Szabados Árpád Finnországban, Gábor Áron és G. Heller Zsuzsa Olaszországban állít ki.
Szabados Árpád festőművésznek egyéni kiállítása nyílt Vaasában (Közép-Finnország), amely szeptember 11-ig látogatható a Mikola Nándorról elnevezett galériában. Huszonnégy kisebb kép került kiállításra, különböző időkből (1988–2011), és a nagyobb sorozatokból három–három darab, valamint egy nagy litográfia.
Szabados a ”80-as évektől – talán öt-hat alkalommal – grafikai kurzusokat vezetett az ottani nyári egyetemen. Legutóbb tizenkét éve volt ott, kiállítása nyílt a helyi múzeumban és előadásokat tartott a vizuális nevelésről, részben a GYÍK Műhelybeli (MNG) tapasztalatairól.
A finn művésztelep harminc éve működik, évfordulójukat ünnepelték, és ez egybeesett Mikola születésének századik évfordulójával. Ennek kapcsán művészeti estét szerveztek a városban. Mikola az egyik, ha nem a legismertebb akvarellista Finnországban. 1936-ban ment el Magyarországról, utána Finnországban élt. Kilencvenhat évesen halt meg.
A litót, mérete miatt, kuriózumként is említik az újságcikkekben, és próbálják a címét Barlagrajz megfejteni. Utalnak a korábbi 60–70 méteres festett, illetve rajzolt Szabados-tekercsekre.
G. Heller Zsuzsának LOST LIMIT címmel 2011. szeptember 3-án nyílik Bresciában közös installációs kiállítása Carlo Maglitto olasz szobrászművésszel, ami 25-éig lesz nyitva.
Gábor Áronnak SZIN–TEZIS címmel nyílik tárlata Gardone Valtrompiaban, Brescia mellett 2011. szeptember 10–30. között.