Mondta Fe Lugossy Laca annak idején. Most sem kell. A Tate Modern turbinaterme Európa legnagyobb kiállítási csarnoka, amely minden évben egy-egy művész nagy léptékű munkáit mutatja be az Unilever sorozat keretében. A hatalmas kihívással az idén Carsten Höller szembesült, s az első napok tanulsága szerint jelesre vizsgázott. A turbinatermet izgatott hangulat és sikolyok töltik be, s ez egészen jövő áprilisig így lesz. A belga származású, Németországban élő Höller öt csúszdát helyezett a térbe, közülük a leghosszabb 55 méteres az 5. emeletről repíti a látogatókat a földszintre. Höller munkája a Turbinaterem hetedik installációja, ám ő az első művész, aki a térnek nemcsak horizontális, de vertikális adottságait is figyelembe veszi, nem is beszélve a gravitációról. A csúszdák felső pontja minden emeleten a lift közelében helyezkedik el, mintegy alternatív menekülési útvonalat kínálva.
Höller munkáiban gyakran aktivizálja a nézőt, így Test Site című Tate Modern-beli munkája is afféle közösségi élmény, ugyanakkor futurisztikus építészeti kísérlet is.
Ott jártamkor a csúszdánál sorakozó művészeti sajtómunkások azt találgatták, hogy vajon melyik művészettörténész használná a csúszdát, és melyik nem. Kétségkívül szórakoztató volt az angol kulturális élet szereplőit elképzelni, amint sikoltva suhannak alá 40 km/órás sebességgel a múzeum földszintjére, ahogy tette ezt az Artportál tudósítója. Ez jó mulatság, férfimunka volt.