Robert Capa azt mondta róla, hogy „Ő az igazi fotós”, Cartier-Bresson pedig úgy vélte, hogy „Nélküle nem létezett volna a Magnum”. A fotós, akiről a műfaj két kiemelkedő alakja eképpen nyilatkozott, David Seymour, ismertebb nevén Chim, nemcsak életében, de halála után is sokáig e két nagy művésztárs árnyékában maradt.
A brüsszeli Zsidó Múzeumban (Musée Juif de Belgique) David Seymour (Chim), egy humanista fotós címmel rendezett kiállítás éppúgy igazolja Robert Capa és Cartier-Bresson elismerő szavait, mint a „humanista fotós” minősítést. Seymour felvételei toleranciát, tiszteletet, jobbító szándékú politikai elkötelezettséget, elesettek iránti együttérzést tükröznek. És mindehhez társul a kivételes technikai igényesség. Pedig, ahogyan sok más társa, ő sem fotósnak készült.
David Seymour – eredeti nevén Dawid Szymin – 1911-ben született Varsóban. Édesapja könyvkiadó volt, és mivel a korabeli szokásoknak megfelelően ő vette volna át apjától a céget, Lipcsében felsőfokú nyomdai tanulmányokat folytatott. Onnan hazatérve egy ideig apja mellett dolgozott, majd a gazdasági válság Varsó elhagyására kényszerítette. 1931-ben Párizsba ment, ahol a Sorbonne hallgatója lett, de mivel családjától nem számíthatott segítségre, tanulmányait abba kellett hagynia. Egy fotóügynökségnél kapott munkát mint riporter.
Felvételeit a franciák számára könnyebben kiejthető és megjegyezhető Chim név alatt olyan népszerű lapok kezdték közölni, mint a Paris Soir, a Ce soir és a Voilá, majd politikai töltetű fotóriportjait sztrájkoló és tüntető munkásokról a baloldali Regards jelentette meg. Ez utóbbiak közül jó néhány szerepel a kiállításon, azoknak a fotóknak a társaságában, amiket a spanyol polgárháború idején készített. A polgárháború kitörésének pillanatában azonnal Spanyolországba utazott, ahonnan a köztársaság-pártiak és a szenvedők iránti rokonszenvet kifejező fotóriportokkal tudósított az eseményekről. Az ebből az időből származó legismertebb fotója, a tömeg közepén álló, gyerekét szoptató, korán megfáradt, de reménnyel teli asszonyt ábrázoló Femme á un meeting pour la réforme agraire (Egy asszony a mezőgazdasági reformért tartott gyűlésen) a szabadságért vívott harc szimbóluma lett Spanyolországban.
A Montparnasse-negyed egyik legendás kávéházában, a Dôme-ban ismekedett meg a Robert Capaként ismert Friedmann Endrével, és röviddel utána Henri Cartier-Bressonnal. 1947-ben New Yorkban, a három jó barát alapította meg a napjainkban is működő Magnum fotóügynökséget. A munkaterületet egymás közt felosztva Chimnek Európa jutott.
Az első emeleti kiállítótérben azok a fotói láthatók, amelyeket a háborút követő években Németországban, valamint a háborút átélt gyerekekről – az UNICEF megbízásából – 1948-ban Magyarországon, Görögországban és Olaszországban, Lengyelországban és Ausztriában készített. A második emelet két kisebb termét Seymour vidámabb, derűsebb munkái, ismert személyiségekről, Gina Lolobrigidáról, Sophia Lorenről, Audrey Hepburnről, Winston Churchillről, Françoise Saganról készített portréi foglalják el.
Robert Capa halála után, 1954-ben Seymour nemcsak az ügynökség irányítását vette át, de barátja nyomdokain haladva a háborús események közvetlen közeli tudósítását is. A kiállítás egyrészt az Izraelbe frissen bevándoroltak minden komfortot nélkülöző hétköznapi életét, az újrakezdés, újjászületés megindító pillanatait bemutató felvételeivel, másrészt a szuezi háborúban készült riportfotókkal, a fotós utolsó munkáival zárul. Seymour 1956. november 10-én, miközben egy fogolycsere fotózására készült, egyiptomi katonák sortüzében életét vesztette.
A kiállítás anyagát a Magnum ügynökség kölcsönözte, és olyan első alkalommal nyilvánosság elé tárt képek is szerepelnek benne, amelyek a közelmúltban előkerült „mexikói bőröndben” rejtőztek évtizedeken át Robert Capa és Gerda Taro fotóival együtt.
Musée Juif de Belgique, Brüsszel
2010. október 29. – 2011. február 27.