A három középső nagyteremben sorakoznak Kokas Ignác vásznai, a hatvanas évek derekától kezdve, csupa mohazöld, félabsztrakt mezei vízió. A Műcsarnok szélső termeiben és az apszisban pedig Kokas tanítványainak munkái kaptak helyet. A Kokas-osztály nem volt egy szigorú epigonképző. A mester szabad kezet adott tanítványainak a művészi útkeresésben. És ez tükröződik is a tárlaton, hiszen a közös nevezőt nem könnyű megtalálni Hermann Zoltán absztrakt kúp-festményei és Barabás Márton zongora-billenytűzetből hajlított szobrai vagy Roskó Gábor szürreális állatjelenetei és Kicsiny Balázs búváros videofilmje között. Amit Kokas mégis átadhatott, az a Bernáth Aurél tudományát is őrző mesteri festőiség, a fesztelen ügyesség, a bravúros színérzék és a fátyolos melankólia. Ez tér vissza Fehér László enyhén elmosódó portréin, Szűcs Attila valóságtól eloldott álomjelenetein, Szotyory László sejtelmes parkjain valamint Bullás József és Bernát András fémesen csillogó absztrakt színkölteményein. A par excellence festőiség. A tárlat mellesleg kortárs művészeti válogatásnak sem utolsó. 
Műcsarnok
2006. június 16.–2006. július 16.