Szeptember 27-ig, Zentrum für zeitgenössische Kunst
Azok a művészetkedvelő turisták és helybéliek, akik a drezdai idegenforgalmi negyedből kilépve a város szélén található hajdani vágóhíd indusztriális területén berendezkedő kiállító-komplexumba, az OSTRALE Fesztiválra látogatnak, egy sok szempontból tanulságos kiállítással találják szembe magukat. Az idén Handle with Care (Bánj vele óvatosan) címen, 9. alkalommal megrendezett szemle célkitűzéseiként megfogalmazott ideálok egyértelműen rezonálnak a szociálisan elkötelezett művészet definíciójával. A feltörekvő és a már nemzetközileg elismert alkotók munkáit egyaránt bemutató tárlat többek között a fenntartható fejlődés, a közös tér/köztér kérdéseit, illetve Afrika sokszínűségét kívánja tematizálni, utóbbit a berögzült, végtelenül leegyszerűsítő narratívákkal szemben a mostanság divatos posztkolonialista nézőpont segítségével, deklarált módon fragmentáltan, a teljesség igénye nélkül. A meglehetősen nagy ívű, már-már utópisztikus tervek azonban sok esetben nem, vagy csak részben realizálódtak.
Az OSTRALE logója. Forrás: ostrale.de
A munkákat több helyszínen mutatják be; már magán az OSTRALE területén lévő két, hangárra emlékeztető épület is több kisebb kiállítóteremre oszlik. Míg a felső szintek expószerűen ömlesztik egybe a műtárgyakat, az alsó szint kisebb termei inkább képesek kiállítótérként funkcionálni. Emellett külön teret szenteltek egy graffiti blokknak, melyben a műfaj különböző arcait, sokoldalúságát igyekeztek prezentálni, nemcsak az OSTRALE keretein belül, de a város különböző pontjain is. Céljuk az volt, hogy egy végleges definíció helyett teret adjanak a különböző értelmezéseknek, sorolják azok a többnyire kéretlen falfestményeket a vandalizmus vagy akár a legmagasabb művészeti megnyilvánulás körébe.
Shige Fujishiro: Seductress, 2012, © Sven Höher. Forrás: ostrale.de
A kiállított művek többsége azonban a felhalmozó társadalom, a mértéktelen fogyasztás kritikájával él, és ennek jelenségeit vagy következményeit elemzi. Az egyik legizgalmasabb kiállító Shige Fujishiro, aki Shopping Bag Projectjében biztosítótűkből, huzalokból és üveggyöngyökből kreál installációkat: a művész gyöngyökből fűzi ki a vásárlás legértéktelenebb, mégis legemblematikusabb tárgyát, a logóval ellátott, többször használhatónak kikiáltott bevásárlótáskát, ami a kifejezett javaslat ellenére is többnyire csak a bolt és az otthon közötti távon tölti be eredeti funkcióját. Fujishiro a környezettudatosság halálos ellenségeként tételezett plasztik szatyrok jellegzetességeit figurázza ki, miközben finoman a kapitalista társadalom folyamatosan fogyasztásra sarkalló jellegét is tematizálja. Ehhez a témához kapcsolódik Seductress (Csábító) című munkája is, amely a kirakatok csalogató, mégis elérhetetlen, vitrinbe zárt glamourját láttatja nagyobb perspektívába helyezve, és egy jól irányzott párhuzammal mutat rá, hogy mi magunk vagyunk eme spektákulum foglyai.
Az erőforrások felesleges pazarlására hívja fel a figyelmet Gilles T Lacombe francia művész is Über den Linden (A hársfák felett) című kifejezetten egyszerű, ám mégis ötletes fainstallációjával. A művész a kiállítótér közepén elhelyezett farönköket szórta körbe falevél alakú papír cetlikkel, reflektálva mind a természet, de még inkább az ember okozta mérhetetlen pusztítás értelmetlenségére.
Sandra Rosenstiel drezdai művész Masse und Zeit című, fényképekből épített masszív tömbje a mindannyiunk életében hánykolódó, valós vagy virtuális képek jelenségének állít mementót. Ugyan minden család fotótárának akad olyan eleme, amely nem nyerte el méltó helyét egy, a polcra helyezett képkeretben vagy legalább egy korszakot rendszerező fotóalbumban, eme fotók modern kori, mobillal rögzített verziója hatványozottan érvényessé teszi a fotózással majdhogynem egyidős kérdést: képes-e a rögzített kép emlékek megőrzésére, vagy éppen az esemény archiválásának gesztusa által válik a megőrzendő pillanat elfeledetté.
A kiállítás címe ugyanakkor nemcsak környezetünk védelmére értelmezve olvasható: egyes munkák művészeti önreflexióval reagálnak az óvatos bánásmódra való felszólításra. Így tett Elena Kristofor is, aki PROTECTED című művével a műemlékvédelem és általában véve a műalkotások védelmének kettősségére mutat rá: arra a magatartásra, amelyben valamit annyira óvni próbálunk a pusztulástól, hogy az végül teljesen hozzáférhetetlenné válik. A kérdés az, érdemes-e egy bemutatásra szánt tárgyat zárt ajtók mögött őrizgetni, megfosztva közönségétől – és így végső soron funkciójától is.
Elena Kristofor: Protected © Sven Höher. Forrás: ostrale.de
Ehhez a tematikához is kapcsolható az OSTRALE egyik magyar résztvevője, a Borsos Lőrinc néven alkotó művészpár Terra Nullius című munkája is, amely a “Paradise Lost” sorozat sötét anyaggal machináló legújabb darabjaként került Drezdába. A Nicolas Poussin Primaveráját kisajátító, majd a nézők közelségére reagálva fekete zománcfestékbe merülő kép a képrombolás eszközével élve értelmezi át a jól ismert klasszikust, teljes mértékben kifordítva a kiállítás védelemre felhívó manifesztóját. A megtekintők számának függvényében egyre erősebben fekete zománccal borított kép az “ártalmas” látogatók által mindinkább elsötétül, ugyanakkor a kitakarás által sokkal nagyobb tere nyílik a befogadók szabad értelmezésének is.
Borsos Lőrinc: Terra Nullius, © Sven Höhe. Forrás: ostrale.de
Az általam kiemelt, kifejezetten izgalmas munkák azonban komoly kutatómunka eredményeként állhatnak csak itt: a kutatásnak azon értelmében, hogy az ömlesztve installált művek sokszor akkor is jelentőségüket vesztik, ha önmagukban véve remek alkotások, az ezek között bolyongó látogató pedig időnként lelkesedését vesztve vonszolja csak magát teremről teremre a hatalmas alapterületű kiállításon. (Ennek esik áldozatául a kiállítás másik magyar résztvevője, Király Gábor is, akinek festményei az első hangár egyik sarkában lettek installálva, meglehetősen hangsúlytalanul.) A kincsvadászat folyamatát nehezíti az is, hogy a művek minősége finoman szólva is ingadozó: a lövöldöző plüssjátékok és a fröcsögő vérrel dekorált Észak-Korea olcsóságát a málló vakolat divatosan lepukkant bája sem tudja ellensúlyozni. Az OSTRALE remek és átfogó kezdeményezése, amely a kiállítás létrehozása mellett nagy hangsúlyt fektet az art mediációra illetve a felvetett témák megvitatására is, és a zsűri illetve a kurátorok impozáns célkitűzése sajnos sokszor zsákutcába fut. Az általuk propagált óvatos bánásmód saját maguk számára is megfontolandó működési elv lehet a jövőben: óvatosan bánni a valóban provokatív, intelligens munkákkal, és nem tompítani azokat kevésbé innovatív, szinte csak dekorációként működő elemekkel. Ezzel párhuzamosan nem ártana fontolóra venni az eleve rettentően túlterhelt társadalmilag elkötelezett keretek racionalizálását sem.