartományi pénzekkel is beszállnának a projekt egyes nagyobb költségvonzatú elemeinek finanszírozásába. Ilyen például a Firenzéhez közeli Montelupo Fiorentinoban a Villa Ambrogiana felújítása, ami után a villából egykoron az Uffiziba került több száz festmény egy része visszatérhet eredeti otthonába.
Nyitókép: Uffizi, Firenze. Forrás: initalia.virgilio.it