Párizs, mint Berlin, London, Amsterdam és a kontinens többi nagyvárosa pezsgett az 1970-es években. Ez volt Europa alkonya. Az utolsó party. Az utolsó tangó. Salvador Dalí minden szezonban megjelent kíséretével és barokk bachanáliákat rendezett Párizs elitje számára a lakosztályában. Karján a kétméteres transzvesztitával, Amanda Lear-rel, pórázon vezetve fekete párducát járta a termeket az isteni Mester. Néhány sarokkal távolabb, a rue Rivoli-i palota pincéjében a fekete csuklyát viselő Marlon Brando korbácsolta az entellektueleket, LSD mámorban. Harley Davidson motorkerékpárján, szegecsekkel kivert bőrruhában minden péntek éjjel részt vett a Bastille-tól induló, a várost terrorizáló motoros felvonulásokon. Brando tudta, hogy kell bánni a franciákkal: igyekezett mindenkit megalázni, akivel csak találkozott. Imádták érte. Ennek a feleségét, lányát, anyját, szeretőjét csábította el, annak a vagyonát nyerte el kártyán. Az író Henry Millert, amikor már túlságosan elfranciásodott, Brando egy diplomáciai fogadáson a térdére fektette és mindenki szeme láttára alaposan elfenekelte. Sokak szerint Millert ez az esemény késztette arra, hogy visszaköltözzön Californiába.
A teljes cikk elolvasható a FORRÁSOK szekcióban:
http://www.artportal.hu/index.php?mc=5&sc=2&muvelet=idorend&folyoirat=11