Mladen Stilinović hatvankilenc évesen, hosszas betegség után, július 18-án halt meg a horvátországi Pulában.
1947-ben született Belgrádban, művészete a Tito-korszak Jugoszláviájában formálódott. 2011-es, budapesti, Ludwig múzeumbeli retrospektív kiállításakor a múzeum így írt róla: „Stilinović szerteágazó munkásságában az ideológiai jeleket és azok társadalmi vonatkozásait vizsgálja. A hetvenes évek óta a legkülönfélébb médiumokon keresztül próbál választ adni olyan kérdésekre, mint hogy megfoszthatók-e a szimbólumok, színek, szlogenek politikai és művészeti kontextusuktól vagy miként helyezhetők át másikba. Művei az irónia, a paradoxon és a manipuláció eszközeivel kritizálják a politikai nyelvhasználatot, a művészet intézményi hierarchiáját, illetve a pénz és a munka szerepét a társadalomban.”
Énekelj! 1980
1975-től tagja volt Hat Művész Csoportja nevű művészcsoportnak (Vlado Martek, Boris Demur, Željko Jerman, Sven Stilinović, Fedor Vucemilovic), amely – egyebek mellett – a művészeti intézményrendszerrel szembeni kritikájaként a szabad ég alatt, nyilvános helyeken bukkant fel, állított ki. Több műfajban is alkotott, számos médiumot használt, írt szövegeket, voltak performanszai, létrehozott kollázsokat, művészkönyveket, fotóalapú munkákat, installációkat, festményeket, filmeket is.
Művész munka közben, 1978. Forrás: Ludwig Múzeum Budapest
Egyik leghíresebb munkája a nyolcvanas években keletkezett a sok apró, variálható tárgyból álló, A holtak kizsákmányolása (1984-1990) című installáció-sorozata, amelyet 2007-ben a kasseli Documentán is bemutatott, és amely szintén a jelek használatával foglalkozik. Sokszor foglalkozott a művész szerepével. Elhíresült munkája A lustaság dicsérete (1993) című szövege, sokat idézett műve A művész, aki nem beszél angolul, nem művész (1992).