Egy időben a filozófusok égre emelt szemmel jártak, hogy a mindenség titkait a kozmosz körpályákon futó rendjéből fejtsék meg. Ezt az eget kémlelte a hetvenes-nyolcvanas évek Magyarországa is, élén a Galaktika című sci-fi folyóirattal.Urbán György is akkoriban szegezte tekintetét – a kései szocreál figurativitása után – a csillagos égboltra. Ebből az „égi szerelemből” sarjadtak ki a kétezres években készített, legújabb munkái is, amiket a közönség – kissé szokatlan módon – a Nemzeti Múzeum földszinti kupolatermében csodálhat meg. Urbán két alapelemből építi applikátumait: az üvegfestékkel színessé varázsolt plexi félgömbből és az éjszakai égbolt fotóinak összemontázsolt felületéből. A világító izzókkal felszerelt munkák Urbán személyes kozmosztérképét tárják elénk: a plexilapokból és régi fényképekből összeállított szubjektív világmindenséget. Ebben a művészi kozmosz-modellben van egy árnyalatnyi Galaktika-hangulat is, a mai űrtechnológia precíz világától idegen komponens. Ezt a kissé poros világűr-képet erősítik a piros műanyaglapok, az alumínium léceket összetartó csipeszek, a szivárványos-ezüst fénnyel tükröződő matricák és a kék neoncsövek kunkorodó profiljai. Urbán művészi univerzuma egy olyan kor szülötte, amikor a megoldást nem csak a katonapolitika kereste a makrokozmoszban, hanem a filozófia is – s ami olyan régimódinak tűnik a nanotechnika és az információs társadalom hi-tech világában.
Magyar Nemzeti Múzeum (július 11.–július 25.)