Misetics Mátyás legújabb sorozatának egyik inspirálója digitális térképek hibái voltak, de a kortárs képalkotási gesztusokon túl hamar megérkezünk a jelenkori ember választási problematikáinak útvesztőjéhez.
A Várfok Galériában látható képek kisebb retrospektív tárlatot rajzolnak ki, vegyesen válogatva az elmúlt évek sorozataiból, (Over Series, Lucid Dreaming, Landscape, Artificial Light, Lightwork, Untitled Lights) Közös pontjuk, hogy mindegyik valamilyen valós helyet vagy élethelyzetet idéz fel, melynek megszokottságából egy adag valótlansággal billent ki a fotós.
Mesterséges fények 1. / Artificial Light no.1
2007 (2013) – giclée print, tubond – 80×100 cm
Misetics uralja a saját maga által teremtett világot, vállaltan megrendezett fotográfiáin központi szerepet kap a domináns, harsány, művi megvilágítás. És bár mesterséges fényekről beszélünk, a sorozat címe is az, mégsem tűnnek a szándékoltan beállított megvilágítások idegennek a városi környezetben. Hiszen az urbanizációban minden kreált, minden fény mesterséges. Ehhez adódnak hozzá az ő szempontjai, megvilágításai, mellyel felülírja a korábban megteremtett fényviszonyokat. Ezzel azt az illúziót kelti, hogy a teremtő (ez esetben az ember) még képes irányítani a saját maga által kreált világot. Zavarba ejtő, hogy bár a városi környezetet a lakói teremtették, benne az alakok nem cselekvőképesek. Statikusak, bizonytalanok.
A városi, elidegenítő környezet ugyanis az elszigeteltséget is indukálja. A Mesterséges fények no. 1. című képen a négy különböző irány felé forduló, néző alak a válaszút és folyamatos döntési helyzetek szimbóluma. Erre az úttestek állandósága is erősít: „allways on the run, allways on the road” a folyamatosság, a minden pillanatban való választási és teljesítési kényszer feszültséget olt a megjelenített szituációkba. A szereplők között nincs interakció, nem számíthatnak egymásra, egyedül tájékozódnak. A fények sem segítik őket, függetlenek tőlük. Nem útmutatást adnak, nem nekik világítanak, hanem rájuk. Épp ez oldja fel kissé statikusságukat és hívja fel rájuk a figyelmet: szerepük van a képeken.
Light Work no.1
2012 –giclée print, tubond – 110x80cm
A mozdulatlanság a Lightwork no. 1. figurájában kevésbé nyomasztó: nem annyira statikusan, inkább pillanatnyiságban áll az alak, szinte feloldódik, transzcendenssé válik ebben a fényárban. A bizonytalanság azonban marad: a fény itt sem feltétlenül egyenlő az útmutatással. Sőt, a vakító fényár következtében teljesen el tudjuk veszíteni tájékozódó-képességünket.
A városi környezet mellett a természetben is ott van a megrendezettség, de az emberi tényező hiányzik, mintha kivonult volna ebből a milliőből. Hogy ehelyett hol van, arra a fenti képek adták meg a választ. A naturális környezetben az emberi jelenlét már csak múlt idő. Otthagyott, de láthatóan szándékosan beállított szituációk: faág, égő tűz vagy épp egy BMX kidobó – horrorisztikusan üresek, bántóan magukra hagyottak ezek a helyszínek. Szereplőik a városi, maguk által emelt környezetben vannak jelen, ott viszont ők még/már idegenek. Rideg, kiszolgáltatott, a kommunikációt a végletekig nélkülöző alakok tanítják nekünk az egymás mellett élhető életet, amely már rég elfelejtette vagy meg sem tanulta, milyen egymásért élni.
Mesterséges fények 5. / Artificial Light no.5
2007 (2013) – giclée print, tubond – 80×100 cm
Hazánkban a hetvenes évek végén kezdődött egy tendencia többek között Féner Tamás üres városképivel, amikor a fotósok számára érdekes kihívássá vált a kiüresedett városképeket keresni, mintegy neutronbomba robbanása után; csak az élők hiányoznak, minden más érintetlen. A téma máig foglalkoztat hazai és nemzetközi szinten is fotográfusokat (Christopher Thomas vagy Lewis Baltz), mindenkit más-más okból. Ami közös bennük, a saját döbbenetünk és frusztráltságunk, amit a képeket nézve érzünk. Azok a néptelen városképek épp azért hatnak utópisztikusnak, mert nem voltak rajta élő szereplők. Misetics képein viszont vannak, de hiába. A droid szerű alakok életképtelen statiszták, akik nem megélik, legfeljebb túlélik a várost.
Fények cím nélkül 1./ Untitled Lights no.1
2005 (2009) – giclée print, tubond – 50×70 cm
Az önmagukban valóság ezeknek a helyszíneknek hiábavalóságot ad: a Fények cím nélkül sorozat jelentése „fények értelem és funkció nélkül” is lehetne, mert ha van is emberi jelenlét ezeken a képeken, a fénysugarak nem rájuk vagy az ő terükre világítanak, hanem ránk, szembe velünk. Kellemetlen szembenézni a ténnyel, pont, ahogyan a vakító reflektorral: szembesítésen vagyunk. Saját utópiánkat magunk írjuk. A digitális környezetben előbb-utóbb a technológia által irányított élőlények leszünk.
Utopia Shanghai no.2
2014 – giclée print, tubond – 95×125 cm
A másik lehetséges verzió az utópiára, hogy épp onnan menekülünk vissza az eredendő környezetünkbe. Számomra nagy kérdés volt mit jelent a város mellett a természeti környezet ebben a kontextusban, az Utópia témakörében. A konklúzió nem bíztató: mára mindkét lehetséges életterünk utópiahelyszínné vált, elkerülhetetlenül megérkeztünk a disztópiához.
Misetics műfaji határfeszegetéseknek teret adva hang-, fény- és videóinstallációt is készített a tárlathoz, azonban fotói túl erősek ahhoz, hogy melléjük kerülhessenek egy visszatekintés során. Jobbára csak kiegészítik, teljesebbé teszik a többi érzékszerv számára is a fent sorolt impressziókat.
Az Utópia a Várfok Galériában február 22-ig látható.
Neon no.2
2013 (2014) – giclée print, tubond – 90×125 cm