Halász Péter 2006. március 9-én, New York-ban meghalt. Utolsó napjait lánya, Galush brooklyni lakásában töltötte. Családja körében érte a halál. Minden művészet- és szabadságszerető ember gyászolja a kortárs színházművészet egyik legbátrabb, legeredetibb, leginvenciózusabb alkotóját. Hamvasztásáról később történik intézkedés.Mint ismeretes, utolsó, nagyvonalú, életvidám gesztusként a gyilkos kórtól szenvedő Halász Péter 2006 február 6-án, a budapesti Műcsarnokban megrendezte saját búcsúszertartását. Halász Péter utolsó előadásának teljes dokumentációját a barátai által létrehozott Halász Péter Virtuális Emlékmű on-line archívum tartalmazza. Barátai, tisztelői remélik, hogy a búcsúszertartást az év legjobb magyar színházi előadásának választják, és azt is, hogy a generációknak példát mutató művész munkásságát Magyarországon végre magas állami elismerésben részesítik. Azoknak, akik a színházművészetet nem gyáriparnak, a mindenkori politika eszközének, hanem élő, meglepetésekkel, lélekkel teli, közösségteremtő, szakrális tevékenységnek tekintik, fájdalmasan hiányozni fog Halász Péter és – nem-imitációs színháza.
Halász Péterre emlékezve barátai és tisztelői március 11-én, szombaton, délután 2:30-kor találkoznak a Vas utcai Ódry Színpad előcsarnokában, hogy megtekintsék Halász Péter: Önbizalom című, a Színházművészeti Egyetem hallgatói által előadott darabját, az Egyetem Padlás színpadán. A darabot Halász Péter rendezte. Az a tervünk, hogy az előadás után átsétálunk a Dohány utcába, hogy meglátogassuk Halász Péter és társulata egykori lakászszínházának helyszínét, ahol gyertyákat gyújtunk és elhelyezzük az emlékezés virágait, majd átsétálunk a közeli Csendes étterembe, a szabad művészek egykori törzshelyére, hogy beszélgessünk. Kérjük, hogy aki tud, hozzon egy szál virágot és egy mécsest a megemlékezésre!
A Halász Péter Virtuális Emlékmű építője: http://www.freewebs.com/wordcitizen10/virtualfuneral.htm