Bár nincs kerek évforduló, mégis óhatatlan, hogy az előzőekhez viszonyítva értékeljük az idei kiadást. Négy év persze szép kor egy rendezvény életében, nincs ok szerénykedni. Jelen lenni a Nagyon Balaton sorozatba ágyazott ARTplaccon – akár kiállítóként, akár látogatóként – egyszerűen „listás” lett, azaz nemigen lehet kihagyni.
Amit az első bálozós látogató kap, az egy korrekt, programokkal teletűzdelt, fancy-minimál díszletek között tálalt ötnapos összművészeti fesztivál, ízlés szerint adagolt megnyitó eseményekkel. Gasztroélményektől táncelőadáson át irodalmi beszélgetésig, filmvetítésekig, koncertekig (slam poetry nélkül ma már semmi sincs) számos program kísérte a képzőművészeti- és projektsátort, workshopokba, beszélgetésekbe, VIP programokba kapcsolódva lehetett még jobban elmélyülni a művészetben, a Balaton közvetlen közelében – bár a magyar tenger látványát egy masszívabb nádasfal miatt nélkülözni kellett, a szúnyogok mégis szüntelen emlékeztettek a víz közelségére.
A fesztiválon idén már három fontosabb intézmény is képviseltette magát, (róluk lentebb), a galériások közül azonban egyre kevesebben áldoztak nyári szabadságukból a tihanyi szereplésre. Az őket bemutató GALÉRIAplacc (sátor) alapterülete a kezdetekhez képest nagyjából negyedére csökkent.
A galéria-sátor terében. A szerző felvétele
A megszokott nevek hozták a megszokott munkákat – sajnos több, a kezdetektől szereplő galériától lehetett látni ugyanazt a művészt, akit már korábban is, ráadásul nem egyszer ugyanazokkal az alkotásokkal. Nehéz lehet újat mutatni ebben a helyzetben, pedig idén még arra is kísérletet tettek a szervezők, hogy kijelöljenek egy bizonyos tematikát, mégpedig nem túl könnyed, történelmi-politikai természetűt. A rendszerváltás jelenségét egy kis jóindulattal néhány stand teljesítette is, de a központi téma inkább kivételt teremtő szabály volt, semmint motiváló tényező. Külön nehezített pálya volt a helyszín, az időpont és maga a rendezvény jellege: egy művészeti vásár (itt-ott diszkréten megbúvó árlistákkal), a kreativitás könnyen megroskad ilyen követelményrendszer alatt. Szerencsére frissebb alakulatok is képviseltették magukat, mint pl. a csendesen, de profin működő Chimera-Project, a patrónus Art Quarter Budapest, az Inventio Arts (idén másodjára) és az Amadeus Ház, karöltve a szervező Mono Galériával, kiállítva Rabóczky Judit egyik munkáját. Jelen volt továbbá az FFS Pályi Zsófia képviseletében, aki idén nemcsak Pécsi József Ösztöndíjjal, hanem az esemény arculatában szerepet kapó fotográfiával is büszkélkedetett.
A valódi underground helyszín egyértelműen a PROJEKTplacc lett, ahol különböző képző-, ipar- és egyéb művészet peremterületein mozgó, gondolkodó, alkotó kollektívák kaptak felületet a szervezőcsapat új belépője, Német Szilvi jóvoltából. A műhely-helyzethez nagyszerűen passzoló drótháló-installációra (Studio Nomad) fűztek fel flyereket, fanzine-eket, printeket.
Collective Plant a PROJEKTplaccon. A szerző felvétele
A Brody-hálózat tavasszal nyitott legújabb, printekre szakosodott filiáléja, a Brody Art Yard többek között rizográf workshoppal készült. A homefashion és ökogastro (Beton, Collective Plant) mellett az 5D kiállítás-imitátor egy komolyabb problémafelvetést is megkockáztatott: eszerint nem az a kérdés ma már, eljön-e a virtuális kiállítás-látogatás ideje, hanem, hogy pontosan mikor.
A Brody Art a PROJEKTplaccon. A szerző felvétele
A közintézmények közül a Capa Központ és a Ludwig Múzeum egy-egy konténerben vetített mozgó – és állóképanyaggal képviseltette magát. Bár a nyári forróságban kevesen időztek el az egyébként is csak este, sötétben látható képek előtt, állományvédelmi szempontból mindenképp dicséretes, hogy nem tették ki a műtárgyakat a kültéri kiállítás időjárási viszontagságainak. A MOME nyári alkotóműhellyel foglalta le a kisebbeket (MOMEplaccs). A munkákat a hétvégén ki is állították, az egyetem hallgatói pedig a hagyományos nyári kiadványukat, a Bóját készítették el itt.
Előbbi mellett az igazán helyspecifikus, látványos kültéri installáció kevés volt: a reneszánszát élő anyag, a beton, és a belőle készült bútorok olyan jól szolgálták funkciójukat, hogy szinte észre sem vette a látogató, hogy kiállítási tárgyakon ül. Fridvalszki Márk „földközeli” installációja pedig olyan jól sikerült, hogy a kevésbé szemfüles látogatók talán ki sem szúrták. Legszembetűnőbb talán Kerekes Gábor kertmozi rendszere volt, amelyet a hozzá kapcsolt vetítés tett igazán izgalmassá. Ez idézte föl egyedül a szerzőben a tavalyi és azelőtti évben, a hajóállomás mellett kialakított helyszínt. Nem szólva arról, hogy Kerekes projektje, valamint a betonbútorok legalább műfajukban, illetve anyagukban idézték a boldog rendszerváltás korát.
Visszakanyarodva a korábbi évekkel való összehasonlításhoz: hiányoztak a falu különböző pontjaira szétszórt helyszínek. Inspiráló, a legjobb értelemben dekoratív és látogatóbarát volt a hajóállomás, mely a partrendezés miatt nem fogadta magába idén a fesztivált. Tavaly a MOME hallgatói ott sokkal jelentősebb felületeket kaphattak szabadtéri projektjeikhez, és megoldható volt a vetítés és a koncert elcsúsztatása – ami idén is csak szervezés kérdése lett volna. Az egész település bevonása nem elhanyagolható szempont, hiszen a szervezők eredeti célkitűzése volt Tihanyt újra pezsgő, ihletet adó hellyé tenni. A törekvés, hogy organikusan, minél több helyszínen legyen kiállítás, program (Apátsági pincészet, FOTÓplacc a Pisky sétányon, stb.) most elhalványulni látszik, inkább kivülállónak tűnt a rendezvény. Talán az egykori tihanyi művészkultuszt próbálta visszahozni a VIP műterem-látogatások sorozat, ám épp exkluzivitása miatt lett elszigetelt.
Annak ellenére, hogy tele volt programokkal mind az öt nap, nem kellett fejvesztve szaladgálni a helyszínek között, nemcsak a kis távolságok miatt, hanem azért sem, mert „a színházi tízpercek”, sőt, akár órás késések sem hiányoztak. Bár ez volt a legkisebb gond: nyár van és nyugi, úgyhogy jólesik egy-egy slow program a víz mellett.
Chill out a Kertmozinál. A szerző felvétele
Összefoglalva: az idei rendezvényen érzékelhető volt a szervezők változtatási szándéka, új irányok keresése, de önmagában ez nem elég. Egyelőre úgy tűnik, a rendezvény még mindig keresi önmagát és célközönségét, parttalan a tapogatózás. Ami biztos: a képzőművészet visszaszorulásával és a további programok egyenrangúvá válásával ez már valóban egy FESZTIVÁL (így, csupa nagybetűvel) és kiállítást, képzőművészetet már csak nyomokban tartalmaz.
Tihany, PIACplacc, 2014. 07. 16-20.