Perkátán született 1948-ban, már kora ifjúságában, a hatvanas évek derakától mértanian elvont képeket festett, és a hetvenes évek elején távozott külföldre, hogy világot lásson. Amikor 1981 májusában párizsi ösztöndíjas újságíróként –, ottani baráti körének (Hantaī Simon, Pátkai Ervin és Székely Vera) ajánlására felkerestem őt műteremmé avanzsált, bérelt garázsában, épp „les trames” (szövedék) periódusát zárta vagyis egész falat betöltő textíliákat dekorált geometrikus-absztrakt sormustrákkal. Amennyire japánosan elegánsak voltak ezek az első pillantásra távol-keletinek tűnő „kalligráfiák”, legalább annyira férfiasan erőteljesek is maradtak. Talán ez volt bennük a közmondásossá vált „magyaros virtus”… Ami azonban engem annyira meglepett, hogy mindmáig nem ment ki a fejemből, az őszinte vallomása volt a nyugati demokrácia már-már korlátlan alkotói szabadságáról, amelyben a művész szinte bármit megtehet, csak éppen senki nem fordít rá különösebb figyelmet. Fejtegetését hallgatva, – az akkori kormánylap kulturális rovatának munkatársaként – paradox módon az járt a fejemben, hogy ehhez képest talán még az úgynevezett „Acél-korszak” utólag sokszor felhánytorgatott 3T-je (tiltás-tűrés-támogatás ) is legalább minimális „törődést” jelenthetett – potitív vagy negatív értelemben – itthon maradt kollégái számára… Aztán szóba került a lakásához közeli, híres Pére-Lachaise temető is, ahová szívesen és gyakran járt fényképezni, hogy a régi síremlékek pusztulófélben lévő portréfotóit megörökítse. Ezt a szenvedélyét máig sem hagyta abba, sőt, bármerre járt-kelt a világban, ott is tovább folytatta: spanyol, olasz, görög, belga, osztrák vagy magyar földön egyaránt. Többezer felvételből álló archívumából Párizsban frappáns válogatást is publikált korábban, itthon pedig a Ráday Könyvesház jelentetett meg most reprezentatív francia-magyar albumot Ici repose – Itt nyugszik felcímmel és Photo + graphies – Fény + képek alcímmel, Földényi F. László valamint Gislind Nabakowski tanulmányaival. A Franciaországban híressé vált magyar mestereket itthon népszerüsítő Erdész-Makláry Fine Arts galéria most dedikálással egybekötött könyvbemutatót tartott a legutóbbi Műgyűjtők éjszakáján a Falk Miksa utcában, az elegáns kötetben szereplő képek eredeti példányai pedig kamaratárlaton láthatók ugyanitt az emeleti traktusban december 22-éig. Az első meglepetés a látogató számára az alumínium lemezre kinagyított levonatok mérete, ami szinte monumentálissá változtatja az ovális miniatúrák vizuális hatását. A másik felfedezés a kortól és időjárástól alaposan megviselt régi fotográfiák sajátos festőisége, az égető napfény sárgás fakításától az esőzések okozta penészzöld foltokig. Az erőszakos rongálások törésvonalai viszont grafikai dekorativitást eredményeznek sötét vagy világos kontúrjaikkal. A fotópapír folyamatos degradálódását és az alapanyagok eróziós repedezését, vagy teljes lepergését érdekes párhuzamosan vizsgálni az egykor élt emberek arcképeinek módosulásával, amelynek folyamán előbb régi önmaguk árnyaivá válnak majd véglegesen eltűnnek a keretből. A természet örök körforgását a növényzet burjánzása teszi teljesebbé, amikor a repkény teljesen beborítja a fotóportrénak még a hűlt helyét is. A sok évtizedes, passzív szemlélődés az utóbbi időben aktív beavatkozásra ösztökélte a művészt. „Les hybrides”-nek nevezett friss periódusában saját kezűleg módosítja műtermében az eredeti példányokat, mégpedig különféle utólagos applikációkkal: rététekkel, kollázzsal és montázzsal, tehát vegyes technikai eljárással. Az Erdész-Makláry Galéria tavasszal földszinti termében, a jelenleginél nagyobb kiállításon tervezi bemutatni Major Kamill sok évtizedes képzőművészeti tevékenységének különféle fázisait, beleértve a „les papiers froissés-déchirés” (gyűrt, tépett vagy hasogatott lapok) valamint a „les empreintes” (életnagyságú, festékkel bekent test-lenyomatok) rendkívül érdekes vonulatait egyaránt.