Jacqueline Humphries friss munkái olyanok, mint a festmények röntgen-képei: UV lámpával megvilágított, fluoreszkáló festékkel festett absztrakciók. Azt a kérdést válaszolják meg, amelyet sohasem gondoltunk feltenni: mivel a festményeket meg kell világítanunk ahhoz, hogy láthassuk őket, milyen lenne, ha a normálisnak elfogadott fénytől különböző megvilágításban való szemlélésre festenék őket? Mondjuk ultraviola fényben, a spektrum elhanyagolt végéről? Az eredmény különös, ellaposodott kép, az anyag nyomai nélkül, az 1960-as évek psychedeliáját visszhangozva. Csak az látható, ami fluoreszkál.A látható felszín hiányában a gesztus furcsa, ócskapiacian expresszív minőséget vesz fel, a mű csaknem olyan, mint egy festményről készített fénykép. Az 1960-as éveken kívül Gerhard Richter absztrakcióinak és Jeff Wall fény-dobozainak főhajtása a giccs és a hirdetések felé is eszünkbe jut Humphries képeinek vizsgálatakor. A művésznő nyilvánvalóan tudatában van taktikája trükkös voltának, ahogy az UV-festmények korlátaival flörtöl, hogy felélessze a gesztuláris absztrakciót. Van valami camp-es és kifinomult az installációs művészet birodalmába tévedő megközelítésében. Végülis a képek minősége önmagáról beszél.