Sok múzeumban megengedik a látogatóknak a magáncélú fényképezést – többnyire az állandó gyűjteményekben. Másutt kategorikusan tiltják, konfliktusokat generálva a teremőrök és a nézők között. Az artPortal utánanézett, milyen megfontolások állnak a megengedő és a tiltó magatartás hátterében és mik a jelenlegi trendek külföldön és idehaza.
Az elmúlt években számos múzeum újragondolta e téren folytatott gyakorlatát. Ennek okai szinte kivétel nélkül a technikai fejlődéshez kapcsolódnak. Egyrészt, míg korábban a látogatók töredéke érkezett fényképezőgéppel a múzeumba, ma szinte mindenki – hiszen a mobiltelefonok túlnyomó többsége fotózásra is alkalmas. Másrészt, míg régebben az analóg technikával készült fotókat többnyire csak családi körben nézegették, a digitális felvételek sokkal szélesebb körben terjednek, különösen a közösségi platformok megjelenése óta. Ugyancsak a digitális technikának köszönhetően a múzeumok egy része maga is hozzáférhetővé teszi gyűjteményét vagy annak kiemelt darabjait a honlapján, akár nagy felbontásban is és rendszerint ingyenes letöltési lehetőséggel, ami a „tiltás vagy engedés” kérdését megint csak új megvilágításba helyezi. Mi több, a múzeumok maguk is lelkesen használják a közösségi platformokat, ahová rendszerint reprókat, kiállítási enteriőröket is feltöltenek. Az amerikai Pew Research Center által a közelmúltban végzett felmérés során a megkérdezett 1.200 művészeti szervezet 97 százaléka nyilatkozott úgy, hogy legalább egy ilyen oldalon jelen van.
Fotó: http://hoardedordinaries.wordpress.com
Milyen érvek szólnak a privát célú fotózás engedélyezése mellett?
– a megengedő magatartás pozitív imázsformáló tényező; a látogató elégedettebben távozik, ha hazaviheti a legjobban tetszett művek digitális reprodukcióját vagy lefényképezheti magát kedvenc műtárgya előtt, ugyanúgy, ahogy ezt teszi a meglátogatott egyéb nevezetességeknél.
– a teremőröknek jelentős kapacitása szabadul fel, ha nem kell állandóan árgus szemekkel figyelniük a fotózni akarókat, így több figyelmet tudnak fordítani a műtárgyak fizikai biztonságának védelmére.
– a látogatók a múzeumban készült felvételeket, rendszerint lelkes kommentárok kíséretében, gyakran megosztják a közösségi portálokon, hatékony ingyen reklámot biztosítva a kiállító intézményeknek. (Igaz, felkerülnek olyan képek is a világhálóra, amelyektől a múzeumok nem feltétlenül boldogok.) A posztolások számából és a kommentekből ráadásul a kiállítások visszhangjáról is értékes információkhoz jut a múzeum. Kiderülhet az is, melyek az állandó gyűjtemények legtöbbet fotózott darabjai – ez az adat például hasznosítható a tárlatok újrarendezésekor. A New York-i MoMA például úgy látja, hogy náluk Van Gogh Csillagos éjszakájáról készül a legtöbb kép.
– a fotózás bevételhez is juttathatja a múzeumot, amennyiben az engedélyt külön fotójegy vásárlásához kötik. (Ezzel a lehetőséggel az intézmények kisebb része él.)
– bár nem a legerősebb érv, de tény, hogy a tilalomnak képtelenség teljes mértékben érvényt szerezni, főként a fényképezőgépek, telefonok csökkenő mérete miatt. Minden „No photos” felirattal ellátott kiállítóteremből kerülnek fel képek a világhálóra. Ez ellen fel lehet lépni a jog eszközeivel, de a ráfordítások és a várható eredmény mérlegelése után erre ritkán kerül sor.
Azok a múzeumok, amelyek a közelmúltban tértek át a fotózás engedélyezésére, például a Los Angeles-i LACMA, egyértelműen pozitív tapasztalatokról számolnak be. Éppen ezért ma már az időszaki tárlatok előkészítésének egyik fontos eleme a műveket kölcsönadó intézmények és gyűjtők meggyőzése a fotózás engedélyezéséről.
Fotó: vangoghmuseum.nl
Ugyanakkor vannak olyan érvek is, amelyek a tilalom mellett szólnak, még ha ezek egy része a gyakorlat által nem igazolt feltételezéseken alapul is:
– a legerősebb érv természetesen a szerzői jogok birtokosának tiltása; ilyenkor a múzeumnak nincs játéktere. Az állandó gyűjteményekben is előfordul, hogy nem a múzeum rendelkezik a jogokkal, az időszaki kiállításokra kölcsönkapott művek esetében pedig ez az alaphelyzet. Ha a jogtulajdonos nem járul hozzá a fotózáshoz, akkor a múzeum kénytelen azt tiltani és csak annyit tehet – amit az utóbbi időben egyre gyakrabban tesz is – hogy megpróbálja rávenni a jogtulajdonost álláspontjának megváltoztatására.
– vakuval a fényérzékeny műveknek okozott kár miatt általában sehol nem szabad fényképezni, de ennek az előírásnak általános fotózási tilalom mellett könnyebben lehet érvényt szerezni.
– ha szabad fotózni, akkor a biztonsági kamerák vagy egyéb biztonsági berendezések elhelyezkedéséről, a műtárgyak rögzítésének módjáról, stb. is készülhetnek felvételek, ami elvben megkönnyítheti a műtárgyak későbbi eltulajdonítását; a gyakorlatban azonban nincs olyan adat, ami igazolná, hogy gyakrabban tűnnek el művek a fényképezést engedő múzeumokból.
– ugyancsak nem igazolja semmilyen felmérés azt a vélekedést, hogy visszaeshet a múzeumi boltokban a képeslapok, poszterek, katalógusok forgalma, amennyiben a látogatóknak megengedik a fotózást.
– készülhetnek olyan „komolytalan” fotók is, amelyek a világhálóra felkerülve árthatnak az adott intézmény, vagy a kiállító művészek imázsának.
A nemzetközi tendencia egyértelműen a tiltás enyhítése irányába mutat.
Viszonylag új jelenség a „vegyes” kiállítás, ahol a művek egy része fotózható, más része nem. Párizsban például ez a megoldás kezd bevett gyakorlattá válni. A „No photo” felirat ilyenkor nem a kiállítás bejáratánál jelenik meg, hanem minden egyes tiltott képnél, ami a teremőröktől és a látogatóktól is komoly odafigyelést igényel, de a szakemberek többsége ezt is jobb megoldásnak tartja a teljes tiltásnál.
És nálunk?
Megnéztük, milyen politikát követ ebben a kérdésben néhány hazai múzeum. A gyakorlat idehaza is rendkívül változatos. A Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria az állandó gyűjteményben már régóta engedélyezi, de 300, illetve 500 forintos fotójegy megvásárlásához köti a privát felhasználású fotózást; az időszaki kiállításokra kölcsönzött művek csak a jogtulajdonos egyedi engedélyének birtokában fényképezhetők. A debreceni MODEM valamennyi kiállításán szabad fényképezni, de itt a fotójegy 1.000 forintba kerül. Tapasztalataik szerint a műveket kölcsönzők általában nem gördítenek akadályokat a magáncélú fotózás útjába; ha mégis, akkor ezt az adott műnél külön táblával jelzik. A Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum ugyanakkor egyértelműen tiltja kiállításain felvételek készítését, s ha a Facebook-on náluk készült fényképeket látnak, felveszik a kapcsolatot a szerzővel és kérik azok eltávolítását. Az Iparművészeti Múzeum állandó kiállításán a magáncélú fotózás külön jegy nélkül is megengedett; az itt szereplő műtárgyak fotói a digitális gyűjteményi adatbázisból le is tölthetők. A kölcsönzött műtárgyakat is bemutató kiállításokon azonban a fotózás náluk is tilos.