A Gróf Ferenc és a francia Jean-Babtiste Naudy közös munkájaként megszülető Société Réaliste ismét belenyúlt a közepébe. Egy olyan kérdést vetett fel, a maga „társadalmilag realista” módján, ami az ötlet megszületésekor talán még nem volt annyira aktuális, mint ma. A Forradalom kérdéséről van szó. Miközben ezeket a sorokat írom, a Duna túlpartján egy forradalmi pátoszból, heroikus hazafiságból és demokratikus elvekből összegyúrt eseménysorozat közeledik – most még így tűnik – a kifulladásához. Hogy miért? Erre talán a legjobb feleletet a párizsi székhelyű művészpáros kiállítása adja meg.Az első ihletet a rendszerváltást követő kelet-európai forradalmak mechanizmusa adta. A revolúció jelentésköre ugyanis ismét változáson ment keresztül: a köztársaság-párti eredetit a marxizmus gőzhengere bedarálta, majd ismét visszaadta a demokrácia szerelmeseinek. (Ennek a jelentéscsavarodásnak egyik rémisztő gyümölcse az „ellenforradalom” szőrszálhasogató terminusa.) A keleti-blokk (fél)diktatórikus rezsimjeinek feszülő különböző forradalmak színekkel vagy növényekkel jelezték törekvéseiket. (Lásd az ukrán narancsos forradalom, a kirgiz tulipános forradalom, a grúz rózsás forradalom stb.) Az elméleti háttér az Egyesült Államokban született meg a hetvenes években, Gene Sharp tollából. Sharp összeállította az erőszakmentes, vér nélküli forradalom lehetséges eszköztárát. Az amerikai imperializmus új szövetségesre talált a (talán éppen az új baloldali szabadságküzdelmek ellenhatásaként megszülető) friss teóriában, és komoly pénzekkel kezdte támogatni a külföldi kezdeményezéseket. Ennek volt a karikatúraszerű mintapéldája az ukrán narancsos forradalom, amit egy új elit vívott, professzionális médiahátszéllel, a régi elit ellen, végigjátszva egy szánalmas demokratikus kutyakomédiát.
A fiatal művészpáros is látta a tévéknek táncoló narancssárga statisztákat és a piaci liberalizáció miatt támogatott „demokratikus erők” posztmodern színjátékát. Mindezt összekapcsolták gondolatban a Párizsban parádézó Trend Union kiállításával, ahol a divat-váteszek a 2008-as év szín-, forma-, anyag- és életstílus(!)-trendjeit jövendölték meg. Így született meg a Transitioners, a politikai átalakulások dizájnkörítésével foglalkozó világtörténelmi stylist-studió. Visszamentek az alapokhoz, a nagy francia forradalom hőseihez és színhármasához. A történelmi személyek (Robespierre-től Maria-Antoinette-ig) jellemvonásaiból kikeverték – kvázitudományos grafikonokkal – a nekik megfelelő színtónusokat, a CMYK színskála százalékai szerint osztályozva őket. Nagy tablókon hozzájuk illesztették a különböző országok nemzeti színeit, a hozzátapadt jelentésekkel együtt. (Megtudhatjuk, hogy Trinidad és Tobago feketéje erőt, egységet, természeti kincseket és makacsságot jelent, az argentin sárga pedig az inka napisten aranyát.) A színtablókra lyukacsos alumíniumlemezek fektethetők, mindenféle rangú és rendű heraldikai szimbólumokkal. Revolúciós dizájnmunka – tervezz te is forradalmi jelképeket! Az egyszeri látogató keze alatt a közeljövő forradalmai öltenek testet.
Gróf és Naudy közös kiállítása nem fullad bele a konceptuális ötletekbe: hiába kifejezetten gondolatébresztők a kísérőszövegek, nem nyomják agyon a projektet. Sikerült olyan áltudományos (sőt, inkább költőien tudományos) eszközöket használniuk, amivel további, már-már kibogozhatatlan értelmezési síkokat nyitottak meg, a Bastille ostromától kezdve, az Offshore Peresztrojkán keresztül, Morus Tamásnak, az államférfiak patrónusának a portréjáig. Végezetül marad a tanulság: a Szovjetunió bukása után egy forradalom sikerének alapfeltétele a nemzeti piac (nyugatról pénzelhető) megnyitása – no és persze a korrekt dizájn. Forradalmat csinálni nehéz.
Trafó Galéria
2006. szeptember 15. – 2006. október 15.