A fővárosi Teréz körúton, a volt Derkovits Terem
helyén, két évvel ezelőtt megnyílt Forrás Galériában most König Róbert
grafikusművész hatvan, különféle egyedi és sokszorosított technikai
eljárásokkal – avagy éppen ezek keverésével – készült régebbi és újabb, kisebb
és nagyobb válogatott képe látható október 18-áig.
A középnemzedékhez tartozó alkotó leitmotívuma a hazai német
nemzeti kisebbség múltja és jelene, történeti fordulópontokra koncentrálva
avagy manapság is érvényes jelképekbe tömörítve.
Ennek ismeretében adekvátnak tűnik, hogy az ünnepélyes
megnyitón Mécs Károly színművész előbb eredeti verzióban azaz ófelnémet
dialektusban, majd pedig modern magyar fordításban olvasta fel Ulrich von Hutten költő (1488–1523) Ein neu
Lied (Új dal) című versét, amelynek számos sora meglepően aktuálisnak tűnik
mifelénk manapság is : „Én vállalkozni mertem, / s nem bántam meg sosem, / bár
rajta mit se nyertem, / s mindenkim hűtelen; / E jámbor nemzet átall / eszmélni
rossz során, / és nászt űl en-bajával, / ahogy megjósolám ; / hát mit tegyek ?
/ én elmegyek, / de keverem a kártyát : / remény emel, / szerencse fel, / nem
hagyom ott a játszmát.” A sokban a francia Villonra emlékeztető néhai sváb
vándor-dalnok egyébként földijének, Jerg Ratgeb festőnek kortársa volt, így
kétszeresen találó a szövegválasztás, hiszen König Róbert egész linó-ciklust
szentelt példaképnek tartott előfutára emlékének, a Neckar folyó partján illetve Herrenberg hegyén vagy
Pforzheim városában megörökítve őt. A középkori germán krónikák
illusztrációinak szálkás fametszet-modorában feltűnik a német múltból
Christian, Weissenfels hercege éppúgy, mint Ernst Wilhelm türingiai herceg
Weimarból avagy „Stuotgart” (a mai sváb főváros, Stuttgart) Hans Baldung Grien
korából. A barokkosan burjánzó Vadászkantáta-sorozat illetve a török itteni
kiűzése után az elnéptelenedett területekre több hullámban betelepített német
lakosság megérkezése a Dunán a legendássá vált, skatulya-alakú fedett „ulmi
bárkákon” is épp olyan rusztikus atmoszférát áraszt, mint a vásári ponyván
árusított puritán, fekete-fehér nyomatok. A latinos címadású Ex luto Alba Regia
avagy a magyarországi németek (Ungarndeutschen) tájszólásában „Deutschbohl
anno…” Székesfehérvár és Német-Bóly ürügyén már az új haza dolgos hétköznapjait
és jeles ünnepeit idézi. A paraszti folklór dekorativitásával szemben (Csendélet
Miska kancsóval) urbánus kultúrát és közös tradíciót sugároznak a „Kerepesi út
9-11. anno…” sajátos hangulatú linóleummetszetei.
Az egyetemes műveltségből ihletődött az antik görög és római
mondák vagy biblikus legendák nyomán A Dioszkuroszok lovai I–IV. (Harphogos,
Cyllarus, Xanthos és Phlogeos)
pasztell-ciklusa éppúgy, mint Az
Apokalipzsis lovai I–IV. (itáliai alcímén: Cavalli di Carlo Ruini)
fametszet-sorozata. Szintén az emberiség közös kultúrkincsére utal áttételesen
az azonos technikájú Hyppomágia-triptichon, miközben a latin Incitatus (Bronzló)
már vegyes eljárások keverésével született, a Xenophon méneséből című kompozíció
vagy a Galopp I. pedig könnyed kézzel felrakott, nagyvonalúan oldott akvarell.
Vízben lazúrosan hígított festékkel vitte papírra az Ügető kortársi hármasát
is, de ennek a valósághoz szorosabban kötődő, épp ezért realisztikusabb
ábrázolásmódjával szemben a Szinte szabadon I–III. színes kréta hármasa
szimbolikus üzenete ellenére is drámai erejű, a levegőben kétségbeesetten
kapálózó, zsinórokon rángatott és bekötözött lábú vagy gyolcsba bugyolált hasú,
sérült lovak már-már „egyedi portréival”, amelyek állati voltuk ellenére is
emberi sorsokról regélnek tragikusan. Miközben a brit literatúra mezejéről
közelít hozzánk a Good morning Mr. Stubbs I–V. angol elnevezésű
akvarell-csokra, a zene mindenhol egyformán érthető, közös nyelvén üzennek a
múltból a mának a Mozart-triptichon fametszet-lapjai: Papageno, Tamino vagy
Sarastro fogata. És ezzel ismét visszakanyarodtunk a lovakhoz, amelyek Kőnig
Róbert sokrétű grafikai munkásságában egyenrangú helyet foglalnak el az
emberekkel, mint variációk azonos témára…