A párizsiaknak is megvan a maguk Mai Manója vagy Klösz Györgye. Itt Párizsban ez egy személyben testesül meg: Eugène Atget elsőként fedezte fel és értette meg, hogy az új technika, a fényképezés milyen felmérhetetlen jelentőségű dokumentációs lehetőséget jelent Párizs eltűnésre ítélt régi emlékeinek megörökítésére.
Csak míg Klösz esetében a gyógyszerészeti képzés adta az indítékot az akkoriban nem kevés vegyészi ismeretet igénylő új technika megismerésére és gyakorlására, addig Atget esetében ezt a képzőművészeti érdeklődés motiválta. A nyugat-franciaorszàgi Libourne-ban, 1857-ben született Atget fiatal korában művészi ambíciókat dédelgetett, de nem nyert felvételt sem a színiakadémiára, sem pedig a képzőművészeti iskolába. Viszont rájött, hogy különösen a városi életképeket megörökítő festők számára milyen fontos segítséget jelenthet egy-egy fénykép, így nem titkoltan azért készítette el első felvételeit az 1870-es években, hogy azokat eladhassa a festőknek. A lábakon álló, fekete lepellel letakart, favázas masinájában 18×24-es méretű, ezüstbromiddal bevont üveg-negatívokat használt, és még a mai legkorszerűbb numerikus technika mellett is megdöbbentően jó minőségű, részlet- és kontrasztgazdag felvételeket készített. Ráadásul papírképeit nem folyadékos előhívással, hanem közvetlenül az üvegnegatívról a napfény segítségével „másolta át”, mosás és fixálás után véglegesítette, ami szépia-árnyalatú, barnás, de hihetetlenül plasztikus fényképeket eredményezett. Atget nélkül ma sokkal kevesebbet tudnánk a régi Párizsról, mert közel 40 éves munkássága során nagy alapossággal és részletesen dokumentálva fényképezte le a város épületeit, utcáit, parkjait, mulatóit, szobrait, cégéreit, olcsó szállodáit. Többéves munkával örökítette meg azokat a foglalkozásokat, amiket ma már csak hírből ismerünk; képein feltűnnek a gyermekek szórakoztatására hivatott kecskefogatú gyermek-hintók, az utcai vízárusok, a rongyszedők, a kíntornások, mutatványosok és még számos, mára már teljesen eltűnt szereplő a régi Párizsból. Atget elkészült képeit albumokba rendezve és sorszámozva először festőknek kínálta, nem is sikertelenül, majd később – különösen az 1898-as világkiállításra készülő időkben – a párizsi múzeumoknak és könyvtáraknak.
Atget kezdetben üzleti és megélhetési vállalkozásnak induló tevékenysége néhány év alatt szinte misszióvá teljesedett ki, egészen más dimenziót kapott, és talán ennek is köszönhető, hogy több mint 4600 felvételét ismerjük, amelyeknek nagy részét a párizsi Carnavalet Múzeumban és a Bibliothèque Nationale-ban őrzik. Most a Carnavalet Muzeumban ezekből láthatunk száznál is többet, és aki Párizst a mai formájában szereti, az bizonyosan elbűvölve fogja nézni Atget fotóin a száz évvel ezelőtti várost is. A négy teremben kiállított képekhez egy ötödik teremben külön érdekességeket találhat a látogató: az 1920-as évek közepén, amikor Atget már a Montparnasse-negyedben lakott, és műterme időnként nyitva állt az érdeklődők számára is, Man Ray és munkatársa, az akkor még pályakezdő fényképész, Berenice Abbott látogatta meg. Berenice Abbottot lenyűgözte az akkor már idős fényképész egész életműve, és tulajdonképpen neki köszönhetjük, hogy röviddel Atget 1927-ben bekövetkezett halála előtt Abbott egy gyönyörű portrén örökítette meg a párizsi életképek utolérhetetlen mesterét. És hogy Man Ray is meglátta Atget-ben a nagy klasszikust, az abból is látható, hogy Atget ezáltal híressé váló képét a Napfogyatkozás-t választotta A La Revolution Surréaliste 1926. júniusi számának címlapjára. Man Ray és a köréhez tartozó szürrealisták úgy tekintettek Atget-re, mint a fényképezés Douanier Rousseau-jára, aki tisztán szellemi és esztétikai megérzései alapján a mindennapi élet és létezés momentumaiból a szürrealista lényeget látta és örökítette meg.A Carnavalet Muzeum 5. termében most annak az albumnak a képei kerültek bemutatásra, amelyet Man Ray még 1925-ben vásárolt Atget-től, köztük az azóta már kultikus magasságokba emelkedett Napfogyatkozás eredetijét is. Atget ma is emblematikus alakja a francia kultúrtörténetnek. Várostörténészek, építészek, szociológusok, képzőművészek generációi nőttek fel Atget halála óta, akik többszáz értekezést, könyvet, tanulmányt írtak Atget munkásságáról, amelyben – mint fényképein a kontrasztok hatalmas skálája – egyszerre volt jelen a tradíció és a modernizmus, az objektivitás és a szürrealizmus, az érzelem és a tények tárgyszerű rögzítése. Eugène Atget Az öreg Párizs című kiállítása a Musée Carnavalet-ben július 29-ig tekinthető meg, minden nap 10 és 18 óra között.