A huszadik század egyik félig-elfelejtett festőmesterének, Czimra Gyulának (1901–1966) nyílt kiállítása a szentendrei MűvészetMalomban. Azért csak „félig-elfeledett”, mert bár életművét sosem verték nagydobra, a csöndes csodálók hada mindig ott munkálkodott körülötte.A hatvanas évekbeli, retrós asszociációkat keltő főművei lassan széles körben is valódi ismertségre tesznek szert. (Hála többek között Kieselbach Tamás korteskedésének.) Pedig indulásában nincs semmi különös. A festőtanonc Czimra (a húszas években) ellátogatott Párizsba és Nagybányára, majd megállapodott Szentendrén, végül pedig a főváros peremén, Rákoshegyen lelt otthonra. Merít is több szóba jöhető forrásból: egy kis nagybányás tájfestészet, Van Gogh-reminiszcenciák, neoimpresszionista ecsetpiktúra. Semmi különös, semmi invenció. De pár képén már ott az a sejtelmes-jelképes bábuhatás és a dekoratív kockatér. Az igazi csúcspontra a hatvanas években ért fel, ekkor született a Zugligeti végállomás és a csodálatos atmoszférájú enteriőrképek hosszú sora.
Czimra tárgyszerű lélek, olyannyira precíz és objektív, hogy az már csak szubjektív lehet. A benne rejlő mérnökrajzolót nem rejthette el, hát ötvözte a metafizika igényével. Grafittal szerkesztette meg a kép motívumainak körvonalait, különös tekintettel a perspektíva és az axonometria vegyítéséből születő vonalhálóra, az összefutó hajópadlóra vagy a kockakövekre. A körvonalazott motívumokat homogén színfoltokkal töltötte ki, rajzos, naiv dekorativitást kölcsönözve a festményeknek. Ez a dekorativitás sosem csúszik át fölösleges szépelgésbe, az aszketikus lélek aurája miatt. Czimra kontemplatív típus, magába fordul és elmélkedik a műterem szegényes kisvilágában is. Mint egy konok szerzetes, aki a cella magányában is meglátja a szépet az asztalon heverő halakban és a túlvilágra nyíló ablakot a kopár szobafalon. Ötletes, egyéni, korszerű piktúra, igazán szerethető, talán kissé feminin, apró képekkel!
MűvészetMalom, Szentendre
2006. január 28.–2006. február 26.