A 100 ezer tonnát nyomó monstrumot persze nem vitték el a helyéről, csak épp becsomagolták, méghozzá Christo, a tavaly elhunyt neves bolgár származású képzőművész hat évtizeddel ezelőtt született, és az elmúlt években felmelegített tervei alapján.

Christonak életében összesen huszonhárom – 2009-ben elhunyt feleségével, Jeanne-Claude-dal közös – nagyszabású public art installációja valósult meg, s ha a pandémia nem szól közbe, ez a szám még tavaly huszonnégyre emelkedett volna, hiszen 2020 elejére a Diadalív-projektre rákerült az összes illetékes párizsi hatóság jóváhagyó pecsétje és összegyűlt a megvalósításhoz szükséges 14 millió euró is. (Erről legutóbb itt írtunk.) Ez a terv különösen kedves volt Christo számára, hiszen már csaknem hatvan éve, közvetlenül első Párizsba érkezését követően papírra vetette elképzeléseit a Diadalív közelében bérelt szerény manzárdszobájában, ahonnan rá is látott a nevezetes építményre. Noha később egyéb projektek – köztük éppen egy másik párizsi, a Pont Neuf becsomagolása – kötötték le energiáit, végleg sosem mondott le róla. A járvány miatt azonban a tervet halasztani kellett, s mivel Christo tavaly májusban elhunyt, hagyatékát kezelő unokaöccsére, a Diadalív-projekt miatt már két éve Párizsba költözött Vladimir Javacheffre hárult a feladat, hogy az elképzelésekbe alkalmas időben újra életet leheljen. Nem is volt nehéz dolga, mert a párizsi hatóságok Christo halála után bejelentették, hogy a terv megvalósítását „becsületbeli ügynek” tekintik.

A projekt nagyságát már az említett 14 milliós költségvetés is érzékelteti – a pénzt, mint korábban is minden akciójánál, Christo maga teremtette elő, főleg az adott témához kapcsolódó egyedi és sokszorosított rajzok, vázlatok, előkészítő dokumentumok értékesítéséből. Két tucat ilyen munka jelenleg is megvásárolható a Sotheby’s által szervezett private sale keretében; ennek anyagát itt lehet megtekinteni. A megvalósítást mintegy ezerfős stáb segítette, a csomagoláshoz 25 ezer négyzetméternyi ezüstösen csillogó polipropilén anyagot és 3 kilométernyi vörös kötelet felhasználva. A stáb minden nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy újrahasznosított anyagról van szó, ami, miután itteni funkcióját teljesítette, ismét 100%-ban újrahasznosítható lesz. A helyszíni munkák a francia nemzeti ünnep, július 14. után kezdődtek és több, mint két hónapon át gyakorlatilag folyamatosan, három műszakban zajlottak. A „hajrá” időszakában már csak naponta egyszer került sor rövid, félórás szünetre – akkor, amikor az ismeretlen katona sírjánál katonai ceremóniát tartottak. A munkát persze nem csak a csomagolás jelentette, hiszen például a híres reliefeket előbb fémvázzal kellett körülvenni, hogy a burkolóanyag, pontosabban annak mozgása a szelesebb napokon ne okozzon kárt bennük. De a munka része volt annak a sok nemzet fiaiból és lányaiból toborzott csapatnak a felkészítése is, melynek tagjai most folyamatosan a helyszínen tartózkodva kérésre szívesen adnak felvilágosítást a projektről, és maguk is aktívan keresik a beszélgetés lehetőségét a látogatókkal.

A becsomagolt Diadalívet szeptember 18-án „adták át” a nagyközönségnek, s október 3-ig lesz ilyen formában látható. S ahogy Christoék szinte minden projektje esetében, itt is azonnal fellángolt a vita egyrészt arról, mi Christo üzenete a Diadalív „eltüntetésével”, másrészt arról, „szép”-e vagy „csúnya” a megszületett eredmény, illetve egyáltalán művészet-e vagy sem, amit  Christo csinált. A művész hiába fogalmazta meg számtalan interjújában, hogy intervenciói mögött fölösleges komoly tartalmat keresni, ő alapvetően „csak” szórakoztatni akar, a mondanivaló kérdése – főként olyan építmények esetében, amelyek történelmi események tanúi, helyszínei voltak, mint korábban a berlini Reichstag, most pedig a Diadalív – mégis joggal merül fel. A Diadalív építését saját és csapatai dicsőségének megörökítésére Napóleon rendelte el 1806-ban, s a francia nemzeti érzés egyik szimbólumaként mindmáig fontos szerepe van a különböző nemzeti ünnepnapokon; innen indul például a katonai parádé július 14-én. Az antant itt ünnepelte győzelmét az első világháborúban, és itt köszöntötték a franciák fővárosuk felszabadulását 1944-ben.

De hogy friss példákat is említsünk: a Charlie Hebdo szerkesztősége elleni 2015-ös merénylet után Párizs az áldozatokkal való szolidaritását kifejező feliratot – Paris est Charlie – a Diadalív falára vetítette; három évvel később a francia kormány intézkedései ellen tüntető „sárgamellényesek” a Diadalív falán és reliefjein vezették le dühüket és elkeseredésüket, milliós károkat okozva. A Diadalív tehát egyszerre az öröm, az önfeledt ünneplés, a gyász, az emlékezés és a tiltakozás helyszíne. És mindez szóba is kerül azokon a beszélgetéseken, amelyek spontán módon zajlanak a becsomagolt építményt látni érkezők között – azaz alkalom teremtődött arra, hogy a franciák visszaemlékezzenek távolabbi és közelebbi múltjukra – arra a múltra, amit itt is sokan sokféleképp látnak. Rita Süssmuth, a német Bundestag elnöke a Reichstag becsomagolása idején a nevezetes épület múltjára utalva azt mondta, ez a projekt egy új, más Németországot tett láthatóvá – és valami hasonló történhet most is. Mindenesetre, ha így lesz, az aligha lesz ellentétes Christo szándékaival.

A becsomagolt Diadalív hatalmas tömegeket vonz és a többség, legalábbis a helyszínen járva úgy tűnt, elégedett a látvánnyal. Lelkesen nyilatkozott Macron francia elnök is, örömmel nyugtázva „egy 60 éves álom megvalósulását”. Vannak azért más hangok is és ez sem igazán meglepő. Florian Philippot fiatal jobboldali politikus például az „egyik legdicsőbb műemlékünkre húzott szemeteszsákról” beszélt – valószínűleg valami nagyon sértőt akart mondani, de Christo ezen történetesen biztosan nem sértődött volna meg, már csak azért sem, mert rendkívül szkeptikusan viszonyult a „dicsőség emlékműveihez”, még ha ennek a véleményének a párizsi hatóságokkal való tárgyalásain érthető módon nem is adott hangot. Negatív vélemények a tömegkommunikációban is megjelentek; Christine Kelly televíziós újságíró például azt mondta, szégyelli magát és a felelősök helyett ő kér elnézést azért, hogy ez a terv megvalósulhatott.

Néhány gyakorlati információ azok számára, akik még élőben szeretnék látni a becsomagolt Diadalívet: az Étoile-t leginkább gyalog vagy metróval érdemes megközelíteni; a teret hétvégeken a felszíni közlekedés elől lezárják. A Diadalívet nagy ívben korlátok veszik körül, a belépés a korlátok mögé ingyenes, de európai oltási igazolvány vagy friss negatív COVID-teszt felmutatásához kötött. (Tesztet a Diadalív környékén is számos helyen lehet csináltatni.) Az építmény kilátóteraszára a szokott módon most is fel lehet menni. A tarifa is a szokásos, de a jegyeket online kell megvásárolni és azok az október 3-ig terjedő időszakra nagyrészt már elfogytak. Aki távol marad, ezen a linken élőben követheti, mi történik éppen a helyszínen. A közvetítésbe érdemes többször is bekapcsolódni, hiszen a fényviszonyok függvényében változik a becsomagolt Diadalív színe és igen látványos az éjszakai megvilágítás is.

Alighogy befejeződött a Diadalív becsomagolása, rögtön felmerült a kérdés, vajon ezzel lezárul-e a megvalósult Christo-projektek sora? Ha Vladimir Javacheffen múlik, akkor nem. Christo unokaöccse arról számolt be, hogy folynak már a tárgyalások Abu Dhabi hatóságaival az ún. Masztaba-projekt megvalósításáról. Ebben kivételesen nem csomagolásról van szó, hanem egy olyan, 400 ezer (!) olajos hordóból álló építményről, ami formájában egy ókori egyiptomi, előkelőségek számára tervezett sírra, anyagában viszont a térség mai gazdagságát megalapozó kőolajra emlékeztet. Ennek a projektnek 2018-ban Londonban már volt egy főpróbája, amiről itt számoltunk be. Míg azonban a londoni, 7 és fél ezer hordóból felépített Masztaba Christo többi munkájához hasonlóan csak néhány hétig volt megtekinthető, a XX. század emlékműveként is értelmezhető nagy, sivatagi változat a tervek szerint fennmaradna az utókornak. Hogy a tárgyalások meddig tarthatnak, ma még megjósolhatatlan; a Diadalív projekt realizálásához hat évtizedre volt szükség, a Masztaba-terv még „csak” 44 éves.

Végezetül még néhány felvétel a becsomagolt Diadalívről, melyek a részleteket is közelebb hozzák:

A nyitókép forrása: Christo and Jeanne-Claude Official / Facebook