A friss listákból szemezgetünk, felhasználva a Blouin Artinfo-n, az amerikai The Daily Beast és Complex hírportálokon, a New York-i központú, de nemzetközi Artsy portálon, az olasz Designboom portálon, valamint a német Monopol és Weltkunst című művészeti folyóiratokban megjelent globális összefoglalókat. Továbbá néhány olyan portál, így az Art F City, a Gallerist, az Examiner, illetve a The Art Desk és a Telegraph listáját, melyek csak a New York-i, illetve londoni kiállításokat veszik számba.
A részletek előtt lássuk, milyen – olykor triviális, máskor meglepő – következtetések adódnak az elemzésekből!
Tendenciák, tapasztalatok
Ami nem meglepő: az eredmények rendkívül különbözőek, s ez nemcsak a tárlatok áttekinthetetlenül nagy számából adódik, hanem a siker mérésében alkalmazott kritériumok különbözőségéből, az „ítészek” eltérő ízléséből, szakmai prioritásaiból, elkötelezettségeiből is.
Nem váratlan az sem, hogy a legjobbként említett kiállítások többsége a képzőművészeti színtér – egyelőre legalábbis – legfontosabb központjaiban került megrendezésre. Lehet, hogy tényleg ezek voltak a legfontosabbak, de New Yorkban, Londonban vagy Párizsban esetenként szerényebb teljesítmény is elég a kiemelt figyelemhez. Annál inkább büszkék lehetnek magukra azok a múzeumok és galériák, melyeknek „kívülről” sikerült betörniük a legjobbak közé – mint a későbbiekben látni fogjuk, köztük van a budapesti Szépművészeti Múzeum is.
A szakmán belül az sem okoz meglepetést, hogy a legtöbb babér 2013-ban is a kortárs kiállításoknak termett; közülük nagyságrenddel több szerepel a különböző listákon, mint akár a régi mestereket, akár a klasszikus moderneket felvonultató tárlatok közül. A szélesebb közvéleményt ugyanakkor már meglepheti, hogy a szakma által legfontosabbnak ítélt kiállítások rendszerint nem a blockbusterek közül kerülnek ki.
Ha a kortársakon belül tovább differenciálunk, láthatjuk, hogy elsősorban szóló show-k, és ezeken belül nem a retrospektív jellegű tárlatok, hanem a – már nemzetközi rangot szerzett – kortárs művészek legfrissebb munkáit felvonultató kiállítások kapták a legnagyobb szakmai figyelmet. Bármennyire is igyekszik egy jól ismert életművet új megvilágításba, új kontextusba helyezni egy kiállítás, ritkán kap akkora figyelmet, mint az olyan tárlat, ami egy-egy jelentős életpálya új, friss, „ütős” fejezetét mutatja be.
Olykor igazolódik a „senki sem lehet próféta a saját hazájában” tétel is. Számtalan eltérést tapasztalunk, ha nagy műkereskedelmi központok kiállításainak helyi toplistáját összehasonlítjuk a nemzetközi listákon az adott város tárlatai közül kiemeltekkel.
A Palazzo Enciclopedico az idei Biennalén. Megkerülhetetlen? Fotó: labiennale.org
Ha tíz-húsz évvel ezelőtti listákat vetünk egybe a mostaniakkal, akkor a legszembetűnőbb különbség az, hogy míg korábban elsöprő többségben voltak a múzeumi kiállítások, addig ma a vezető galériák tárlatai már a múzeumiakkal versengő elismerést aratnak. Nem a múzeumiak lettek gyengébbek, hanem a galériák nyújtanak egyre magasabb színvonalat, köszönhetően a megszilárdult anyagi bázisuknak, egyre jobb infrastruktúrájuknak is. Egy példa az utóbbira: Larry Gagosian nemzetközi galériahálózatának együttes kiállítótere ma már nagyobb, mint a londoni Tate Moderné.
A megkerülhetetlen Biennálé
A felsorolásokban jóval több mint száz kiállítás szerepel, itt most kevés kivételtől eltekintve csak azokra térünk ki, melyek több rangsorban is szerepelnek. A legtöbb szavazatot a tavalyi Velencei Biennálé központi kiállítása, Az enciklopédikus palota kapta. Anélkül azonban, hogy az ítészek – már ahol szerepel indoklás is – feltétlenül lelkesedtek volna érte; a leggyakoribb jelző a nagyszabású tárlat mellett a „megkerülhetetlen” volt. A velencei tárlatok közül még egy szerepel a legjobbak között: Aj Vej-vej installációja a Sant Antonin templomban, ami a művész 81 napos fogva tartásának történetét beszéli el.
Régiek és klasszikus modernek, köztük egy budapesti siker
A régi és klasszikus modern mesterek kiállításai közül alig néhány került be a legjobbak közé. A Turner és a tenger című tárlat érdekessége, hogy annak nem London valamelyik vezető képtára, hanem a greenwichi Maritime Múzeum adott otthont. A Van Gogh munka közben című tárlat a felújított amszterdami Van Gogh Múzeum nyitó kiállítása volt. A bonni Szövetségi Műcsarnok (Bundeskunsthalle) nagyszabású kiállítása az első világháború kitörésének 100. évfordulójához közeledve azt vizsgálta, hogyan hatott a háború az akkortájt éppen fejlődésének legígéretesebb szakaszába lépett európai avantgard művészetre. A tárlaton Kandinszkijtől Beckmannig, Kirchnertől Picassóig 60 világhírű művész 300 munkája szerepelt. Nagy közönségsikert hozott a New York-i Metropolitan Museum tavaszi Matisse-tárlata, mely a híres festmények keletkezésének műhelytitkaiba is bepillantást engedett. Az ötödik a listán pedig nem más, mint a budapesti Szépművészeti Múzeum Caravaggiótól Canalettóig című tárlata, amit a Weltkunst által megkérdezett öt műkritikus egyike, a svájci Samuel Herzog az év tárlatának minősített.
Caravaggiotól Canalettóig. Fotó: szepmuveszeti.hu
Kortársak Amerikában…
A kortársak között több ítész említette két olyan amerikai művész, Paul McCarthy és Mike Kelley kiállításait, akik korábban számos közös projekten is dolgoztak. McCarthy a New York-i Park Avenue Armoryban valósított meg egy helyspecifikus projektet, míg az éppen két éve elhunyt Kellynek a MoMA szentelt egy február elejéig még látható retrospektív kiállítást. Az ugyancsak amerikai fényművész, James Turrell két nagyszabású múzeumi tárlatával is sikert aratott, melyeknek a Guggenheim Múzeum illetve a los angelesi LACMA adott otthont. Turrell rafinált fényjátékai különösen a Guggenheim jellegzetes, spirális terét helyezték a szó szoros értelmében új megvilágításba. A MoMA a német Isa Genzken jelenleg is látható retrospektív tárlatával került az összefoglalókba. Banksy, a leghíresebb és legtitokzatosabb graffiti-művész egy hónapra New York-ba tette át székhelyét, ahol számos új művet alkotott. Egy sajátos szabadtéri kiállítás jött így létre, mely több rangsorba is bekerült. Az amerikai sztárgalériák közül ezúttal is a Gagosiannak sikerült a legtöbb figyelmet generálnia: New York-i Jeff Koons-, és Los Angeles-i Cecily Brown-tárlata egyaránt bekerült a legjobbak közé. A nagy vetélytárs David Zwirner galériája a japán festészet egyik élő klasszikusa, Yayoi Kusama tárlatával szerzett pontokat. A japán művészek közül Takashi Murakami Los Angeles-i kiállítása a Blum & Poe galériában is több listára felkerült, az építész Sou Fujimoto idei londoni Serpentine-pavilonját pedig a Frankfurter Allgemeine Zeitung kritikusa ítélte az év legnagyobb képzőművészeti élményének.
…és Európában…
Londonban rögtön egy kuriózumra bukkanunk: a Victoria & Albert Múzeum nagyszabású tárlatot szentelt David Bowie pályafutásának, ami úgy tűnik, a nagyközönség mellett a szakma tetszését is elnyerte. Ugyanez mondható el a National Portrait Gallery által bemutatott National Selfie Portrait Gallery című, 19 művész munkáit felvonultató video installációról. A BlainISouthern galéria Damien Hirst és Felix Gonzales-Torres műveit mutatta be együtt; a Hayward Gallery a kubai származású amerikai Ana Mendieta, a Pace az ugyancsak amerikai Paul Thek, a Whitechapel pedig az angol Sarah Lucas munkáiból válogatott nagy sikerrel. Párizsban viszont nem a kereskedelmi galériák vitték el a pálmát, sőt a Palais de Tokyo-nak sikerült az a bravúr, hogy három kiállítása is a legjobbak közé került: a Párizsban élő argentin kinetikus és fényművész, Julio Le Parc one-man-show-ja, a brazil Henrique Oliveira monumentális installációja és a helyi Philippe Parreno multimediális tárlata.
Az egyik legfiatalabb alkotó a listákon szereplők között a munkásságában az építészetet, a festészetet és a tudományt ötvöző argentin Tomas Saraceno, akinek két kiállítását is a legjobbak közé sorolták; az egyiknek a berlini Esther Schipper galéria, a másiknak a düsseldorfi K21 adott otthont. Nem hiányozhat a térképről Svájc sem: a brit Steve McQueen a bázeli Schaulagerben, a kanadai Geoffrey Farmer pedig a zürichi Migros Múzeumban kapott pozitív kritikai visszhangot.
…illetve másutt
Nagy siker volt a japán Yuko Hasegawa főkurátori működésével lezajlott Sharjah-i biennálé és a dél-koreai Jung Lee Dubaiban bemutatott fényinstallációja. A Sharjah-i Biennálén került újra az érdeklődés középpontjába az amerikai absztrakt expresszionizmusra adott japán válaszként interpretált, 1985-ben elhunyt Yu-ichi Inoue, akinek most a tokiói Tomio Koyama galéria szentelt izgalmas kiállítást. Az USA-ban élő kínai Cai Guo-Qiang 99, itatónál gyülekező vadállat életnagyságú szobrát bemutató installációjának Ausztráliából, a Queensland Art Gallery-ből sikerült felhívnia magára a figyelmet.