Hogyan élik meg a vásárt a helyi galériák és milyen szemmel tekintenek az ide érkezőkre? A harminchárom osztrák résztvevő közül három tapasztalt bécsi galeristát kérdeztünk:
1. Mit jelent egy bécsi galériának a Viennafair? A vásárnak tízéves múltja van, a vezetés néhány éve kicserélődött. Miként változott a vásár az évek alatt?
2. A közönség inkább az újonnan megjelenő külföldi galériák, vagy a helyi szcéna iránt érdeklődik? Honnan érkezik a látogatók többsége?
3. Miben látja a Viennafair, illetve saját galériája számára a legnagyobb kihívását ezekben a napokban?
Knoll Galéria Bécs / Hans Knoll
A nyolcvanas évek közepén alapított galéria Bécsben szinte még mindig egyedüliként követi igen szoros figyelemmel és mutatja be a kelet- és közép-európai feltörekvő művészgeneráció munkásságát. Bécsi és budapesti fiók-galériáján kívül rendszeresen szervez művészeti utakat különböző nagyvárosokba, ahol a szcéna alapos felderítésére vállalkozik.
Bartosz Kokosiński, Painting devouring a Vanitas theme, 2012, mixed media, 205x107x38 cm, – a Knoll Galéria jóvoltából
1, A vásár a bécsi galériáknak még mindig kapu a külföld felé. Nekem eddig mindig sikerült itt új nemzetközi és osztrák gyűjtőket találnom. Számos osztrák galéria évente nyolc-tíz vásáron is szerepel, nemzetközi vásárlóikat már inkább külföldön érik el, éppen ezért a húsz-harminc éve alapított osztrák galériák számára a Viennafair talán valamivel kevésbé fontos. De ennek ellenére a legtöbb galéria itt van, és ezzel állást is foglalnak.
2, A Viennafair csodálatosan sokszínű. Itt vannak például a sokat emlegetett orosz oligarchák, annak ellenére, hogy kevés közöttük a művészet iránt valóban komolyan érdeklődő. Jöttek hozzánk vendégek Romániából, Franciaországból, Németországból, továbbá természetesen Magyarországról és Oroszországból is. Az érdeklődés nagyon széles, találkoztam például végtelenül nyitott múzeumi emberekkel Lengyelországból, vagy egy magángyűjtővel Horvátországból, mind pontosan tudták, mit keresnek. Ezt a sokszínűséget nagyon jónak találom.
3, A Viennafairnek szerencsére van egy nagyon határozott fókusza – Közép- és Kelet-Európa – és nagyon jó együttműködést tudott kialakítani a szponzoraival. Ez kulcskérdés, mert a támogatókkal való szoros együttműködés nélkül ma már nem lehet jó vásárt csinálni. Kihívást jelent a vásárok egyre növekvő száma is – ma már több száz közül lehet válogatni – , miközben egyre többen fogják vissza a vásári részvételüket. Mi ezt már az elmúlt években megtettük. Számos galéria tíz helyett már csak négy-öt részvételt vállal évente és ezt sok vásár meg fogja érezni. A túléléshez markáns profilra kell szert tenni, ami a Viennafairt minden más vásártól megkülönbözteti. Egy vásár – de ez igaz a galériákra és a művészekre is – nem válhat ugyanolyanná, mint a többiek. Senkinek nincs szüksége az utánzatokra. Számunkra most az a legfőbb gond, hogy nagyon nehézzé vált a helyzet néhány olyan országban, ahol dolgozunk, ahol művészeket patronálunk, gyűjtői kapcsolatokat ápolunk. De végezzük a munkánkat, mi több, bővítjük, tovább építjük a kapcsolatainkat ezekben az országokban is.
Andreas Huber Galéria / Andreas Huber
A 2005-ben alapított galéria mára már 140 négyzetméteres alapterületen állít ki, nem messze a Naschmarkt-tól. Politikai, elméleti és szociális kérdések iránti elkötelezettsége az általa képviselt művészek munkáiban is megjelenik, akik többek között a documentán vagy a Velencei -, illetve Berlini Biennálén is bemutatkoztak már.
Josef Dabernig, Zalgiris Stadion (6-teilig) (Detail), 2002, Lamda-print on Polystyrene and framed in Aluminium, à 88,6 x 123,5cm, – az Andreas Huber Galéria jóvoltából
1, A bécsi galériáknak a Viennafair fontos, mert ablak a bécsi és az osztrák szcénára. Nemcsak Ausztriából vonzza a gyűjtőket, a művészet iránt érdeklődőket és az intézményi vezetőket, hanem Kelet- és Nyugat Európából is. Egy vásár koncepciójának megváltoztatása hosszú folyamat, türelmet és folyamatos munkát igényel. Azáltal, hogy kisebb lett a vásár, most erőteljesebbnek, dinamikusabbnak tűnik. 2013-hoz képest 30 kiállítóval van kevesebb, így élesebbre lehet állítani a fókuszt és emelni lehet a minőséget. Az is siker, hogy egyre több látogató jön, 25 ezerről nagyjából 32 ezerre nőtt a számuk, azaz a város egyre inkább magáénak érzi a vásárt a külföldi tulajdon ellenére is.
2, A közép- és kelet-európai súlypont sok nemzetközi gyűjtőt vonz a városba, mindegyik a felfedezés szándékával érkezik, új galériák és eltérő művészeti pozíciók megismerésének igényével. A Kelet- Európából érkező kiállítók többsége még nem tud felmutatni a nyugat-európaiak számára szilárd tájékozódási pontokat, itt előnyben vannak az osztrákok. Ugyanakkor szerintem a bécsi galériáknak a külföldiekben nem a konkurenciát kell látniuk elsősorban, hanem azt, hogyan profitálhatnak az általuk idevonzott új vásárlói réteg megjelenéséből.
3, A filmkészítéssel szoktam összehasonlítani a helyzetet: remek, hogy léteznek műhelyek, ahol filmeket tudunk gyártani, megfelelő támogatással, de itt nem ér véget a dolog. Szükségünk van mozikra, és forgalmazási rendszerre is. A galériákra lefordítva ez azt jelenti, a műteremben megszülető munkákat a nyilvánosság elé kell vinni, majd értő vásárlókat találni rájuk. Ennek terepe egy ilyen vásár, itt a fő feladat a „felvilágosítás” , komoly háttérmunkát igényel a művészeti termék mögé tenni az információt, miért értékes. Ez is része annak, ami ezeken a vásárokon történik. Emellett nekünk is dolgozni kell azon, hogy megerősítsük Bécs pozícióját, mint fontos művészeti helyszínt a világban. A galériám elég sok vásáron vesz részt, a bécsin kívül átlagosan hét további vásárra megyünk egy évben, nekem személyes kihívás az ezzel kapcsolatos növekvő terhekkelm, valamint a saját kiállítóterem és pozícióm növekedésével megbírkózni.
Georg Karl Galéria / Georg Karl
A ma már 350 négyzetméteressé duzzadt, több részből is álló galériát 1998-ban alapították, ehhez 2005-ben társult az úgynevezett BOX, ahol lehetőség van hosszabb időre bemutatni installációkat fiatal, feltörekvő művészektől. 2006-ban egy volt üzlethelyiségben kialakították a permanent nevet viselő, kirakatként funkcionáló teret is, amely szintén installációkat mutat be.
David Maljkovic, New Reproductions, 2014, collaged inkjet prints mounted on alucore, aluminium frame, unique, 150 x 100 cm, – a Georg Kargl Fine Arts, Vienna jóvoltából
1, Minden vásár feladata, hogy minél több embert elérjen, azokat is, akik húsz éve nem jártak galériában, vagy bizonytalanok, esetleg nem kimondottan érdeklődnek a művészetek iránt. A Viennafair történetében permanens a változás, alárendelve ennek a fő feladatnak, évről–évre igyekeznek tanulni a korábban elkövetett hibákból. Itt és most a művészettel kapcsolatos áhítatos mítoszokat szeretnék meghaladni, kíváncsiságot kelteni a világ minden részéből idelátátogató emberekben, és gazdag kínálattal lepni meg őket, mögé téve mindazt, amit Bécs nyújtani tud. Különösen fontos a vásár egyedisége, keletre irányuló fókusza. Ezzel tud kitűnni a világ művészeti vásárai közül.
2, A vásár alatt nincs lehetőségem mindenkitől megkérdezni, honnan jött. Az, hogy valakit a nyugati vagy a keleti galériák érdekelnek-e jobban, az mentalitásbeli kérdés. Remélem a standokat végigjáró látogatók elég nyitottak ahhoz, hogy újat akarjanak felfedezni, nem bújnak el a tájékozatlanság és a félelmek mögé.
3, A vásár számára a legnagyobb kihívás egy olyan dátumot találni, amit legkönnyebben fér bele az éves vásárnaptárba. Szerintem szeptember első fele – közepe jobban harmonizálható lenne azoknak a külföldi vásároknak az időpontjával, amelyeken szintén érdemes megjelenni. A legnagyobb kihívás a galériák számára állandó: hogyan tehetjük mások számára is megélhetővé, átélhetővé, rokonszenvessé azokat a gondolatokat, amiket művészeink segítségével formába öntünk.