Hétfőn befejeződött a Frieze, London legjelentősebb kortárs művészeti vására, melyre az idén a tavalyinál 20 %-al több jegy kelt el, ami 47ezer látogatót jelentett. A világ 160 vezető galériája 2000 művész munkáit mutatta be, sok standon már az első nap rohamában minden kiállított mű vevőre talált. Az idén szinte minden galéria kínálatában szerepeltek festők. Valószínűleg Grayson Perry a két évvel ezelőtt Turner-díjjal jutalmazott transzversztita kerámikus műveinek és ismertségének köszönhetően az iparművészeti technikákat alkalmazó művészek jelenléte is egyre dominánsabb a Frieze standjain is. A galériák bevétele minden bizonnyal meghaladja majd a tavalyi 26 millió Fontot, csupán a Lisson Galéria vezetője Nicholas Longsdail 2 milliós forgalmat realizált a vásár hetében.A Frieze és az arra épülő három másik vásár hatására az elmúlt napokat minden fontos gyűjtő és kurátor Londonban töltötte. A múzeumok, galériák legfontosabb kiállításaikat erre az időpontra időzítik, a „Frieze hét” a londoni kulturális élet legfontosabb eseményévé vált. Az ismert ujságírónő, Janet Street-Porter szerint Tony Blair egy köszönőlevéllel tartozik a vásárt alapító és szervező Amanda Sharp-nak és Matthew Slotover-nek, akik hatalmas bevételt hoztak Londonnak nagy presztízsű rendezvényükkel és új kulturális szezont teremtettek.