Vaszary János fantasztikusan gazdag, stílusában rendkívül változatos festői munkásságát, virtuóz mesterségbeli tudását a legnagyobbak között említi a magyarországi művészettörténetírás. A múzeumok és magángyűjtemények falai, az aukciós kiállítások lajstromai napjainkban is arról tanúskodnak, hogy népszerűség töretlen maradt halála után is. Vaszary János nagyszabású kiállítása ma nyílik a Magyar Nemzeti Galériában.A Müncheni Akadémián és a párizsi Julian Akadémián végezett képzőművészeti tanulmányait követően is Párizs mindig meghatározó élménye maradt. A francia főváros művészeti élete kiapadhatatlan forrás volt számára, s ez időről-időre alakította látásmódját. Szinte évről-évre visszatért oda és mindig friss vizuális gondolatokkal áthatva érkezett haza. Pályafutása alatt mindvégig megújulásra készen, a legmodernebb irányzatok befogadására nyitottan, fiatalos szellemben alkotott.
Az 1900-as években a szecesszió és a szimbolizmus áramlatába kapcsolódó, reprezentatív táblaképek jellemezték munkásságát, ugyanakkor az iparművészet jó néhány ágában is jeleskedett; faliszőnyegek, plakátok, könyvillusztrációk, bútorszövetek, edénytervek kerültek ki keze alól. Az 1905-ös velencei nemzetközi művészeti kiállítás magyar termének vizuális arculatát Vaszary gobelinjei, függönyei és bútorkárpitjai határozták meg.
1904–1905-ben Dél-Franciaországban, Olaszországban és Spanyolországban tett utazást. Velence, Padova, Milánó, Nizza, Monte-Carlo, Monaco, Barcelona, Madrid, Toledo, Segovia tipikus városképi részleteire ismerhetünk ekkor készült festményeinek egész során. 1907-ben a Nemzeti Szalonban került megrendezésre Vaszary első gyűjteményes kiállítása. Az 1911-ben, itáliai utazása során a bizánci művészet letisztult, archaikus képeinek tanulmányozásakor lelt rá új forrásokra. Ezen inspirációk, az 10-es évek elején szigorúbb komponálási rendet teremtettek művein a szerkezetiség előtérbe kerülése, a geometrikus formavilág és a vonalak hangsúlyossága révén. Az új szemléletű alkotásokat 1912-ben, a Nemzeti Szalonban, gyűjteményes kiállításán tárta a publikum elé. Az I. világháború alatt a művész haditudósítóként dolgozott, a hadszíntereket és csapatmozgásokat dokumentum értékű képekben és vázlatfüzeteiben rögzítette. A megrázó élményeket drámai erejű, expresszív festményein dolgozta fel az 1920-as években.
Vaszary munkásságát nagy művészeti és társadalmi elismerés övezte. Az 1900-as párizsi világkiállításon bronzérmet, az 1902-es torinoi nemzetközi iparművészeti kiállításon diploma d’onore-t kapott. 1915-ben San Franciscoban és Brüsszelben állított ki, mindkét helyen aranyéremmel jutalmazták műveit. Az 1925 és 39 közötti években, Vaszary János utolsó nagy festői korszakának képein a nagyvárosi miliő mozgalmas vibrálása, a társasági élet, a mediterrán táj szépsége, a divatos tengerparti nyaralók lüktető kavalkádja és az art deco divatja sorjázik. 1926-ban Klebersberg Kunó kultuszminisztertől megkapta élete egyetlen állami megbízását a tihanyi Élettani Intézet, sajnos azóta elveszett falképének elkészítésére. (Vízalatti világ, 1926–28)
Vaszary János, stilárisan sokszínű festői munkássága és elkötelezett képzőművészeti főiskolai oktatói tevékenysége mellett, aktívan részt vállalt a kulturális közélet alakításában is. Számos művészeti társulat alapító tagja és vezetője volt. (Országos Magyar Képzőművészeti Társulat, 1898, Nemzeti Szalon, Magyar Iparművészeti Társulat, Ipolyi bizottság, 1901, FÉSZEK, MIÉNK -1906, Szinyei Társaság, 1921, KUT, 1924, UME, 1925, Magyar Aquarell és Pasztellfestők Egyesülete, Künstlerbund Hagen, 1928, Munkácsy Céh, 1928). A modern törekvések szószolójaként, érzékeny tollú művészeti íróként is jelentős munkásságot tudhatott magáénak.
Az oeuvre-kiállítás külföldi és magyarországi köz- és magángyűjtemények legjelentősebb Vaszary János műveiből válogatva mutatja be az életművet.
Vaszary János (1867–1939)
Magyar Nemzeti Galéria
2007. október 18.–2008. február 25.