Talán csak az fog csalódni a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében tegnap, három helyszínen megnyitott kiállítás láttán, aki Klimtért, Schiele-ért, illetve Kokoschkáért zarándokol föl a budai Várba. E három művésztől elenyészően kevés alkotás található ugyanis a javarészt osztrák és magyar közgyűjtemények anyagából válogatott tárlaton.
Fölvetődik tehát a kérdés, hogy vajon miért kellett épp azt a címet adni az egyébként gazdag és tulajdonképpen érdekes kiállításnak, hogy „Klimt, Schiele, Kokoschka és a dualizmus művészete – Bécs és Budapest a historizmus és az avantgárd között”; hacsak azért nem, mert manapság a művészetet is úgy szokás eladni, mint a joghurtot. Nem baj, ha nem egészen igaz, amit állítunk, ha egyszer azt hisszük, hogy a nép a bifidusra meg a péháértékre bukik, kapja meg azt.
Mi maradjunk csak annál a címnél, amely már tavaly, Bécsben is működött: Az áttörés kora. A három tárlat azt az időszakot járja körbe, amikor a dualista államrend megszilárdulásával párhuzamosan a két főváros nemcsak külsejében, hanem a művészeti pezsgés eredményeiben is „ikerszerű” fejlődésnek indult. A folyamat kezdetét a historizmus ünnepélyessége, közepét az Európán végigsöprő szecesszió, végét pedig az avantgárd feltűnése jelölte ki.
Budapesten mindezt három helyszínen mutatják be a rendezők. A Budapesti Történeti Múzeumban a közös múlt meghatározó eseményeit villantják fel műalkotások, fotók, térképek, használati tárgyak segítségével. A bécsi világkiállítás és a hazai millenniumi tárlat kora elevenedik ott meg, köszönhetően annak, hogy az akkori „jelen” mára a múzeumban őrzött múlt féltett törzsanyagává vált. S persze megmutatkozik az is, hogy a látszólagos egység, a K und K harmónia valódi sokszínűséget takart, hiszen az egyik teremben Rippl-Rónainak az 1916-os koronázásról festett képe néz farkasszemet Éder Gyula dokumentatív festményével, mellettük pedig Kokoschka 1908-as műve látható, amelyet Ferenc József jubileumi ünnepsége ihletett. Legalább ilyen láttató hatású az a széksorozat, amely a századfordulós iparművészet formagazdagságát mutatja: a barokk párnásszék és az egyszerű Thonet, a kőkemény hivatali tölgy és a modern, nádazott karosszék ugyanazokban az években került ki az iparosok keze alól.
Az Országos Széchényi Könyvtár – Stefan Zweig írására utalva – A tegnap világa címmel a békebeli idők polgári miliőjét, a művelődés és a szórakozás napi gyakorlatát eleveníti föl. Bár egy a szalonok és kávéházak világát valóban átélhető módon bemutató kiállítás megvalósítása itt már a hely adottságai miatt is lehetetlen, a tárlókba kitett fotók és nyomtatványok sok érdekeset közölnek a kor színházi, zenei és irodalmi életéről.
A hármas tárlat legnagyobb durranásának természetesen a Magyar Nemzeti Galéria képzőművészeti bemutatóját szánták a szervezők. A földszinti teremsorban a korszak néha valóban meghökkentő párhuzamosságaira figyelhet föl a néző. Az egymásra rímeltetett Paál László és Eugene Jett vagy Mednyánszky és Jakob Schindler legalább olyan érdekes látvány, mint a gödöllői művésztelep és a Wiener Werkstätte tükrözött bemutatása. S ha ez nem elég, ott vannak a jól ismert Rippl-Rónaik, Csontváryk, Ferenczyk, Gulácsyk, Fényes Adolfok; a címadók egy-két alkotása mellett ezeknek is lehet örülni.
Bár a kiállítás szervezésekor szó volt arról, hogy a három tárlat egy jeggyel lesz látogatható, ez végül nem valósult meg. A Galériába és a BTM-be 800, a könyvtárba 500 forint a teljes árú belépő. S bár május elsején életbe lép a múzeumi ingyenesség, az időszaki kiállításokat ez nem érinti: a képzőművészeti bemutató május 17-ig tart nyitva, a másik két tárlatot szeptember elejéig lehet megtekinteni.