Amire a nagy aukciósházaknak még két évszázadra volt szükségük, a galériák közül pedig csak a legnagyobbak engedhetik meg maguknak, az napjainkban mindinkább gyakorlattá válik a műkereskedelem harmadik nagy csatornájában: a vásárok elit osztálya globális jelenlétre törekszik.

A művészeti vásárok alig néhány évtizedes történetük során dinamikus fejlődésen mentek keresztül: míg a múlt század 70-es – 80-as éveiben szinte kizárólag a nemzetközi műkereskedelemben meghatározó szerepet játszó nyugat-európai országok és az Egyesült Államok adtak otthont nekik, ma már az európai országok többsége rendez kisebb-nagyobb vásárt, s a műpiac globalizációjának részeként és előmozdítójaként megjelentek a vásárok Ázsiában (zömmel annak délkeleti régiójában), a Közel-Keleten (főként az Arab-öböl térségében), valamint Közép- és Dél-Amerika több országában is. Az idei vásárnaptár már közel másfélszáz ilyen rendezvényt sorol fel, a galériákat éppúgy nagy kihívás elé állítva, mint a gyűjtőket.  

Arról a szakemberek között is vita folyik, hogy szükség van-e ennyi vásárra. Ám mivel a folyamat feltartóztathatatlannak tűnik, a piac nagy szereplőinek, ha meg akarják tartani pozícióikat, lépniük kell. Az élesedő konkurenciaharc mellett persze további érvek is szólnak amellett, hogy egy-egy vásár megvesse lábát más kontinenseken is. A legfontosabb vásárok sokéves fennállásuk alatt annyi információt és tapasztalatot szereztek a különböző országok, földrajzi régiók gyűjtőinek ízléséről, vásárlói szokásairól és preferenciáiról, valamint, távolról sem utolsó sorban, vásárlóerejéről, hogy az új szereplőknél nagyobb eséllyel tudják „méretre szabni” a vásárt a különböző helyszíneken és érthető, hogy ebből a know-how-ból tőkét akarnak kovácsolni. A meglévő ügyfélkör kényelmesebb kiszolgálása mellett a „házhoz vitt” rendezvény új vevőkör megnyerésére is kiválóan alkalmas, ráadásul a feltörekvő régiókban szervezett új vásárok kitűnően betölthetik a szűrő szerepét az „anyaintézmény” kiállítói körének időnkénti frissítéséhez. Szempont lehet a terjeszkedésnél a szponzorok igénye is, hiszen a jelentős vásárok mindegyikének olyan globális hatókörrel működő cégek a fő támogatói, melyek érdekeltek abban, hogy egy új, tehetős potenciális ügyfélkör szemében kedvező színben tűnjenek fel. Az Art Baselnek például az elmúlt években nagy viharokat megélt, de a művészeti színtérrel való kapcsolatépítésben üzletileg továbbra is erősen érdekelt nagybank, az UBS a fő partnere, a Photo Paris-é a Giorgio Armani; a BMW pedig több nagy vásáron is megjelenik a támogatók között.

A Galerie Krugier a tavalyi Art Basel-en
fotó: Art Basel, 2012 

A terjeszkedő vásárok stratégiája megegyezik abban, hogy Európát lefedettnek tekintik az anyarendezvénnyel, ezért a többi kontinens stratégiai fontosságú műkereskedelmi központjait, vagy a „meghódítani” szánt terület kedvező földrajzi fekvésű városait szemelik ki. Abban viszont eltér a stratégia, hogy vadonatúj rendezvénnyel jelennek-e meg a piacon, vagy egy már meglévő, bejáratott vásár átvételére tesznek ajánlatot.

Art Basel Miami Beach

Az úttörő ezen a téren is a „vásárok vására”, az Art Basel volt, mely 2002-ben indította első fiókvásárát, az Art Basel Miami Beach-et. Ennek helyszínét úgy választották ki, hogy az ne csak a helyi, azaz egyesült államokbeli látogatóknak legyen vonzó, hanem a Dél- és Közép-Amerikából érkezőknek is, tekintettel a térség, mindenekelőtt Mexikó és Brazília erősödő szerepére a művészeti színtéren. A több évtizedes know how és a feltörekvő régió találkozása látványos eredményeket hozott: a kiállítók száma már megközelíti, a látogatóké pedig meg is haladja az Art Basel hasonló mutatóit. Az orosz műtárgypiaci guru, Szergej Szkaterscsikov vásár-rangsorában, mely a vásárok életkorát, nagyságát, a kiállítók és a látogatók számát, továbbá a megjelenés presztízsértékét veszi figyelembe, az Art Basel Miami Beach már a hatodik helyen áll, megelőzve sok fontos, jóval hosszabb múltra visszatekintő rendezvényt. Amerika után az Art Basel Hong Kongra, az ázsiai műkereskedelem legfontosabb központjára vetett szemet. Mivel itt már működött egy jelentős vásár, így nem egy konkurens rendezvény létrehozásában, hanem az Art Hong Kong átvételében látták a megoldást. Az Art Basel Hong Kongot, melynek első kiadása idén májusban lesz, a modern és kortárs keleti és nyugati művészet találkozópontjaként kívánják pozicionálni; a fő cél nyilvánvalóan a tehetős kínai vásárlói réteg megnyerése.

Frieze Art Fair, Paris Photo

A 2003-ban indult, Matthew Slotover és Amanda Sharp által alapított és a Szkaterscsikov-féle listán a 8. helyig jutott Frieze Art Fair tavaly egyszerre szánta rá magát a földrajzi és a tartalmi bővülésre; előbbi elhatározás gyümölcse a Frieze New York, utóbbié a Frieze Masters. New York hatalmas, de kemény terep, ahol a konkurenciával, mindenekelőtt az Armory Show-val is meg kell küzdeni; ebben az alapítók gazdag európai tapasztalataikból profitálhatnak. A nyitány mindenesetre nem volt rossz; a látogatószám csak negyedével maradt el a több évtizedes múltra visszatekintő Armory Show-tól és a nyilvánosságra került adatok jó forgalomról tanúskodnak. Az első Frieze Masters a Frieze Art Fair-rel egyidejűleg, ahhoz fizikailag is közel került megrendezésre Londonban és kísérletet jelent régebbi korok művészetének a kortárssal való kontextusban történő bemutatására, azaz új galériák és új gyűjtői rétegek megnyerésére az „anyavásár” profiljának megváltoztatása nélkül.

Beállt a sorba a világ legfontosabb fotóvására, az 1996-ban alapított Paris Photo is. A bővítés első lépéseként az Art Baselhez és a Frieze-hez hasonlóan ők is az USA-t vették célba, de, vélhetően a nagy new york-i vásárra, az AIPAD Photography Show-ra tekintettel, a nyugati parton kerestek helyszínt, amit Los Angelesben, a rokon szakmát képviselő Paramount Pictures Studios területén találtak meg. A Paris Photo Los Angeles első kiadása e hó végén lesz, a szervezők máris komoly sikerként könyvelhetik el, hogy a legfontosabb new yorki fotógalériák többségét is át tudták csábítani a nyugati partra.

TEFAF Peking 2014

A Frieze és a Paris Photo nyomulásánál is nagyobb visszhangja van annak a néhány hete napvilágot látott hírnek, miszerint expanzión töri a fejét az antik és régi szektorban piacvezetőnek számító maastrichti TEFAF is, ráadásul nem kisebb szövetségessel karöltve, mint a Sotheby’s aukciósház. A világ jelenlegi második legnagyobb műkereskedelmi piacára nagyon sok árverőház és galéria foga fáj, ebből a piacból azonban a külföldi cégek számára egyelőre csak Hong Kong érhető el mindenfajta korlátozás nélkül. Ezért a tervezett „TEFAF Peking 2014”-ben is van kínai partner, az állami tulajdonú Beijing GeHua kulturális fejlesztési csoport, mely a közelmúltban közös vállalatot hozott létre a Sotheby’s-szel. Nem véletlen, hogy épp a TEFAF érdeklődik a kínai vásárrendezés iránt, hiszen az erőteljesen modern és kortárs-orientált hagyományos piacokkal szemben itt a régiségek és szinte valamennyi művészettörténeti korszak iránt egyenletesen nagy a kereslet, amiről a Hong Kongban már hosszabb ideje jelenlévő Sotheby’s pontos ismeretekkel rendelkezik. Az együttműködésben tehát mindenképpen van ráció, azzal együtt is, hogy a nagy nemzetközi árverőházak más műkereskedelmi csatornákon való megjelenése ritkán szokta örömmel eltölteni a többi piaci szereplőt. (Nem véletlen például, hogy az alig burkolt ellenszenvet látva az elmúlt év végén a Chrisitie’s is leállította néhány évvel korábban átvett neves galériáját, a Haunch of Venison-t, mely a jövőben csak show-room-ként működik tovább.)  A TEFAF és a Sotheby’s szakértelmének, piaci ismereteinek közös hasznosítása a több oldalról várható ellenállás mellett is esélyes a sikerre; hogy így lesz-e, az majd egy év múlva derül ki. Ha igen, az újabb vásárokat indíthat el hasonló úton, hiszen a Közel-Keleten vagy akár Európa egyes régióiban vannak még általuk lefedetlen területek.