Központ
szeptember 14-ig nyitvatartó kiállítása. Az alig több, mint 23 évet élt szobrász,
Henri Gaudier-Brzeska, minden bizonnyal
a század legnagyobb művészei közé emelkedhetett volna, ha az I. világháborúban
kapott halálos sebesülése nem vetett volna véget még éppen csak induló életpályájának.

Az
orléans-i ácsmester fiaként, 1891-ben született Henri Gaudier rajzkészsége már 6 éves korában megnyilvánult, de szülei,
nyelvtehetségében, bízva inkább kereskedelmi pályára szánták, az angolul már
tizenéves korában is jól beszélő, egyébként törékeny alkatú, de intelligens és
érzékeny fiút.

16
éves koráig idejének jelentős részét az angliai Bristolban tölti, egy
kereskedelmi cég tanoncaként, de angol ismerősei révén már ekkor is sokat jár
múzeumokba, és ebből az időből ismertek első skiccei és tanulmányai. Közben német
barátokra is szert tesz, így 1909-tól Németországban is többízben megfordul,
ahol szintén nagy kiváncsisággal tanulmányozza München és Nürnberg múzeumait. Ennek
hatására, a barátnőjének küldött egyik levelében ezt írja:

« …
a képtárak, a könyvtárak és a birodalmi múzeum metszetgyűjteményének tanulmányozása
nagyon hasznos volt számomra, művészeti területen sokat fejlődtem, és így úgy
érzem, hogy Párizsba való visszatérésem után megpróbálkozhatnék illusztrációk
készítésével. »

1910-ben
visszaköltözik Párizsba, és itt találkozik a nála 20 évvel idősebb, lengyel származású
Sophie Brzeska-val, akivel majd.élete végéig viharos szerelmi kapcsolatban él.

Sophie
hatására kezdi tudatosabban tanulmányozni a művészetfilozófiát, és erre az
időre tehetők első szobrászati indíttatású rajzai is. Nagy szegénységben élnek,
nemcsak, hogy műteremre, gipszre vagy agyagra nem telik, de az éhezések következtében
még meg is betegszik, így még a rosszul fizetett szőnyeg és szövet-előrajzolói állását
is elveszíti.

Testileg-lelkileg
megtörve visszaköltözik szüleihez, majd 1911-ben munkát remélve, és nem
utolsósorban a rá váró francia katonai szolgálat elől menekülve, újra Londonban
probálkozik, és kényszerből konyvelői állást vállal egy kereskedelmi cégnél.
Igazi alkotó-periodusa csak 1912-ben kezdődik, amikor is egy, a baráti köréhez
tartozó könyvkiadó tulajdonosa egy szobrot rendel tőle, és több illusztrációja
is megjelenik a Rhytm nevezetű londoni kulturális lapban. Mintha pótolni akarná
elvesztett éveit – és mintha megsejtené a rá váró közeli végzetet – hallatlan
szorgalommal dolgozik, mint ahogyan barátjának írja : « …amikor a
modellem ebédel, én akkor is rajzolok. » 1913-ban találkozik az akkor már
néhány éve Londonban élő amerikai íróval, Ezra Pound-dal, aki már első, Gaudier
műtermében tett látogatása után elragadtatással ír a szobrászról és a
műteremben látott szobrokról. Az 1913-as év egyébként is Gaudier-Brzeska talán
legaktívabb évének mondható. (1911 óta, nagy szerelmének tiszteletére, saját
neve mellé felveszi Sophie családnevét is, és munkáit ettől kezdve
Gaudier-Brzeska néven szignálja.)

Fiatalkori
Rodin-csodálata egycsapásra alábbhagy, és a primitív, főként afrikai
művészetből merített ihlete is visszafogottabbá válik, mikor Ezra Pound és egy
másik amerikai származású barátja, a szobrász Jacob Epstein révén megismerkedik
a kortárs szobrászat alkotásaival, elsősorban Brancusi, Archipenko és
Modigliani munkáival. Ettől kezdve művészetében a kubizmus hatása válik
érezhetővé. Ugyancsak barátainak köszönhető, hogy Gaudier-Brzeska művészetelméleti
téren is kilép a nyilvánosság elé; alapítoja és aktív résztvevője a Marinetti-féle
futurizmus angliai ellenirányzatának, a vorticizmusnak. 1914-ben több mint 40
szobrot és rajzok százait készíti, és ugyenebben az évben a Szövetséges Művészek
Kiállításán (Allied Artis’s Exhibition) életének egyik főművével, a Halat
lenyelő madárral jelentős sikert arat. Ugyancsak ebben az évben jelenik meg a
«Blast» című frissen induló folyóiratban – a vorticizmus
manifesztumával párhuzamosan –, Gaudier-Brzeska saját művészetfilozófiáját
bemutató hitvallása a szobrászat értelméről és szükségességéről.

A
korábban minden erőszakot elítélő és gyűlölő fiatalember az első világháború
kitörésekor egy percet sem tétovázik, Angliát és szerelmét Sophie-t hátrahagyva,
visszatér Franciaországba, hogy elsők között álljon be a francia hadseregbe. 1915
tavaszán még a barátainak írt levelében elküldi két legfrissebb, a harctéren
készült döbbenetes erejű rajzát, a Géppuskát és Az egyik felrobbanó aknánk című
művét, de az 1915 júniusában megjelenő Blast második számában már egyszerre közlik
Gaudier-Brzeska vorticizmusról írt tanulmányát és halálhírét.

A
világ művészettörténészei valószínűleg egyetértenek abban, hogy az 1915-ben, 23
éves korában halálos fejlövést kapott Gaudier-Brzeska a XX. század legnagyobb
szobrászainak egyike lehetett volna, ha életét és pályáját nem szakítja meg a háború,
és ennek az állításnak az alátámasztására és igazolására kíváló bizonyiték a
Pompidou Kozpontban, minden felesleges külsőségtől mentes, de elegánsan
megrendezett életmű-kiállítása.