A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) könyvtára az egyetem névadójával kapcsolatos kutatószobát nyitott és adott át a hallgatóknak, kutatóknak, érdeklődőknek szeptember 7-én – számol be a MOME. A kutatószoba arra az anyagra alapul, amelyet Passuth Krisztina művészettörténész adományozott az egyetemnek.
A Széchenyi-díjas, Moholy-Nagy-díjas művészettörténész a legátfogóbb Moholy-Nagy László monográfia szerzője, még 2019-ben adományozta az egyetemnek a Moholy-Nagy életművével kapcsolatos több évtizedes tevékenységének, kutatásainak dokumentációját.
Az egyetem honlapja Passuth Krisztinát idézi, aki szerint a kutatás nincs lezárva: “Most már a MOME hallgatóira vár, hogy, miután egyik vagy másik elemével alaposan megismerkedtek, tovább építsék, tovább szőjék a szálakat, s belőlük kiindulva új műveket alkossanak. Így kap majd igazi értelmet az eddig kizárólag egyéni erőfeszítéssel összegyűjtött dokumentumok együttese, hogy egy alkotói közösség profitálhasson belőle.”


Fülöp József, a MOME rektora azt emelte ki, hogy az egyetemnek nemcsak az a fontos, hogy Moholy-Nagy szellemisége tetten érhető legyen az intézmény tevékenységében, hanem hogy „hozzájáruljon ahhoz is, hogy a témával kapcsolatos kutatás is elérhető legyen az egyetem közössége és az érdeklődők számára.”
Passuth Krisztina aláhúzta Moholy-Nagy László életművének jelentőségét és az egész XX. századi művészetre gyakorolt hatását: “Moholy-Nagy László bácsborsodi származású festőről az elmúlt században keveset tudtak. Egész fiatalon, az első világháború után hagyta el az országot, hogy azután Berlinben, Weimarban, Dessauban – a németországi Bauhausban – bontakoztassa ki tehetségét. 1928 után élete egyre kalandosabbá vált – Berlinben színházat csinált, majd Angliában kirakattervezést, és filmeket. Végül Chicagoban talált igazán otthonra, ahol több alkotóval közösen megalapította az Új Bauhaus iskolát, tanított, ismét felfedezett, plexivel dolgozott, új és új ötletei voltak. Korai, 1946-ban bekövetkezett halála után egyénisége kicsit feledésbe merült, egészen 2016-ig, amikor a Guggenheim Múzeum nagy retrospektív kiállítása meghozta számára az igazi elismerést. Ma már alig lehet a huszadik századdal úgy foglalkozni, hogy az ő neve és egyénisége ne szerepeljen kitüntetett helyen.”
Nyitókép: Passuth Krisztina művészettörténész beszél a MOME kutatószobájának átadásán, 2021. szeptember 7-én. Fotó: MOME